Eltűnt 2000 milliárd a magyar bankszámlákról, megvan, kik kaszálhattak ezen a legtöbbet

Eltűnt 2000 milliárd a magyar bankszámlákról, megvan, kik kaszálhattak ezen a legtöbbet

Magas inflációs környezetben nem meglepő, hogy a befektetők a kockázatosabb, legalábbis magasabb hozamígéretű eszközök felé irányítják a figyelmüket. Magyarországon ezt tovább tetézte az alacsonyan ragadó betéti kamatszint, ami ahhoz vezetett, hogy a háztartások és a vállalatok egy év alatt 2000 milliárd forintot vontak ki a bankbetétekből. Ugyanebben az időszakban a befektetési alapokba soha nem látott, 3400 milliárd forintnyi friss tőke érkezett, amelynek jelentős része bankbetétekből származhat. Ha ez utóbbi igaz, abból a banki hátterű alapkezelők profitálhattak a leginkább, hiszen náluk a bank betétállományát hatékonyan lehetett befektetési alapokba csoportosítani. Négy nagy pénzügyi csoport példáján megnéztük, így van-e.

Ezermilliárdokat raktak a magyarok tavaly ebbe a befektetésbe, mutatjuk, mennyit lehetett vele keresni

Ezermilliárdokat raktak a magyarok tavaly ebbe a befektetésbe, mutatjuk, mennyit lehetett vele keresni

Kiemelkedő évet zártak tavaly a hazai befektetési alapok: a kezelt vagyonuk soha nem látott ütemben növekedett, év végére pedig a hozamok sem alakultak rosszul. Mindez annak ellenére történt, hogy július 1-i hatállyal a kormány új, 13%-os adót vetett ki az állampapírok és az ingatlanalapok kivételével a befektetések hozamaira, így a befektetési alapokra is - ez júniusban rekordértékesítést eredményezett, de hiába vártunk ezután hanyatló keresletet, a befektetési alapok év végéig népszerűek maradtak a magyar befektetők körében. Ennek köszönhetően csak a tavalyi évben 4700 milliárddal nőtt a hazai befektetési alapokban kezelt vagyon.

Rég elfeledett befektetésre kattantak rá újra a magyarok, de lehet vele nagyot kaszálni?

Rég elfeledett befektetésre kattantak rá újra a magyarok, de lehet vele nagyot kaszálni?

Befektetési szempontból kifejezetten jól alakult 2023, az árupiacokon mégsem lehetett nagyot kaszálni: a befektetési alapok rendre jóval az infláció alatt teljesítettek, igaz, hároméves időtávon azért voltak értékelhető hozamok. Az árupiaci alapok javarészt az arany 2023 végi áremelkedésnek köszönhetik a pozitív hozamot, bár az első három helyezettben van egy kakukktojás is. Az árupiacok összességében stagnáltak tavaly, jó beszállókkal az aranyon kívül is lehetett magas hozamokat elérni.

Elfordultak egy befektetéstől a magyarok, pedig 30% fölött is lehetett vele keresni

Elfordultak egy befektetéstől a magyarok, pedig 30% fölött is lehetett vele keresni

A kedvezőtlen tőkepiaci helyzet miatt rájárt a rúd 2022-ben a vegyes alapokra, 2023-ban azonban a részvények árfolyama és a kötvényhozamok is emelkedésnek indultak, így számos alap jelentős, bőven infláció feletti hozamot tudott elérni tavaly. Mindezek ellenére a befektetők nem igazán kapkodják a kategóriákhoz tartozó befektetési jegyeket: 2023-ban mindössze három hónap volt, amikor több friss tőke érkezett vegyes alapokba, mint amennyi kiáramlott.

40% felett is kaszálhatott az az élelmes magyar, aki ide tette tavaly a pénzét

40% felett is kaszálhatott az az élelmes magyar, aki ide tette tavaly a pénzét

2023 első félévében számos megpróbáltatáson ment keresztül a hazai és globális részvénypiac, de a második féléves emelkedésnek köszönhetően összességében remek éven vannak túl a hazai forintos, lakossági részvényalapok. Bár így is akad, amelyik negatív hozamot tudott csak nyújtani a befektetőknek, azért bőven találunk olyat, amelyik egy év alatt 30%-os hozamot tudott elérni. 2022 óta nagyot változott a világ: míg tavalyelőtt a fejlődő, távoli piacokra fektető részvényalapokkal tudtunk pénzt keresni, 2023 első felében már a fejlett piaci részvények taroltak, 2023 végére pedig odáig is eljutottunk, hogy a a régiós részvénypiacok emelkedtek ki a többi közül.

Ritka jó évet zárt egy maroknyi befektetés Magyarországon, röpködtek a 20% feletti hozamok

Ritka jó évet zárt egy maroknyi befektetés Magyarországon, röpködtek a 20% feletti hozamok

Remekeltek a jó piaci környezetben az abszolút hozamú alapok, a forintos, lakossági sorozatok között alig volt negatív teljesítmény, a többség bőven 10% felett hozott a befektetőknek. A legjobbak közé így is csak 24% feletti éves hozammal lehetett bekerülni, a lista legtetején 40% körüli teljesítményt láthatunk. Jól ment tavaly a Hold Alapkezelő alapjainak, de az OTP, az MBH és a VIG alapjai is ott voltak az élmezőnyben. A legnagyobb abszolút hozamú alap továbbra is az OTP Supra, bár tavaly csökkent a vagyona.

Milliárdokat tesznek ebbe a befektetésbe az élelmes magyarok, nem is járnak rosszul

Milliárdokat tesznek ebbe a befektetésbe az élelmes magyarok, nem is járnak rosszul

Új mérföldkőhöz ért a befektetési alapok piaca Magyarországon: a kezelt vagyon 13 ezer milliárd forintra nőtt, amelyből közel 1500 milliárd csak július 1. után érkezett az alapkezelőkhöz. Ez azért meglepő, mivel a kormány tavasszal bevezetett, befektetési alapokra vonatkozói szabályai és a szociális hozzájárulási adó miatt arra számíthattunk, hogy a befektetési alapok iránti kereslet visszaesik, mostanra azonban világossá vált: ezen intézkedések nem tudták letörni a növekedést.

Az új PMÁP-pal vagy befektetési alappal kaszálhatsz többet?

Az új PMÁP-pal vagy befektetési alappal kaszálhatsz többet?

Első blikkre talán meglepő, valójában viszont mégsem annyira váratlan döntést jelentett be múlt hét szerdán az ÁKK: az előző éves inflációra 0,25 százalékpontos kamatprémiumot adó Prémium Magyar Állampapír forgalmazását megszüntetik, e héttől kezdve pedig már csak az új sorozat vásárolható, amely az első másfél évben fixen, inflációtól függetlenül évi 9,9%-os hozamot fizet, ezzel spórolva az idei várhatóan 17,9%-os infláción. E sorozat 2025 áprilisától visszahozza a szokásos, előző évi infláció és kamatprémiumos felosztást, az első másfél évben viszont szinte feleannyi hozamot ígér. A hozamcsökkenés apropóján megnéztük, mennyire tudja felvenni a versenyt az új PMÁP a befektetési alapokkal. Észben kell tartanunk azonban, hogy az itt bemutatott múltbeli hozamok semmifajta garanciát nem jelentenek a jövőre nézve.

Szochóval is tarol a magyarok egyik kedvenc befektetése, meglepő, mennyi pénz van benne

Szochóval is tarol a magyarok egyik kedvenc befektetése, meglepő, mennyi pénz van benne

Lassuló ütemben, de októberben is nagy volt a kereslet a befektetési alapok iránt: a korábbi várakozásokkal ellentétben az év tizedik hónapját 256 milliárd forintos pluszban zárták az alapkezelők, e növekedés oroszlánrészét pedig - a korábbi hónapokhoz hasonlóan - a kötvényalapok adták. Most úgy tűnik, végleg eldőlt: a július 1-jei hatállyal bevezetett szociális hozzájárulási adó nem tántorította el a magyarokat a befektetési alapoktól - sőt, a számok azt mutatják, még inkább meghozta a kedvüket az eszközosztályhoz.

Elképesztő: hiába van rajta szocho, csak úgy öntik a magyarok a pénzt ebbe a befektetésbe

Elképesztő: hiába van rajta szocho, csak úgy öntik a magyarok a pénzt ebbe a befektetésbe

Nem lassul a befektetési alapokban elhelyezett vagyon növekedése: szeptemberben 438 milliárd forinttal, azaz 3,6%-kal nőtt a befektetési alapokban elhelyezett vagyon, amely ezzel megközelítette a 13 ezer milliárd forintot is – derül ki a BAMOSZ szeptemberre vonatkozó statisztikáiból. Az egyes alapokat nézve eltérő a kép, az azonban még mindig érdekes, hogy a kamatadóval és szociális hozzájárulási adóval terhelt befektetési alapok értékesítése az új adónem bevezetése előtti adatokat szinte mindenhol eléri, gyakran pedig meg is haladja azokat.

Górcső alá vettük a befektetési alapokat: van, amelyik az állampapírt is megverte

Górcső alá vettük a befektetési alapokat: van, amelyik az állampapírt is megverte

A nehéz tavalyi év után úgy tűnik, hogy idén magukra találtak a hazai befektetési alapok: a historikusan is rossz időszaknak tekinthető augusztus-szeptember nem törte le a teljesítményét a befektetési alapoknak, a legjobbak között bőven találhattunk 20-30%-os hozamot hozó alapokat is. Leginkább a részvényalapokkal jártak jól eddig idén a magyar befektetők, de az abszolút hozamú alapok is jó helyeket szereztek maguknak.

Nem ezt vártuk: sorra dönti a rekordokat a magyarok egyik kedvenc befektetése

Nem ezt vártuk: sorra dönti a rekordokat a magyarok egyik kedvenc befektetése

A befektetési alapok nyári teljesítménye közel sem nevezhető gyengének: a júniusi rekordértékesítés után a júliusi és az augusztusi hónapban is hatalmas mértékű friss tőkét gyűjtöttek be az alapkezelők, pedig a 13%-os szocho bevezetése július 1-től versenyhátrányba hozta őket az állampapírokkal szemben. Nyár végére így a befektetési alapokban elhelyezett vagyon a 12 ezer milliárd forintot is átlépte, e vagyonnak pedig több mint egyharmadát a kötvényalapok adják. A hazai vagyonkezelés jövője is terítékre kerül a Portfolio szeptember 20-i Future of Finance konferenciáján, még nem késő regisztrálni a rendezvényre!

Befektetési alap vagy állampapír: melyikkel tudtunk több pénzt keresni az elmúlt egy évben?

Befektetési alap vagy állampapír: melyikkel tudtunk több pénzt keresni az elmúlt egy évben?

A megfelelő befektetést még nyugodt piaci környezetben sem könnyű kiválasztani, a jelenlegi helyzetben azonban kifejezetten nehéz helyzetben találhatják magukat azok, akik a felhalmozott pénzüket befektetve valamilyen hozamot is realizálnának. Az állampapírok és a befektetési alapok közkedvelt eszközei ennek, érdemes viszont megnézni azt, hogy egyéves időtávon melyikkel lehetett nagyobb nyereséget bezsebelni. Alábbi elemzésünkben megnéztük, hogy tavaly óta mennyit tudtunk volna keresni e két befektetéssel, és azt eláruljuk, hogy ezek mit mondanak el a jövőbeli hozamaikról.

Megoldódott a magyar befektetések körüli rejtély: nem a kötvényalapok értékesítése omlott össze

Megoldódott a magyar befektetések körüli rejtély: nem a kötvényalapok értékesítése omlott össze

A múlt hét pénteki, befektetési alapokra vonatkozó BAMOSZ-statisztikákból úgy tűnt, mintha hatalmas változások történtek volna a befektetési alapoknál: az előző hónapokban a kötvényalapok mindig taroltak a nettó értékesítések terén, most viszont a tőkevédett alapok kerültek előtérbe. Utánajártunk, mi lehetett e furcsa változás oka, és kiderült: a kötvényalapok köszönik, jobban vannak, mint valaha.

Véget ért a kötvényalapok dominanciája? Soha nem látott változások történtek a befektetési alapoknál

Véget ért a kötvényalapok dominanciája? Soha nem látott változások történtek a befektetési alapoknál

Továbbra is népszerűek a befektetési alapok a magyar megtakarítók körében: a BAMOSZ statisztikáiból kiderül, hogy júniusban 11 ezer milliárd forint fölé emelkedett az ilyen típusú eszközökben elhelyezett vagyon, amelyhez mind a hozamok növekedése, mint a nettó értékesítés - utóbbi jóval nagyobb mértékben - hozzájárult. Ahogy várható volt, a kormány befektetési alapokkal kapcsolatos változtatásai és az újonnan bevezetett adója, a szocho alapjaiban forgatta fel a piacot, és látszólag megtörte a kötvényalapok dominanciáját.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.