bankok

Új vezető a Citi Szolgáltató Központnál

A Citi Jane Ellist nevezte ki a budapesti Citi Szolgáltató Központ új vezetőjévé. Emellett őt bízták meg a Citi Enterprise Supply Chain vállalati beszerzési (ESC) és a Citi Shared Services (CSS) szolgáltató központi területek vezetésével az Európa, Közel-Kelet és Afrika régióban.

Az MNB is pumpált még százmilliárdot év végén a gazdaságba

Tavaly közel 473 milliárd forint hitelszerződést kötöttek a Növekedési Hitelprogram harmadik szakaszában a kkv-k - tette közzé az MNB. Ez azt jelenti, hogy decemberben nagyon felpörgött a program: közel 117 milliárd forintnyi hitelszerződést kötöttek (a folyósítás részben később történik), ami az éves összeg közel negyede. A program idén március 31-én zárul.

Sarokba szoríthatja Amerika a német bankokat

A sztenderd tőkeszámítási módszertől eltérő belső modelljeiket arra használták ki eddig az európai, főleg a német bankok, hogy a valósnál jobbnak mutassák saját tőkehelyzetüket. Márpedig ennek véget kell vetni - sarkosan fogalmazva az amerikai versenytárs bankok szemszögéből ez lehet a tétje a Bázeli Bankfelügyeleti Hatóság e heti ülésének. A német bankok, köztük a legnagyobb Deutsche Bank, sokat veszíthetnek a változásokkal - írja a Bloomberg.

Mostantól a svájci bankok is kiadják a gazdag ügyfelek titkait

Január 1-től már él a szabály, miszerint a svájci bankoknak évente ki kell adniuk a magánszemélyek náluk vezetett bankszámláinak adatait. Korábban Svájc csak bizonyos esetekben adott ki ilyen információkat az országok egy szűk körének, mostantól viszont hivatalosan is vége a banktitok korszakának - írja a CNBC.

Mi van, megint hitelre veszik a tévét a magyarok?

Mi van, megint hitelre veszik a tévét a magyarok?

Lelassult őszre a magyar lakáshitel-kihelyezések növekedése: novemberben 15%-kal több új lakáshitelre kötöttek szerződést a bankok, mint egy évvel korábban. A piac részben az idei újlakásdömpingre vár. A csúcsokat döntögető Black Friday viszont megtette hatását: az áruhitel-felvétel ugyanis duplájára nőtt az egy évvel korábbinak. Főleg az Erste Bank portfólió-tisztítása miatt a lakosság hitelállománya csökkent novemberben, miközben a vállalatok betétállománya meghaladta a hiteltartozásukat.

Beolvasztotta autós lízingcégét a Budapest Bank

A Budapest Autófinanszírozási Zrt. 2017. január 2-től a Budapest Bank önálló autófinanszírozási üzletágaként, ám a "Budapest Autó" márkanevet megtartva működik tovább. Az üzletág új vezetője Pfandler Tamás, aki 1997 óra dolgozik a vállalatnál, és akinek személye biztosítja a folytonosságot.

Légből kapott számokkal rondíthatnak bele az olasz bankmentésbe

A Deutsche Bank, az UniCredit és nyolc másik uniós bank sem tudná teljesíteni az Európai Központi Bank (EKB) tőkekövetelményeit, ha a Banca Monte dei Paschi di Sienára újonnan alkalmazott elvárásaikat rájuk is kiterjesztenék. Emiatt az olasz kormány és az Európai Bizottság is tiltakozhat az EKB szigora ellen.

Jó hír a bankoknak: idén még kisebb bankadót kell fizetni

Ahogy tavaly májusban eldőlt, 2017. január 1-jén 0,24 százalékról 0,21 százalékra csökkent a bankadó kulcsa, és a már nagyon elavult 2009-es helyett a két évvel korábbi, vagyis idén a 2015-ös korrigált mérlegfőösszeg lett az adó alapja.

Elhalászta az OTP elől a KBC a negyedik legnagyobb bolgár bankot

Nem a szintén ajánlatot tevő OTP, hanem a KBC szerezte meg a negyedik legnagyobb bolgár bankot, az UBB-t, illetve a harmadik legnagyobb bolgár lízingcéget, az Interlease-t. Összesen 610 millió eurót fizet a belga pénzügyi csoport, amely így Bulgária harmadik legnagyobb bankja és a legnagyobb bank-biztosítói csoportja lesz.

Durván eladósodik a világ legöregebb bankja

A világ legrégebbi bankját részben az olasz állam menti meg, részben pedig meglévő junior kötvények részvénnyé alakításával javít a bank a tőkehelyzetén. Ezen felül a bank 15 milliárd eurónyi kötvénykibocsátásra készül jövőre, amelyből a bank likviditását biztosítják és a befektetői bizalmat állítanák helyre - írja a Reuters.

Tonhalak helyett fegyverekre költötték el a befektetők pénzét

Az amerikai értékpapír-felügyelet (SEC) tovább nyomoz egy 850 millió dolláros mozambiki kötvénytranzakció ügyében, a gyanú szerint ugyanis megvezethették a kötvénytulajdonosokat: a mozambiki állami cégnek adott pénzből ugyanis tonhal-halászat helyett katonai eszközöket vettek.

Német támadás az olasz bankmentés ellen

A múlt héten még "csak" egy szociáldemokrata szakpolitikus, ma viszont már a német kormány is nemtetszését fejezte ki a Monte dei Paschi di Siena valószínűleg 6,5 milliárd euróra rúgó állami megmentése miatt.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.