Ha a Goldman Sachsnak igaza van, akkor a 2021-es nagy lakossági befektetői részvényvásárlási boom, amely többek között az AMC Entertainment, a GameStop és a Blackberry részvényeinek elképesztő árfolyamemelkedését okozta, még csak most indulhat be igazán.
Az úgynevezett mémrészvények árfolyamai torzulhatnak, mert az ilyen részvények kereskedésének nagy részét a nyilvános tőzsdéken kívül hajtják végre - mondta szerdán a New York-i tőzsde vezetője.
A január végén átélt, kisbefektetői spekuláció fűtötte short squeeze után sokáig nem hallhattunk a hedge fundok által akkor rettegett subreddit, a wallstreetbets felől - egészen május végéig, amikor is az egyre harciasabb hangvételű kiírások közepette újra beindult a mémrészvények pumpálása, most azonban az első short squeeze során a másodhegedűs szerepét játszó, mozilánc-üzemeltető AMC került a reflektorfénybe. Elképesztő szárnyalást láthattunk a mémrészvénynél, és ami még érdekes a mostani helyzetben az az, hogy időközben alaposan kiszélesítették a látókörüket a kisbefektetők, újabb és újabb nevekkel bővült a mémrészvény-őrület. De mégis mi áll a mostani roham mögött, miért pont azok a részvények szárnyalnak amik, illetve befektetőként és elemzőként mit lehet egyáltalán kezdeni ezzel a helyzettel? Többek között ezekről beszélgetett Orosz Márton, a Portfolio Csoport tartalomfejlesztési igazgatója Mohos Kristóffal, a Portfolio részvényelemzőjével.
Nagyon különös jelenség ütötte fel a fejét az amerikai opciós piacon, azon belül is azoknál a termékeknél, ahol az alaptermék valamelyik mémrészvény. A Chicago Board of Exhange adatai alapján az AMC részvények opcióira a múlt héten összesen 11,6 milliárd dollár értékben kötöttek ügyleteket. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ez az összeg az opciók értékét jelenti, nem a vonatkozó részvények aktuális árfolyamértékét vagy a kötési árfolyamon számított nagyságát. A félelmetes összeg a Budapesti Értéktőzsde Prémium szekció átlagos forgalmának majdnem háromszázszorosa, és több mint az S&P 500-ra, a Nasdaq 100-ra és a Tesla papírjaira vonatkozó opciók értékének összege a múlt héten. Mindezt egy viszonylag kicsi, fél évvel ezelőtt még szinte teljes mértékben elfelejtett vállalat produkálta. Mi állhat a félelemetes jelenség hátterében és milyen következtetéseket lehet mindebből levonni?
Thomas Peterffy, vagyis Péterffy Tamás, az Interactive Brokers alapítója, aki még a hatavanas években hagyta el Magyarországot, a CNBC egyik műsorának adott interjút. Ebben azt mondta, hogy szerinte nem érdemes a mostanában felkapott mémrészvények ellen fogadni, mint amilyen az AMC vagy a GameStop, mert elképzelhetetlen magasságokba emelkedhet az árfolyamuk, az pedig nagy veszteséggel járna a shortosoknak.
A január végén átélt, kisbefektetői spekuláció fűtötte short squeeze után sokáig nem hallhattunk a hedge fundok által akkor rettegett subreddit, a wallstreetbets felől - egészen a múlt hétig, amikor is az egyre harciasabb hangvételű kiírások közepette újra beindult a mémrészvények pumpálása, most azonban az első short squeeze során a másodhegedűs szerepét játszó, mozilánc-üzemeltető AMC került a reflektorfénybe. A részvény öt nap alatt 118 százalékot ralizott a múlt hét péntekjéig, majd az igazi robbanás tegnap következett, amikor is egy kereskedési nap alatt közel duplázni tudott a részvény, a nap végére pedig több, mint 760 millió papír cserélt gazdát. Ma is kedvező teljesítményre számíthattunk a kereskedés előtti adatok alapján, a cég azonban bejelentette, hogy 11 millió részvényét adja el, a részvényeladásból származó pénzt pedig "általános vállalati célokra" kívánja majd felhasználni - ezt követően alaposan elromlott a befektetők hangulata, kérdéses persze, hogy ez kitart-e a kereskedés során is. A tegnapi elképesztő rali apropóján most megnéztük, mik történtek mostanában a koronavírus-válságot alaposan megszenvedő vállalat háza táján, mi a helyzet a moziipar vállalataival, hogyan vélekednek az újabb őrülettel kapcsolatban egyes guruk és stratégák, továbbá a fundamentális és a technikai elemzés keretein belül is megnéztük, hogy mi a helyzet a részvénnyel.
Tovább tombol a kisbefektetői őrület az AMC részvényei körül, tegnap akkora volt az érdeklődés a sztárpapír iránt, hogy az extrém volatilitás miatt többször fel kellett függesztenie a papírokkal való kereskedést a New York-i tőzsdének. Csak tegnap közel duplázott a papír az azelőtti záróértékhez képest, idén eddig 3100 százalékot szárnyalt az árfolyam.
Nem csillapodik a kisbefektetői lelkesedés az AMC részvényei iránt, ma többször felfüggesztette a kereskedést a papírokkal a New York-i tőzsde az extrém volatilitás miatt. Csak ma duplázott a papír a tegnapi záróértékhez képest, jelenleg 106 százalékos pluszban áll az árfolyam.
Nagyon úgy néz ki, hogy a reddites kisbefektetők ismét feléledtek a január végi short squeeze után, a legnagyobb sztár most az akkor másodhegedűs, mozilánc-üzemeltető AMC Entertainment lett: csak ezen a héten közel 120 százalékot szárnyalt a jegyzés, a relatíve magas short állomány apropóján a januári eseményhez hasonlóan most is joggal beszélhetünk a "shortosok megkergetéséről".
A reddites kisbefektetők ismét feléledtek a január végi short squeeze után, a legnagyobb sztár most az akkor másodhegedűs, mozilánc-üzemeltető AMC Entertainment lett: csak májusban több, mint 120 százalékot szárnyalt a jegyzés, ma is két számjegyű pluszt láthatunk a papírnál.
Már három napja egyre komolyabb emelkedéseket láthatunk a GameStop és az AMC Entertainment mémrészvények jegyzéseinél, egyre inkább úgy néz ki, hogy a reddites kisbefektetők "felébredtek téli álmukból", és a shortosok újbóli megkergetését tervezik. De vajon maradt még tere egy újabb short squeeze-nek, vagy csak egy átmeneti fellángolásról beszélünk?
A videojáték-kiskereskedő GameStop részvényei tegnap 16,3 százalékkal kerültek feljebb, ezzel március közepe óta először tört 200 dollár fölé a jegyzés. Ismét egyre "zajosabb" a februárban még rettegett wallstreetbets subreddit, sokan újabb short squeeze-ért kiáltanak. A GameStop szárnyalása mellett a mozilánc-üzemeltető AMC még erősebb napot zárt, majdnem 20 százalékkal került feljebb tegnap a részvény, ezzel tovább fokozva a figyelemre méltó májusi ralit.
A GameStop részvényei több, mint 50 százalékot emelkedtek a tegnapi kereskedésben. A már megszokott, spekulatív jellegű kisbefektetői roham mellett azonban más ok is volt a ralira, egy Amerikai Tőzsdefelügyelethez benyújtott dokumentum ugyanis arról árulkodik, hogy komoly változások előtt állhat a texasi központú cég.
Tegnap hatalmas emelkedés volt látható a Rocket nevű cég részvényeiben, amely főleg jelzáloghitelezéssel foglalkozik, és nagyon hasonlónak tűnnek a mostani árfolyammozgás körülményei, mint amit a GameStop vagy az AMC esetében lehetett tapasztalni korábban. Egyrészt itt is rendkívül magas a shortállomány, másrészt a tegnapi nap végén már többször került említésre a reddites WallStreetBets nevű fórumon, mint bármelyik másik papír. Emellett pedig mémként is tökéletesen megállja a helyét, mivel a cég nevét rakétaként lehetne lefordítani, ami népszerű emoji volt mostanában a kisbefektetők körében.
Éppen, hogy kezdtek lenyugodni a kedélyek a reddites közösségek által felhajtott részvények piacán, szerdán ismét visszatértek a fórumozók és széttépték a GameStop részvényeit, a kereskedést kétszer is szüneteltetni kellett, miután a részvény árfolyama többszörösére emelkedett. A korábban is látott short squeezről túlzás lenne beszélni, hiszen jóval alacsonyabb jelenleg a GME shortállománya, mint január végén, sokkal inkább a közösségi kereskedés ereje, a csordaszellem és az opciós piac állhat a háttérben.
Az elmúlt napok számai alapján úgy tűnt, hogy sikerült elfojtani a GameStop és az AMC részvényei körül kitört kisbefektetői short squeeze őrületet, miután több online brókercég is korlátozta a vételt a papírokban és az amerikai tőzsdefelügyelet is lépéseket helyezett kilátásba. Tegnap a kereskedés után azonban az egyik legnépszerűbb kereskedési platform, a Robinhood feloldotta a szankciókat, a "vérszagra" meg is érkeztek a redditesek.
Jogában áll-e több millió fiatalnak az interneten egybekapcsolódva irracionális befektetési döntéseket hoznia? Jogukban áll-e totálisan bekeríteni shortosokat? A közösségi média által uralt világukban, egy „winner takes it all” típusú társadalomban, ahol a FOMO, a pénznyomtatás és a társadalmi egyenlőtlenség ennyire meghatározóak, nem biztos, hogy velük van a legnagyobb probléma. Persze nagy valószínűséggel sok friss robinhoodos-reddites befektető lesz csalódott a történet végén.
A hedge fundok, a kisbefektetők és a brókerek is szigorúbb szabályozásra készülhetnek, hiszen az amerikai felügyeleti szervek várhatóan már a héten üléseznek a közösségi média által vezérelt részvénypiaci őrület ügyében, amely több részvény és az ezüst esetében is abnormális volatilitást váltott ki.