apple

Apple: tovább puhította a milliárdos befektető Tim Cookot

Annak ellenére sem adja fel Carl Icahn, hogy rábírja Tim Cookot egy óriási, 150 milliárd dolláros saját részvény visszavásárlási programra, hogy több kritikát is kapott rámenőssége. Icahn az Apple vezetőjével való újabb egyeztetésről a CNBC-nek nyilatkozott.

Ilyen lesz a következő iPhone

Egyre több információ jelenik meg az iPhone következő generációjával kapcsolatban, a jövőre bemutatásra kerülő készülékek valószínűleg a mostaninál jóval nagyobb és hajlított kijelzővel kerülnek majd piacra, tudta meg a Bloomberg.

Apple: elmaradt a tűzijáték (3.)

Eséssel fogadták az Apple részvényei a társaság tegnap este közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentését. Az amerikai technológiai óriás profitcsökkenésről számolt be a harmadik negyedévre annak ellenére, hogy szeptemberben piacra dobta az új okostelefonjait. Bár a bevételek pozitív meglepetést okoztak, ugyanakkor csalódást keltett, hogy a negyedik negyedévre a profitabilitás romlására számít a menedzsment. A részvények végül 1,2%-os mínuszban fejezték be a zárás utáni kereskedést.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

- Az új okostelefonok piacra dobásának köszönhetően 4%-kal emelkedtek a harmadik negyedévben az Apple bevételei.
- Eredményszinten folytatódik a visszaesés: már a negyedik negyedéve nem tud emelkedni a nettó eredmény év/év alapon.
- Az iPad értékesítései csökkentek, mivel a fogyasztók kivártak a vásárlással az új modellek piacra dobása előtt.
- A harmadik negyedév végén 130 milliárd dollárra rúgott az Apple nettó készpénzállománya, ami a piaci kapitalizáció negyedének felel meg.
- A negyedik negyedévre a bruttó fedezeti szint csökkenésére számít a menedzsment, ami csalódást okozott a befektetőknek.

Ma kiderül, hogy még mindig jól fogy-e az iPhone

Az Apple számaival folytatódik ma a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban, az amerikai technológiai óriás a tőzsdék zárását követően publikálja negyedéves eredményeit. Az Apple szeptemberben dobta piacra új okostelefonjait, így a negyedéves számok már tartalmazzák az iPhone 5C és az iPhone 5S értékesítéseit, de az igazán nagy roham a negyedik negyedévben várható a karácsonyi szezon miatt. Az elemzők várakozásai szerint a társaság bevételei növekedhettek a harmadik negyedévben, viszont profitszinten csökkenést várnak a konszenzus szerint az elemzők. A negyedik negyedévben viszont már visszatérhet a növekedés a vállalathoz.

Tesla, Facebook vagy Twitter? - Hétfőn kiderül!

Több szempontból is egyedi Portfolio.hu befektetői klubra hívjuk az érdeklődőket október 28-ára. Ezúttal a külföldi részvénypiacok kerülnek terítékre, de azon belül is konkrét részvényekről esik szó (Apple, Nokia, Samsung, Facebook, Twitter, Tesla és a többiek). A két meghívott elemző a fundamentális és technikai elemzés oldaláról mutatja be a tőzsdei cégeket.

Guruk harca az Apple körül

Az utóbbi hetekben meglehetősen hangos a média a milliárdos befektető, Carl Icahn Apple-részvényvásárlásaival kapcsolatban. Icahn a technológiai vállalat menedzsmentjét 150 milliárd dolláros saját részvény visszavásárlási programra szeretné rávenni, és céljának eléréséhez igyekszik a lehető legtöbb csatornát igénybe venni. Azonban akadnak olyanok, akik nem nézik jó szemmel az eseményeket. Többek között a világ legnagyobb kötvényalapjának vezetője, Bill Gross is hangot adott véleményének - írja a Bloomberg.

Itt az Apple új csúcskészüléke!

A szokásoknak megfelelően óriási felhajtás előzte meg az Apple keddi San Fransisco-i eseményét. Itt a társaság vezetői bemutatták az új tabletet, melyet iPad Air-nek neveztek el. Összességében váratlan bejelentés nem érkezett, a társaság papírjai minimális esésben vannak.

Megpattant az Apple

Optimistán várják a befektetők az Apple holnapi eseményét, amelyen a várakozások szerint legújabb táblagépeit mutathatja be a társaság. A részvények közel 3%-os pluszba lendültek, jelenleg 523 dollár felett járnak a papírok.

Nagy nap lesz holnap! Robbant az Apple és a Nokia

A karácsonyi szezonhoz közeledve teljes gőzzel beindul a harc a táblagépek piacán. Az Amazon, a Google és a Microsoft már leleplezte legújabb készülékeit, holnap pedig az Apple és a Nokia kerülhet sorra. Nem véletlen, hogy a táblagépek piaca fontos a gyártók számára, hiszen a mobilitás az egyik fő trend most a világban, a tabletek egyre növekvő piacából minden gyártó egyre nagyobb szeletet kíván kihasítani.

Két héten belül jön az új iPad!

Az új iPhone-ok után a befektetők már az Apple legújabb táblagépeire várnak, aminek bemutatására a legfrissebb hírek szerint október 22-re szervez egy újabb eseményt a társaság - tudta meg az AllThingsD blog. A pletykák szerint az új iPadek mellett egy új Macintosh számítógépet és egy friss operációs rendszert is leleplezhet a társaság.

Bajban az Apple? - Késhetnek az új iPadek

Késlekedhet az Apple új táblagépeinek piacra dobása, amit eredetileg októberre várt mindenki. A Reuters a beszállítóktól érkező információk alapján úgy tudja, hogy még csak most kezd felpörögni a kijelzők gyártása az iPad Minihez, ami túl késő lehet ahhoz, hogy idén az üzletekbe kerüljenek a készülékek. Ez nagy érvágás lenne az Apple-nek, hiszen kimaradna a karácsonyi vásárlási szezonból, ami általában az év legerősebb időszaka a szórakoztató elektronikai cikkek gyártóinak.

Az Apple a világ legértékesebb márkája

Az Interbrand Corp. által készített legértékésebb márkanevek rangsorában 13 év után letaszították a dobogó felső fokáról a Coca-Colát, és a mezőny élére az Apple ugrott a maga közel 100 milliárd dollárjával - írja a Bloomberg.

Menyit keres az Apple az új iPhone-okon?

Nagy meglepetést okozott hétfőn az Apple, amikor közzétette új okostelefonjainak első hétvégi értékesítési adatait. Három nap alatt 9 millió darabot adott el összesen a cég az ujjlenyomat-olvasóval felszerelt iPhone 5S-ből és a többféle színben megvásárolható iPhone 5C-ből. Kulcskérdés az Apple-nél, hogy fenn tudja-e tartani a magas profitrátáit, a befektetők ugyanis attól tartottak, hogy az olcsóbb iPhone piacra dobása rombolja a marginokat. Az IHS iSuppli becslései szerint azonban nem kell emiatt aggódni, hiszen a 600-700 dollárért értékesített okostelefon költsége 200 dollár körül mozog.

Viszik az új iPhone-okat, mint a cukrot (2.)

Nagy emelkedéssel indította az Apple árfolyama a mai kereskedést azt követően, hogy a társaság közölte a legújabb csúcstelefonjainak első hétvégi értékesítési adatait. Miközben az elemzők 6 millió darab körüli eladásra számítottak, a cég 9 millió darabot értékesített az iPhone 5C-ből és az iPhone 5S-ből összesen, ami új rekordot jelent az első hétvégi értékesítések tekintetében.

Már most feltörték az új iPhone ujjlenyomat-olvasóját

Mindössze két nap kellett hozzá, hogy hackerek feltörjék az Apple legújabb prémium okostelefonja, az iPhone 5S ujjlenyomat-olvasóját, ami arra hivatott, hogy a vásárlókat megvédje a lopásoktól - írja a CNBC. Nem jó hír ez az Apple-nek, miután a legújabb csúcsmobiljában a legkomolyabb innovációt az ujjlenyomat-olvasó jelenti.

Még befektetésnek is jó az iPhone?

A héten bemutatta legújabb okostelefonjait az Apple, amelyek szeptember 20-án kerülnek az üzletekbe. Minden valószínűség szerint amint megvásárolhatóvá válik az iPhone 5C és az iPhone 5S, a régebbi készülékek ára csökkenni kezd. De az Apple készülékei különösen jól tartják áraikat, így az iPhone-tulajdonosok még akár nyerhetnek is a készülékük cseréjén. Az Apple készülék-visszavásárlási stratégiája pedig akár még az új értékesítéseket is fellendítheti, amire nagy szüksége van az erős versennyel küzdő cégnek.

Szárnyal az online rádiós óriás

Szárnyal az online rádiós cég, a Pandora árfolyama az új vezérigazgató kinevezésével kapcsolatos optimizmus közepette. A vállalat papírjai közel 9%-kal emelkedtek a mai kereskedésben.

Belevett a zuhanó Apple-részvényekbe a guru

Az Apple részvényeinek árfolyama a tegnapi kereskedésben 5,4 százalékot zuhant, miután a piaci szereplők csalódottak voltak a keddi termékbemutatóval kapcsolatban. A milliárdos aktivista befektetőt, Carl Icahnt a tegnapi gyengélkedés azonban nem riasztotta el, és tovább vásárolta a társaság papírjait.

A Nasdaq maradt ki egyedül az emelkedésből

Iránymutató adat nem lát napvilágot Amerikában, éppen azért hangulat alapú kereskedést láthattunk a szerdai kereskedésben. A szíriai konfliktus diplomáciai úton történő kezelésének reménye az utóbbi napokban komoly emelkedést generált, most éppen itt volt az ideje egy kisebb megállónak. A vezető indexek ennek megfelelően vegyes elmozdulást mutattak, a Dow 0,9%-kal, míg az S&P 0,3%-kal emelkedett, a Nasdaq viszont az Apple részvények nagyobb esése miatt 0,1%-ot veszített értékéből.

Zuhan az Apple az új iPhone leleplezése után (2.)

Első ránézésre nagyon kevésnek tűnik a sikerhez az Apple tegnapi termékbemutatója: az "olcsó iPhone" nem is olcsó és az új csúcsmobil sem okozott meglepetést a korábban kiszivárgott hírekhez képest. A "sell the news" működött, az elmúlt hetekben látott emelkedés után tegnap 2% feletti esést mutatott az árfolyam, a mai kereskedést pedig 5% feletti eséssel kezdte. A befektetők elkeseredettsége részben érthető: az Apple továbbra sem vesz tudomást az iparági trendekről vagy a versenytársakról és saját stratégiáját követi. Ez eddig működött, kérdés, hogy ez így marad-e?

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.