Már túl lehet Magyarország a kegyelmi állapoton - Az euró a megoldás?

Magyarország már a kegyelmi időszak után áll, nem pedig előtte, mint ahogy azt Nagy Márton MNB-alelnök jelezte - hangzott el a Budapest Economic Forum utolsó panelbeszélgetésén. Erre rímelve ketten is megjegyezték, hogy lényeges közép távú gazdasági növekedési kockázat az, hogy mi lesz az EU-pénzekkel 2020 után. Egy harmadik szakértő szerint olyan növekedési modellre kell áttérni, ami nem az uniós transzferekre, a nyomott bérekre és a forint folyamatos leértékelésére alapul. Ehhez kézenfekvő lenne, ha elköteleződne Magyarország az euró mellett, de csak akkor, ha kellő gazdaságpolitikai fegyelem is társul hozzá, illetve az MNB érvelése szerint megfelelő gazdasági érettség is kell a pénzcseréhez.

Darvas: akkor sem omlik össze az eurózóna, ha nem lesz fiskális stabilizációs eszköz

Ha nem lesz semmiféle fiskális stabilizációs eszköz az eurózónában, akkor sincs halálra ítélve az euróövezet - állapította meg a Budapest Economic Forumon tartott előadásában Darvas Zsolt. A Bruegel Intézet vezető kutatója egyúttal jelezte: nagyon szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy ha kapnának egy kis pénzt az eurót még nem használó tagállamok, akkor lelkesebben hajtanák-e végre a pénzcserét. Kijelentette azt is: nem sok értelmét látja egy olyan eurózóna pénzügyminiszteri posztnak, aki lényegében csak a gazdasági ciklusokat koordinálná és csak kis költségvetés felett rendelkezne.

Képeken az év gazdasági-üzleti fóruma

A magyar gazdaság döntéshozói, vállalatvezetők, fejlesztési bankárok, gazdaságpolitikusok, londoni elemzők, bankvezérek, akadémikusok részvételével zajlik a Portfolio által szervezett nagyszabású Budapest Economic Forum 2017 rendezvény. Képgalériával is beszámolunk az eseményről.

Nagy Márton: történelmi lehetőséget kaptunk, ki kell használni

Tartósan negatív (reál)kamatkörnyezetre rendezkedhet be a magyar gazdaság, ami történelmi lehetőség a gazdaság szereplői számára. Ezt vagy hitelfelvétellel, beruházással és lakásszerzéssel lehet kihasználni, vagy a meglévő hitelek fix kamatozásúra váltásával. Az MNB ez utóbbit is ösztönözni szeretné, ennek lehetőségeit vizsgálja - mondta a Portfolio mai Budapest Economic Forumán az MNB alelnöke.

Magyarország nagyon jó hely, csak az a fránya munkaerőhiány...

A munkaerőhiány a legnagyobb problémája a magyarországi nagyvállalatoknak, de a magyar szabályozói (adózási) környezettel elégedettek a - hangzott el a Budapest Economic Forum vállalati vezérigazgatói panelbeszélgetésén.

Norvég fizetést akarsz? Megmondta a szakértő, mi kell hozzá

A fejvadászati módszerek terjedése, az alapbér előtérbe kerülése az egyéb juttatásokkal szemben, a bérfeszültségek növekedése, illetve az IT- és a speciális nyelvtudás felértékelődése jellemzi a mai munkaerőpiacot - derült ki a Portfolio Budapest Economic Forumának délutáni, munkaerőpiacról szóló panelbeszélgetéséből.

Palkovics: Magyarországon éri meg leginkább tanulni

Az oktatási rendszert a munkaerőhiánytól függetlenül is óriási kihívások érik - mondta Palkovics László oktatásért felelős államtitkár a Budapest Economic Forum rendezvényén. A technológiai fejlődés felgyorsulása, a fenntartható növekedés támogatása, a tudásalapú európai gazdaság nagyobb képzettségi igénye, a méltányos és esélykiegyenlítő oktatás megteremtése egyaránt hat az oktatási rendszerre.

Elárulták a magyarországi bankvezérek, mitől félnek a leginkább

Hiába jók a makrogazdasági adatok, nem nagyon számíthat 10% feletti átlagos tőkearányos megtérülésre a magyar bankszektor a következő években. A tovább csökkenő kamatszint, a munkaerőhiány és a túlszabályozás már rövid távú, az ingatlanpiac tetőzése és a kamatkörnyezet emelkedésének hiteltörlesztésre gyakorolt hatása pedig hosszú távú kockázatként jelentkezik a bankoknál. Ma már nem csoda, ha egy programozó többet keres egy fiókvezetőnél - hangzott el a bankvezérek panelbeszélgetése során a Portfolio mai Budapest Economic Forum 2017 című konferenciáján.

EIB: kevesebb EU-forrásra, több munkára kell felkészülni

A Brexit hatására kevesebb pénz, de több munka marad az EU tagállamaira, köztük a mi régiónkra. Felértékelődik a visszatérítendő forrásokat közvetítő pénzügyi eszközök szerepe, amelyekben az Európai Beruházási Bank nagy szerepet kíván betölteni - többek között erről beszélt Vazil Hudák az intézmény alelnöke a Budapest Economic Forumon tartott előadásában.

Összefognak a visegrádi országok fejlesztési bankjai

Nagy hasonlóságok vannak az MFB Csoport és a többi visegrádi ország állami fejlesztési intézményeinek működésében - derült ki a Budapest Economic Forum ma délelőtti előadásaiból. A magyar, lengyel, cseh, szlovák, horvát és szlovén intézmények tegnap Budapesten tartottak workshopot, a mai bemutatkozások alapján pedig egyértelmű céljuk, hogy egyre szorosabbra fűzzék együttműködésüket. Különösen energetikai és közlekedési infrastruktúra projektek keretében tervezik ezt.

Óriási lehetőség Magyarország számára az EU reformja

A kelet-közép-európai-régió számára az Európai Unió küszöbön állóreformja a legnagyobb lehetőséget, de egyben a legnagyobb kockázatot hordozza - mondta Otilia Dhand, a Teneo Intelligence vezető elemzője a Budapest Economic Forumon tartott előadásában, hozzátéve: a gazdasági természetű lehetőségeket elsősorban politikai típusú tényezők veszélyeztetik.

Csepreghy: rosszak az előjelek, Brüsszel magyar politikai beavatkozásra készül

A fejlesztéspolitika sokkal többről szól, mint csak a rendelkezésre álló uniós és magyar költségvetési források célba juttatása, a versenyképesség javításának ezen felül további dimenziói is vannak - hangsúlyozta a mai Budapest Economic Forum konferencia nyitó előadásában Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség miniszterhelyettese ezzel együtt rámutatott, hogy a 2014-2020-as uniós ciklus főbb előrehaladási számaiban mind a nyolc régiós országot tekintve az első helyen áll Magyarország, de egyúttal azt is hangsúlyozta: a kormány nem dőlhet hátra, a választásokig is még sok feladatot kell elvégezni.

Az előadás főbb üzenetei:

  • "A bürokráciacsökkentés tekintetében a kormány egyik szeme sír, a másik nevet", de "az állami, gazdasági és társadalmi versenyképesség lényegében sínre van téve", így érdemes előrenézni.
  • Olyan vitákra lehet számítani 2018 tavaszig, amelyek a magyar választásokat is érdemben befolyásolhatják. "Brüsszel a belpolitikába be akar avatkozni kötelezettségszegési eljárásokkal".
  • Ami Emmanuel Macron javaslatából kirajzolódik, az korántsem rózsás kép a kelet-közép-európai régió számára
  • A magyar kormány nem szeretné engedni, hogy a régió csak hátországa legyen a nyugat-európai országoknak és kemény vitákat vetített előre.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.