bankok

Nem lesz elég az olasz bankoknak az állami mentőcsomag

Kevésnek bizonyulhat az a 20 milliárd euró, amit az olasz kormány a bankok megmentésére szán, a mérlegük megtisztításához ugyanis a Bloomberg szerint 52 milliárd eurós tőkepótlásra lenne szükségük. Szükség lehet a lakossági kötvényesek bevonására is.

Egyszerűen nem tud kivonulni a Raiffeisen Lengyelországból

Mind a mai napig nem sikerült eladnia lengyel leánybankját a Raiffeisennek. Most azt közölték, hogy bevezetik a tőzsdére a Polbankot 2017 első felében, és utána mérlegelik ismét az értékesítési lehetőségeket.

Összefognak a bankok, és hatalmas pert vernek az EKB nyakába

Franciaország legnagyobb bankjai beperelik az Európai Központi Bankot (EKB), hogy felmentést kapjanak a szabály alól, amely elvárja tőlük, hogy a francia állami alapban tartott betétek mögé tőkét képezzenek. Ez lehet eddig a frankfurti felügyelet elé állított legnagyobb per a Reuters szerint.

Eljött a Deutsche Bank nagy napja?

Hegyeket kell még megmásznia a legnagyobb német banknak. Ha a Deutsche Bank ezt nem csinálja meg, felejtsük el az európai bankokat, de mindet - nyilatkozta a CNBC-nek a Blackrock egyik vezetője. A német bank több milliárd dolláros amerikai bírságával kapcsolatos bejelentés a Reuters szerint már ma megérkezhet.

Kimondták: a ma ismert bankoknak befellegzett

Sötét jövőképet fest idei globális áttekintésében Európa bankjai elé a McKinsey: az alacsony kamatkörnyezet és a digitális kihívások miatt a tavalyi 110 milliárd dollárról 50 milliárd dollárra csökkenhet összesített nyereségük 2020-ra. A már így is csak 3-4%-os átlagos banki tőkearányos megtérülés (ROE) ezzel 1-2%-ra apadhat Európában, aminek az elkerüléséhez nemcsak példátlan költségcsökkentésre és konszolidációra, de rugalmasságra, új irányok felfedezésére és megújulásra lenne szükségük a bankoknak. Az USA és a feltörekvő országok bankrendszere jobb bőrben van, mint Európáé, de várhatóan ezek se fogják elkerülni a visszaesést.

Túlvállalják magukat a bankok az őrült versenyben?

A magyar bankok között kiélezett a verseny a kkv-szektorban, a bankok kockázati étvágya is nőtt. Ugyanakkor a következő években nagy kihívás lesz nekik, hogy még az uniós forrásokkal is versenyezniük kell az ügyfelekért. Igaz, az eddigi 70 milliárd forintos 0 százalékos hitelkeretet főleg olyan vállalkozások vették igénybe, amelyek amúgy sem feltétlenül kaptak volna piaci alapú hitelt. Az NHP lezárultával megnőhet a garanciaintézmények szerepe a hitelezésben. A költségek tovább csökkenhetnek és egy új típusú termék, a portfóliógarancia elterjedése is előrelépést jelenthetne - véli Tóth Viktor, a Budapest Bank vállalati üzletágának vezetője.

Bedőlt hitelek tömkelegét adja el az UniCredit

Megvásárolja a Fortress Investment Group az UniCredit 17,7 milliárd eurónyi nem teljesítő olasz hitelállományának "jelentős részét" - közölte az olasz bankcsoport.

Húszmilliárd eurós bankmentő csomagot készít az olasz kormány

A múlt heti értesülésekben szereplő 15 milliárd eurónál nagyobb, 20 milliárd eurós bankmentő csomaghoz kér parlamenti jóváhagyást az olasz kormány - írja a Reuters a kabinet hétfői döntésére hivatkozva. A pénzből már ezen a héten megtámogathatják a Monte dei Paschi di Sienát.

Saját oligarcháit hitelezte a csődközelben államosított ukrán bank

Az ukrán jegybank közlése szerint a most államosított legnagyobb ukrán bank, a Privatbank 148 milliárd hrivnyás, vagyis 1500 milliárd forintos feltőkésítésre szorul - írja a Wall Street Journal. A hatalmas bank a piacot ismerők szerint saját szabályok szerint működhetett, és mint kiderült, a bank vállalati hitelportfóliójának 97 százaléka két fő tulajdonosának cégeihez kötődik.

Napokon belül bejelenthetik a Deutsche Bank és a Credit Suisse gigabírságát

A Deutsche Bank még a héten megegyezhet az amerikai igazságügyi minisztériummal (DoJ) a korábban már belengetett 14 milliárd dolláros gigabírság ügyében, eközben pedig a Credit Suisse is 5-7 milliárd dolláros bírságra számíthat, szintén a jelzálogfedezetű értékpapírok szabálytalan értékesítése miatt.

Hatalmas vagyonokat söpörnek be a bankok a készpénzes sokkterápia után

Az indiai bankoknak most aztán nem kell a betétgyűjtéssel foglalkozniuk egy darabig, mivel a helyi kormány készpénzbevonó akciója nyomán 12,4 ezer milliárd rúpia (183 milliárd dollár) friss betét áramlott a szektorba - írja a Reuters. Ugyan hosszabb távon a bankok majd profitálhatnak a történtekből, de rövid távon költséges lesz a mutatvány.

Állami kézbe kerül a legnagyobb ukrán bank

Vasárnap jelentette be az ukrán kormány, hogy államosítja az ország legnagyobb bankját, a PrivatBankot, miután úgy látták, hogy a bank mérlegszerkezete aggodalomra ad okot - írja a Financial Times.

Ki hitte volna: a magyar bankok keresik a legtöbbet az ügyfeleken

A régiónkban Szlovákiában pörög a legjobban a hitelezés, Szlovéniában pedig a legkevésbé. A csehek hiteltartozása a legnagyobb a GDP arányában, a románoké pedig a legkisebb. A szlovákoknál a jelzáloghitelek, a bolgároknál pedig a vállalati hitelek részesedése nagy. A szlovén bankok tőkehelyzete a legjobb, a lengyeleké viszont a leggyengébb a térségben. Valamiben a magyar bankok is kitűnnek: a legnagyobb nettó (céltartalékkal korrigált) marginnal a mi bankjaink rendelkeznek, vagyis arányaiban ők keresnek a legtöbbet az ügyfeleiken.

Ha ez így megy, kivonulunk - Ultimátumot adtak a japán bankok

A Financial Times értesülése szerint több japán nagybank közölte a brit kormánnyal, hogy fél éven belül elkezdhetik egyes tevékenységeik áttelepítését Londonból más pénzügyi központokba, ha nem kapnak gyors és egyértelmű tájékoztatást Nagy-Britannia és az Európai Unió várható jövőbeni kapcsolatrendszeréről.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.