A hőség miatt lépett a BKV
Úgynevezett hőleváltási rendszert vezetett be a BKV a hőségriadó idejére, amellyel biztosított a járművezetők ellátása és igény szerinti leváltása.
Úgynevezett hőleváltási rendszert vezetett be a BKV a hőségriadó idejére, amellyel biztosított a járművezetők ellátása és igény szerinti leváltása.
A kánikulára tekintettel azonnali rendkívüli intézkedésekre, akár a menetrend időszakos felfüggesztésére, az első ajtózás átmeneti szüneteltetésére is kérte levélben a BKV és a Volánbusz vezetését az Egységes Közlekedési Szakszervezet. Az EKSZ szerint egyes járatokon embertelen körülmények között, például a tűző napon álló buszban ülve kell várakozniuk a következő fordulójukra a járművezetőknek úgy, hogy még szociális helyiség sincs a közelben. Amennyiben nem lesz változás, a szakszervezet a munkavédelmi hatósághoz fordul.
Már csak a közelekedési hatóság engedélye kell hozzá, hogy újra forgalomba állhassanak a 3-as metró felújított, de az ismert ajtóhibák miatt forgalomból kivont szerelvényei - írja a Magyar Nemzet.
Nem felel meg a valóságnak, hogy a HÉV-alagútban "aggasztóan szaporodó hajszálrepedések" jelentek volna meg, a villamosközlekedésre vonatkozó sebességkorlátozást pedig a veszélyhelyzet megelőzésére rendelték el - olvasható a BKK hétfői közleményében.
Valamennyi felújított orosz metrószerelvényt kivonják a forgalomból a Nemzeti Közlekedési Hatóság utasítására, tudta meg az Index. Értesülésüket Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója megerősítette.
Több mint 800 millió forint kötbérigényt jelentett be a BKV a 3-as metró vonalán futó szerelvények gyártója és felújítója, a Metrovagonmas felé, és azonnali hatállyal Magyarországra kérette a társaság vezetését - közölte a BKV pénteken az MTI-vel.
Szombat reggeltől folyamatosan visszaállítja a forgalomba a BKV a felújított orosz metrószerelvényeket - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
A BKV minden dolgozója legalább 28 ezer forintos béremelést kap - mondta Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnöke az M1-en hétfő reggel.
Létrejött a bérmegállapodás a BKV-nál a szakszervezetekkel - jelentette be Tarlós István főpolgármester pénteken budapesti sajtótájékoztatóján.
Közel biztosra vehető, hogy pénteken megszületik a 2017-es bérmegállapodás a BKV menedzsmentje, illetve a két legnagyobb szakszervezeti tömörülés, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége között - tudta meg a Magyar Nemzet Bolla Tibortól, a fővárosi közlekedési társaság vezérigazgatójától. Ez esetben visszavonják a március végén bejelentett, majd azóta felfüggesztett sztrájkot is.
Tarlós István azt valószínűsíti, hogy még a héten megszülethet a BKV-nál a bérmegállapodás. A főpolgármester kedden, az Inforádió Aréna című műsorában elmondta, az ehhez a szükséges, megközelítőleg hétmilliárd forintos forrást a fővárosi önkormányzat és a közlekedési társaság nagyjából fele-fele arányban biztosítja.
A kormány a következő két évben 6,5 milliárd forintot szán a hazai kötöttpályás járműgyártás fellendítésére - áll a Magyar Közlöny legfrissebb számában. A kisföldalattira és a fogaskerekű is gyártanának prototípust, a MÁV InterCity flottájának megújítására pedig további 45,4 milliárd forintot költhetnek 2020-ig.
Januárig visszamenőleg 10+5%-os béremelési ajánlatot kaptak a BKV szakszervezetei szóban a főpolgármestertől. A szakszervezetek felfüggesztik a sztrájkot, amíg az ajánlatot a tárgyalásokon részletesen megismerik, tudta meg az egyik szakszervezeti vezetőtől az Index.
Szerda reggel 9-kor kezdődött az egyeztetés a BKV és a szakszervezetek között az április 18-án kezdődő sztrájk elégséges szolgáltatásáról - írja az Index.
Az érdekvédelmi szervezetek képviselői átadták a hivatalos sztrájkbejelentésről szóló dokumentumot a BKV Zrt-nek, miután a pénteki kollektív munkaügyi vita megegyezés nélkül zárult - közölte a társaság pénteken.
Sztrájkot jelentett be április harmadik és negyedik hetére a BKV-munkavállalónak 80 százalékát képviselő két szakszervezeti szövetség pénteken. A munkabeszüntetés minden ágazatot érint.
Kollektív munkaügyi vitát tartott a BKV hétfőn a bértárgyalások felgyorsítása érdekében. A szakszervezetek sztrájkolni is készek.
Ha nem lesz megfelelő béremelési javaslat a BKV vezetése részéről, akkor az Egységes Közlekedési Szakszervezet nyomásgyakorló akcióba kezd a szakszervezet közlése szerint - írja az Index.
Van olyan forgatókönyv, hogy egyikőjük sem nyer egyértelműen.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Úgy beszél, mintha nyert volna az államban.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.