A héten az amerikai szenátus elfogadta, majd Joe Biden elnök aláírta a törvényt, amely 270 napot ad a kínai ByteDance-nek arra, hogy eladja a TikTok amerikai eszközeit, különben betiltják a platformot az USA-ban. A fő tulajdonosnak azonban úgy tűnik, hogy esze ágában sincsen megválni az amerikai operációtól és bíróságon fogja megtámadni az új törvényt. Ha ez a kísérlet kudarcot vall, a ByteDance valószínűleg inkább a kivonulás mellett dönthet, vagy a menthetőt mentve megpróbálhatja az aranyat érő algoritmusa nélkül értékesíteni a TikTokot - viszont egyes becslések szerint az algoritmus nélkül mindössze a harmadát érheti a platform.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A műsor első részében a Tiktok anyacége és az amerikai kormány csörtéjéről volt szó, amelynek a vége akár az is lehet, hogy a platformot betilthatják a tengerentúlon. Vendégünk volt Keleti Arthur, kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója. A második blokkban a friss munkaerőpiaci adatokat elemeztük Hornyák Józseffel, a Portfiolio makrogazdasági elemzőjével.
Az amerikai kormány azt akarja elérni, hogy a ByteDance eladja a TikTok amerikai eszközeit, a kínai vállalat azonban erre nem hajlandó.
Az Európai Bizottság eljárást indított a TikTok ellen a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály (DSA) alapján, mert előzetes megállapítások szerint a TikTok Lite franciaországi és spanyolországi elindítását megelőzően az üzemeltető nem hozott kockázatcsökkentő intézkedéseket a gyermekek védelmére, - tájékoztatott a brüsszeli testület hétfőn.
Donald Trump, a republikánusok várható elnökjelöltje hétfőn aggodalmát fejezte ki a kínai tulajdonú TikTok közösségi médiaalkalmazás betiltására irányuló törekvések miatt az Egyesült Államokban, mondván, hogy ez csak a Facebook megerősítését szolgálná - írja a CNBC.
A TikTok közösségi média-platform kínai tulajdonosa, a ByteDance mintegy 6 milliárd dollár működési nyereséget ért el az idei első negyedévben, mintegy kétszeresét az egy évvel korábbinak - közölte a The Wall Street Journal a vállalati alkalmazottak között megosztott pénzügyi mutatókra hivatkozva.
Több milliárd dollárt fektetne be a TikTok Délkelet-Ázsiában annak érdekében, hogy fellendítse e-kereskedelmi üzletágát – írja a Reuters.
Ausztrália megtiltja a kínai ByteDance tulajdonában álló TikTok közösségi videómegosztó használatát a kormányzati dolgozók hivatalos eszközein, a biztonsági okokkal indokolt döntést Mark Dreyfus államügyész jelentette be kedden.
A TikTok vezérigazgatója, Shou Zi Chew minden vádat tagadott azon a csütörtöki amerikai kongresszusi meghallgatáson, amelyet egy kétpárti kezdeményezés hívott életre a közösségi médiaoldalt fejlesztő ByteDance jelentette nemzetbiztonsági kockázatok kivizsgálás érdekében - írja a The Guardian.
Nagyot ugrottak a Snap és a Meta közösségimédia-óriások részvényei a tegnapi tőzsdezárás utáni kereskedésben, miután a Biden-kormányzat a hírek szerint fontolóra vette a TikTok betiltását az Egyesült Államokban, hacsak a kínai ByteDance tech-óriás nem tesz eleget a Biden-kormányzat feltételeinek.
Franciaország fontolgatja a kínai ByteDance tulajdonában álló TikTok alkalmazás használatának megtiltását a kormányzati dolgozók hivatalos eszközein az Egyesült Államok és az Európai Bizottság hasonló jellegű döntéseit követően - jelentette be szerdán a kormányszóvivő.
Marco Rubio republikánus szenátor kedden bejelentette, hogy kétpárti törvényjavaslatot terjeszt elő a kínai TikTok népszerű közösségi média alkalmazás betiltására. A törvényjavaslattal növekszik a nyomás a tulajdonos ByteDance-en, amely kapcsán felmerült a gyanú, hogy amerikai állampolgárok elleni kémkedésre használják - írja a Reuters.
A TikTok cáfolta azt a jelentést, ami szerint az anyavállalat ByteDance kínai székhelyű csapata azt tervezte, hogy az alkalmazást amerikai állampolgárok tartózkodási helyének nyomon követésére fogja használni.
Egy orosz bíróság több millió rubeles pénzbüntetést szabott ki a TikTok közösségi videomegosztóra, amiért nem távolította el az "LMBT-propagandát" törvényellenesen népszerűsítő tartalmakat, a Twitch pedig a bíróság szerint "hamis információt" tartalmazó interjút osztott meg, mely egy magas rangú ukrán politikussal készült.
A kínai internetes óriások, köztük az Alibaba, a TikTok-tulajdonos ByteDance és a Tencent először osztották meg algoritmusaik részleteit a kínai szabályozó hatóságokkal.
Amíg az utóbbi bő másfél évben a tőzsdéken összeségében szárnyalt a részvények többsége, addig az ennek az előszobájában lévő startup-ok világában is hatalmas növekedés zajlott le. Soha ennyi dollármilliárdokat érő privát cég nem volt a technológia és a gyors növekedés világában, mint most. Sőt, a CB Insights piackutató cég gyűjtése szerint 35 olyan is van, amelyik értéke a legutolsó tőkeemelés során meghaladja a 10 milliárd dollárt is. Ezek nagy része már egyértelműen a tőzsdeérett kategóriában van, így van rá viszonylag nagy esély, hogy hamarosan nyilvános kibocsátás után a részvénypiacon is debütálnak. Ezek közül azokat vizsgáltuk meg, amelyek egy-egy népszerű szolgáltatás miatt hamarosan a nagyközönség kedvenceivé válhatnak.
Van olyan forgatókönyv, hogy egyikőjük sem nyer egyértelműen.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Úgy beszél, mintha nyert volna az államban.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.