arany

Elbukott a svájci népszavazás, fellélegezhetnek a frankhitelesek

Az előzetes adatok szerint nagy többséggel elutasították a svájci állampolgárok mindkét kezdeményezést, így a jegybanki aranytartalékok arányára és a bevándorlási szabályok további szigorítására vonatkozó kérdést is. Előbbi azt jelenti, hogy a svájci jegybank nem kap jelentős korlátozó keretet a monetáris politikája megvalósításához, így valószínűleg még jó ideig fenn tudja tartani a 3 éve érvényben lévő 1,20-as árfolyamküszöböt az euróval szemben. Ez egyúttal fellélegzést is jelenthet a magyarországi frankhiteleseknek, igaz nekik januártól már úgyis a minap meghatározott rögzített árfolyamon kell törleszteni, illetve számítják majd át a hitelüket forintra.

Svájcra figyelj vasárnap, ha aranyban gondolkodsz

Vasárnap szavaznak arról a jobboldali Svájci Néppárt által benyújtott javaslatról, mely szerint a svájci jegybanki devizatartalékok 20 százalékát aranyban kell tartani. A szavazás nemcsak Svájc számára fontos, de az aranypiaci szereplők számára is, lévén ha zöld utat kap a kezdeményezés úgy egyes becslések szerint 1500 tonna arannyal hízhat a központi bank tartaléka.

Várják a spekulánsok a vasárnapi népszavazást

Feszülten várják a svájci jegybank (SNB) vezetői és nem kevésbé a spekulánsok a vasárnapi népszavazás eredményét. A jobboldali Svájci Néppárt (SVP) köreiből származó javaslat szerint a jegybanki devizakészletek legalább 20 százalékát a jövőben aranyban kellene tartani.

6 érdekesség, amit nem gondoltál volna az aranyról

Ha aranyról beszélünk valószínűleg sokunknak az aranyrudak ugranak be azonnal, azt már azonban jó eséllyel kevesebben tudják, hogy a sárga nemesfémet olykor-olykor fogyasztásra is használjuk, de bizonyára az is meglepetést okozhat, hogy alig több mint 31 gramm arannyal egy teljes focipálya lefedhető. Cikkünkben néhány igen érdekes dolgot gyűjtöttünk össze a sárga nemesfémről.

Putyin dermesztő döntésre kényszerítette Ukrajnát!

Az oroszokkal történő szembenállás hatására Ukrajna egyre nehezebb helyzetbe kerül, aminek az enyhítése érdekében pénzhez kell jutni, bármi áron. Októberben ez nem jelentett mást, mint azt, hogy piacra dobta aranytartalékának 35 százalékát. A lépéssel nem csináltak nagy boltot az ukránok, az árfolyama 2010 óta nem volt olyan alacsonyan, mint múlt hónapban.

Arany tündöklés majd összeomlás - Videó technikai elemzés

Legutóbbi aranyról szóló videónk egy a nagy zuhanás utáni lehetséges korrekcióról szólt, ami azóta is kibontakozóban van. A pozitív korrekció rövidtávon újabb lendületet vehet, majd egy kemény ellenállás újra lejtmenetre küldheti a nemesfém árfolyamát. Lehetséges forgatókönyvünk részletei kiderülnek az alábbi videóból.

Ismét rákapott India az aranyra

A második negyedévhez hasonlóan a harmadik negyedévben is csökkent az arany iránti globális kereslet, miután csupán a befektetési célra vásárolt sárga nemesfém mennyisége bővült. Bár a lakossági piacon (ékszer, rúd és érme) meghatározó kínai fogyasztók az erős bázis miatt ezúttal látványosan kevesebb aranyat vásároltak, az indiai piacon ugyanakkor majd 40 százalékkal ugrott a kereslet. Nemcsak a kereslet, de a kínálat is csökkent a harmadik negyedévben, miután a kitermelés minimálisan nőtt, az újrahasznosítás volumene pedig tovább csökkent.

Újra ragyog az arany - Videó technikai elemzés

Már évek óta csúszdán szánkózik lefelé az arany árfolyama. A csökkenő trendet is tarkítják azonban erőteljes emelkedő hullámok, és nem kizárt, hogy most egy ilyennek nézünk elébe. Hol vannak a meghatározó szintek az arany grafikonján? Meddig tarthat az erősödő hullám? Videó elemzésünkből megtudja a részleteket.

Zuhanó nyersanyagárak - Tényleg most kell beszállni?

Az elmúlt hónapokban nagyot esett a fontosabb nyersanyagok, az olaj, az arany, az ezüst ára, a befektetők a dollár erősödése, az alacsony infláció és a lassuló globális növekedés miatt kerülik a nyersanyagokat. Hosszú Ferenccel, az OTP Alapkezelő portfóliókezelőjével beszélgettünk arról, mi mozgatja az árakat, és mik a kilátások a nyersanyagpiacokon.

Nem fektettél nyersanyagba? Pedig kellett volna...

Hetek, hónapok óta nem látott emelkedést mutatnak ma a fontosabb nemesfémek árfolyamai, egy vártnál gyengébb amerikai munkaerőpiaci adat ijesztette meg a befektetőket, akik újra a korábban jól működő menekülőtermékekhez nyúltak.

Vissza mindent: vásároljon a jegybank 1500 tonna aranyat?

Ahogy hazánk, úgy Svájc is jelentősen leépítette az aranytartalékait az elmúlt évtizedben. Náluk viszont most komoly politikai mozgalom csinálna mindent vissza. Arra köteleznék a jegybankjukat, hogy vásároljon nagyjából 1500 tonnányi aranyat, majd azt ne is merészelje többé eladni. A lépést a svájci jegybank határozottan ellenzi, hiszen az hátráltatná a monetáris politikai céljait, de az alpesi ország lakossága még nincs igazán meggyőzve a kérdésben. A döntés november 30-án lesz, amit az arannyal kereskedők tágra nyílt szemekkel várnak. Az arany piacán jelentős esést láthattunk az elmúlt két évben, amit rövidtávon megfordíthatna a javaslat elfogadása, noha a piaci szakértők egy része szerint ettől még nem alakulna ki bika piac.

Szórják a nemesfémeket

Eladói nyomás alá kerültek a nemesfémek, melyeket a mai kereskedésben is gyakorlatilag megállás nélkül adnak. Amellett, hogy a fundamentumok sem túl biztatóak, több esetben fontos technikai szintek is törtek.

Nagyot bukhattál, ha a nyersanyagokra fogadtál

Több éves mélyponton a nyersolaj árfolyama, és az arany illetve az ezüst kurzusa is sokéves mélypontra esett, a helyzetet tovább rontja, hogy a kilátások sem túl biztatóak. Mindezek apropóján cikkünkben az egyes nyersanyagok közül szemezgettünk.

Vérző arany - Videó technikai elemzés

Újabb mélypontot ütött meg ma reggel az amúgy is csökkenő trend hátán lovagló arany árfolyama. Egyre közelebb a lélektani 1000 dolláros árszint, és egy trendkövető kereskedő a további lejtmenetnek ad nagyobb sanszot. Mindazonáltal, fontos technikai zónához közelít az arany, így rövidtávon izgalmas árfolyammozgások várhatóak. Hol vannak a vételi zónák az aranyon? Videó elemzésünkből megtudja.

Gondolta volna? - Drágább a dió az aranynál

Az aranynál is drágább diónak köszönhetik a meggazdagodásukat az észak-kínai Hopej tartomány gazdálkodói. Kínai jelentések szerint értékállósága miatt a dió mára befektetési eszközzé vált az országban.

Hatalmas aranyrögöt kínálnak eladásra

Az észak-kaliforniai legendás aranylelőhelyekről származó egyik legnagyobb újonnan felfedezett aranyrögöt kínálják eladásra Kaliforniában.

Itt dőlhet el az arany sorsa

Az arany fontos technikai szinthez érkezett, ahol eldőlhet a sárga nemesfém árfolyamának alakulása, hosszútávon az esésnek van nagyobb valószínűsége, míg rövidtávon a vételre spekulálók járhatnak jól.

Lefordult az arany árfolyama

Bő négy éve nem volt ilyen alacsonyan az arany árfolyama, a pénteki kereskedésben 1200 dollár alá esett a kurzus. Szakértők úgy vélik, hogy a vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat miatt voltak eladások a piacon, az aranyból inkább kifelé jönnek a befektetők. Még akkor is igaz ez, ha a világgazdasági növekedés azért nem olyan fényes - írja a Reuters.

Ennyi volt a kínai és indiai aranyőrület?

A tavalyi második negyedévben több mint 20 százalékot zuhant az arany árfolyama. Az olcsóbb sárga nemesfém iránt akkor rendkívüli módon megugrott a lakosság kereslete. Az erős bázist és a relatíve stabil idei árfolyamot követően 2014. második negyedévében már jelentősen megcsappant a lakossági kereslet. Különösen a két meghatározó piacnak számító Kínában és Indiában volt számottevő a kereslet csökkenése. Mivel az ékszerek illetve az érmék és rudak iránti megcsappant keresletet, a jegybanki vételek csak részben tudták ellensúlyozni, így a globális aranykereslet az idei második negyedévben 16 százalékkal esett vissza a World Gold Council (WGC) adatai szerint.

Kilövés előtt az arany? - Videó technikai elemzés

Az elmúlt hetekben lassú korrekció jellemezte az arany árfolyamát, a csökkenő mozgást azonban hamarosan újabb emelkedő hullám követheti. Turbo Trader indikátorunk jelzést adott, így a további feltételek teljesülése esetén érdemes a piacra lépést megfontolni. Hol vannak a vételi zónák az arany grafikonján? Videó elemzésünkből megtudja a részleteket.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.