Irán engedményeket tett két amerikai-iráni kettős állampolgár ügyében
Elhagyhatja Iránt a 85 éves Baquer Namazi iráni-amerikai kettős állampolgár, a fiát, Siamakot pedig elengedték a börtönből - jelentette be az ENSZ helyi idő szerint szombaton.
Elhagyhatja Iránt a 85 éves Baquer Namazi iráni-amerikai kettős állampolgár, a fiát, Siamakot pedig elengedték a börtönből - jelentette be az ENSZ helyi idő szerint szombaton.
Az európai tőzsdék méréskelt pluszban vannak, Amerikában pedig eséssel nyitottak a vezető indexek, de hamar javulni kezdett a hangulat. Átlagos forgalom mellett jelentősen felülteljesít ma a magyar tőzsde, miután az euró-övezetben már kétszámjegyű inflációt mértek szeptemberben, és Amerikában is a vártnál magasabb lett a kulcsfontosságú (PCE) inflációs mutató.
1,1 milliárd dollár értékű fegyvercsomagot jelentett be Ukrajnának Joe Biden amerikai elnök, benne 18 HIMARS-rakétarendszerrel és 150 páncélozott járművel. A leszállítás viszont nem azonnal kezdődik meg, hanem újonnan gyártják majd le az eszközöket, ami azt jelenti, hogy legjobb esetben is hosszú hónapok múlva érkezhetnek meg a fegyverek a konfliktuszónába.
Ismét begyorsult az esés az amerikai piacokon, miután a Fed 75 bázispontos kamatemelést hajtott végre, és a jegybank jelezte, továbbra is elkötelezettek az infláció letörése mellett. Az erősödő dollár lavinaként gyűri maga alá a részvénypiacot, olyannyira, hogy a piaci kép és a gazdasági körülmények kedvezőtlenségéből adódóan már az elemzőházaknak is jelentősen lejjebb kell vágni korábbi előrejelzéseikből.
Manhattan belvárosától mindössze ötven mérföldre délre, egy vasútvonal melletti vörös téglaépületben egy kevéssé ismert brókercég működik, amely az utóbbi idők legvadabb tőzsdei kibocsátásai mögött áll. A Network 1 Financial Securities a New Jersey állambeli Red Bankban található bázisáról idén hat amerikai microcap IPO-t jegyzett, amelyek átlagosan 2190 százalékkal emelkedtek az első kereskedési napon. Ez több mint 250-szerese annak, ami a nagy befektetési bankok részvénykibocsátásaiból kijön, írja a Bloomberg.
Korábban írtam arról, hogy az Egyesült Államok egyoldalúan felmondta a Magyarországgal 1979-ben megkötött kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt. A felmondás 2024 elejétől hatályos, és nagyon komoly hatással lehet a hozzám hasonló, elsősorban amerikai részvényekre fókuszáló befektetőkre. A júliusi írást pozitív hangvételben, azzal zártam, hogy remélhetőleg nem maradunk egyezmény nélkül. Ezzel együtt jó ötletnek tartottam „körbekérdezni”, hogy kedvezőtlen kimenetel esetén melyik EU-s ország látna szívesen az adózói között, megfelelő feltételekkel. Egyszerűen látni szerettem volna az alternatívákat. Jó hír, hogy nem csaptam fel hirtelen nemzetközi adózási szakértővé. Az összeállítás elkészítésében a TaxLab Kft. ügyvezetője, Lénárd András volt segítségemre, aki mindenek előtt helyre tette a fejemben, mit is jelent, mivel jár az adóügyi illetőség megváltoztatása. Merthogy messze nem elég egyszerűen rábökni egy országra, hogy „ott szeretnék adózni
Denisz Smihal ukrán miniszterelnök szombaton megköszönte az Egyesült Államok támogatását, miután Ukrajna újabb 1,5 milliárd dollár nemzetközi pénzügyi támogatásban részesült – számol be a hírről a Reuters.
A júliusi csökkenés után augusztusban tovább mérséklődött a fogyasztói árindex az Egyesült Államokban, a maginflációs mutató viszont a várakozások felett nőtt. A dollár az adatközlés után markánsan erősödött, mert az inflációs alapfolyamatok kedvezőtlen alakulását olvassa ki belőle a piac. A maginflációs nyomás erősödése pedig szigorúbb jegybanki politikát, magasabb kamatpályát eredményezhet.
Demetre Daskalakis, a Fehér Ház majomhimlővel foglalkozó munkacsoportjának helyettes vezetője szerint a majomhimlőjárvány július óta jelentősen lelassult, mivel az oltási tempó felgyorsult – írja a CNBC.
Oroszország hétfőn bejelentette, hogy kitilt a területéről további 25 amerikait, köztük olyan a kulturális személyiségeket, mint az Ukrajna támogatóiként ismert Sean Penn filmrendező vagy Ben Stiller filmszínész.
A G7 nagyhatalmak pénzügyminiszterei a héten tárgyalásokat folytatnak arról, hogy az orosz olaj globális vásárlási árát korlátozzák - írja a Bloomberg. Ez a lépés az USA reményei szerint enyhíti az energiapiaci nyomást és csökkenti az orosz költségvetési bevételeket.
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) szerdán engedélyezte a Pfizer /BioNTech és a Moderna által készített, a domináns BA.4 és BA.5 omikron alváltozatokat célzó, frissített koronavírus elleni emlékeztető oltásokat – írja az FDA bejelentésére hivatkozva a Reuters .
3 milliárd dollár értékű fegyverből és egyéb támogatásból álló csomagot készül adni Washington Ukrajnának – értesült bennfentes információk alapján az AP News.
Az HSBC jelentése szerint 2030-ra Szingapúr megelőzi Ausztráliát, és Ázsiában lesz a legmagasabb a milliomosok aránya a felnőtt lakosságon belül – számol be a hírről a Bloomberg.
Komoly átalakításokat jelentettek be az Egyesült Államok járványügyi központjánál (CDC) a koronavírus-járvány kezelésének értékelése és az intézményt ért heves bírálatok nyomán.
Szeptembertől elérhető lesz a koronavírus omikron variánsa ellen kifejlesztett vakcina az Egyesült Államokban, ugyanakkor ősztől leállítják a központi vakcinabeszerzést, az fokozatosan a gyógyszerpiac részévé válik - közölte a Fehér Ház.
Koronavírussal fertőződött meg az amerikai elnök felesége, Jill Biden. Férje, Joe Biden elnök a közelmúltban gyógyult fel a fertőzésből.
Egy férfi égő autóval megpróbálta áttörni az amerikai törvényhozás épületét védő kordont vasárnap korán reggel, majd egy lőfegyverből a levegőbe lőtt, utána pedig végzett magával - közölte a rendőrség.
Nyilvánosságra hozták az amerikai hatóságok a Donald Trump floridai házában tartott hétfői kutatás jegyzőkönyveit, amelyekből kiderül, hogy a volt elnöktől minősítettnek tartott iratokat is lefoglaltak.
Az amerikai kiskereskedelmi benzin átlagára csütörtökön hónapok óta először csökkent 4 dollár alá gallononként, vagyis literenként durván 402 forintot fizetnek érte az amerikai fogyasztók.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Egy 300 milliárd jüan összegű hitelprogramot is elindítanak.
Folyamatosan frissülő cikkünk.
A rubelfizetés miatt fordulnak választott bírósághoz.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.