Négy vezérigazgató-helyettes munkaviszonyát is megszüntették közös megegyezéssel az MFB-nél, a helyükre egyelőre két új vezetőt neveztek ki. Bernáth Tamás a vezérigazgatói mellett az igazgatósági elnöki pozíciót is megkapta.
Donald Trump csapata most azon gondolkodik, hogy egy új bankot hozzon létre azzal a céllal, hogy az állami infrastrukturális projekteket finanszírozza - írja a CNBC.
Még stabilabb és még ellenállóbb a magyar bankszektor, mint az utóbbi időben volt, és a hitelezési fordulat is megtörtént; bőven maradtak azonban még teendők: a kkv-hitelezést az NHP kifutása után a garanciaintézmények megerősítésével ösztönözné az MNB, és van még mit tenni a lakossági portfóliótisztításban is, hiszen itt még mindig magas a nem teljesítő hitelek aránya. A lakossági jelzáloghitelezésben a magas felárakra hívja fel a figyelmet a jegybank, amit az elégtelen banki verseny okoz. Ma tette közzé Pénzügyi stabilitási jelentését az MNB.
Továbbra is mennek a találgatások arról, hogy ki lesz Trump pénzügyminisztere, a legtöbbek szerint az ex-goldmanos Steven Mnuchin vagy Jamie Dimon a JP Morgantől lehet a befutó. Minden esetre a bankvezéreknek erősen mérlegelniük kell, a kinevezés ugyanis jól és rosszul is elsülhet pénzügyi oldalról.
Legfeljebb 300 millió forintos, maximum 80 százalékos kedvezményt is kaphatnak jövőre a tranzakciós illetékből azok a bankok, amelyek két év alatt 20-százalékkal növelik a hitelállományukat. Igaz, ez az elvárás a nagybankok többségénél irreális, főleg a gyorsan növő kisebb bankok és takarékszövetkezetek lehetnek a szabályozási változás nyertesei.
Az elemzők 547 millió eurós profitra számítottak a KBC mai harmadik negyedéves gyorsjelentésétől, ehhez képest 629 millió eurós adózott eredményt ért el a belga pénzügyi csoport. Holnap extra osztalékfizetésre kerít sort a társaság.
Nem Spéder Zoltán utódlását, hanem a takarékszövetkezeti szektor átalakításának folytatását tartja feladatának Vida József, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének (SZHISZ) elnöke, aki az új tulajdonos B3 Takarék Szövetkezet vezetőjeként az FHB igazgatóságába is bekerülhet hétfőn. A takarékszövetkezeti szektor jövőjéről készült interjúnkban a Demján Sándorékkal való viszonyról, az önkormányzati számlavezetés esetleges elvesztéséről, a postai szolgáltatásokról, valamint az FHB és a Takarékbank jövőbeni szerepéről is szót ejt a szakember.
Nagyjából 10,5 millió dollárt tehettek zsebre a Morgan Stanley vezetői, miután a választásokat követően nagy banki részvényrali volt a piacokon - írja a Business Insider.
Újabb vörös riasztás villant fel Kínában: a pénzintézetek mérlegen kívüli hitelekkel korrigált hitel/betét aránya - amely azt mutatja, hogy a bankrendszer hogy tudna átvészelni egy komolyabb recessziót -, 80 százalékra emelkedett június 30-ára az S&P Global Ratings szerint. Néhány kisebb bank esetén 100 százalék körül jár már ez a szám.
Az Európai Bizottság várhatóan jövő héten jelenti be az EU-s banki sztenderdek reformját, melynek célja részben a hitelezés beindítása, másrészt az új szabályok bevezetésével a rendszerkockázatot jelentő bankok számának csökkentése - írja a Financial Times.
Az elemzők által várt 60 millió eurónak a háromszorosára rúgó, 184 millió eurós adózott eredményt hozott össze a Raiffeisen Bank International a harmadik negyedévben. A meglepetés jórészt a vártnál jóval kisebb hitelezési céltartalék-képzésnek, kisebb részben pedig a vártnál kissé jobb bevételeknek és működési költségszintnek köszönhető. A magyar leánybank 20 millió eurós, az orosz pedig 104 milliós profittal járult hozzá a fenti eredményhez.
A magyar bankok leszerepeltek a régiós digitalizációs versenyben: nyolc országból egyedül az utóbbi években folyamatosan bankválsággal sújtott szlovén bankok kerültek mögénk a Deloitte digitális banki rangsorában. A látlelet kész, a gyógyszert remélhetőleg mér szedik a magyar bankok.
Két jó hír is érkezett ma az orosz bankszektorból: duplázta eredményét a harmadik negyedévben a legnagyobb orosz bank, a teljes orosz bankszektor pedig négyszer akkora profitot ért el az év első 10 hónapjában, mint egy évvel korábban.
Gyorsulva nő a hitelezés és egyre jobb az eszközminőség Közép-Európa bankjainál. A szűk kamatmarzs és a szabályozói terhek miatt azonban így is jóval alacsonyabb a megtérülésük a válság előttinél. Különösen igaz ez a magyar bankszektorra, amely a régiós átlagnál is nagyobb hatékonyságjavításra szorul. Az újabb súlyos megszorítást egyes magyar bankok csak digitalizációval kerülhetik el, miután az alacsony kamatkörnyezet behatárolja a hitelezési aktivitásból és volumenbővítésből fakadó bevételnövelési lehetőségeiket. A Deloitte és az Efma friss tanulmányából szemezgettünk.
Nőtt az új lakás építésére vagy vásárlására családi otthonteremtési kedvezményt (CSOK) igénybe vevők száma az MTI-nek nyilatkozó pénzintézeteknél, míg az alapszámla és az egyszerűsített bankváltás lehetősége iránt minimális az érdeklődés.
Nem a megszokott nemzetközi színtéren, hanem Magyarországon, ráadásul a magyar tőkepiac történetében először negatív hozam mellett bocsátott ki eurókötvényeket az EXIM 75 millió euró összegben.
Hatékonysági és eredményességi szempontból nemcsak a Deutsche Bank, hanem a teljes német bankszektor rossz állapotban van. Sok szempontból Európa egyik beteg emberéről beszélhetünk.