Az OpenAI mesterséges intelligenciával ellátott chatbotját, a ChatGPT-t több tudományos és társadalmi-gazdasági témában is leteszteltük, most pedig megkérdeztük tőle, melyik terület lehet majd az 51. amerikai állam.
Az OpenAI mesterséges intelligencia alapú chatbotja, a ChatGPT a megjelenése óta eltelt két hónapban bebizonyította, hogy könnyedén végre tud hajtani egyszerű kreatív(nak tűnő) feladatokat. A chatbottal felhasználók milliói írattak verseket és esszéket, a nyelvi modell ráadásul több egyetem vizsgáján is gond nélkül átment. Ezt többen az emberi kreativitásra leselkedő veszélyként értelmezik, ám ChatGPT nyelvi modellje egyáltalán nem hoz létre új dolgokat, csak nagyon jól kombinálja a számára elérhető tudást. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a ChatGPT nem lesz felforgató hatással rengeteg állásra, ideértve a kreatív szakmákat is. Arról, hogy mit takar a ChatGPT "kreativitása", hogyan hasznosíthatnak egy ilyen eszközt a cégek, illetve milyen kockázatok rejlenek benne, Deliága Ákossal, a Talk-a-Bot nevű chatbot fejlesztő cég alapítójával és Istvánffy Zoltánnal, Magyarország első robottanítójával beszélgettünk.
Az OpenAI mesterséges intelligenciával ellátott chatbotját, a ChatGPT-t több tudományos és társadalmi-gazdasági témában is leteszteltük, most pedig megkérdeztük tőle, mit tud a klímaapokalipszisről, és szerinte melyek a Föld legkevésbé érintett országai a klímakatasztrófát tekintve.
A ChatGPT-t fejlesztő OpenAI olyan eszközt adott ki, amely segít a tanároknak kiszűrni a mesterséges intelligencia által írt szövegeket - írja a Cybernews a cég közleményére hivatkozva.
A ChatGPT elképesztő képességeit csodálja a fél világ, a chatbottal szinte bármiről értelmesen lehet beszélgetni, ha szertenénk, szövegeket foglal össze, esszét és verset ír, sőt, alapszinten programozni is tud. Ám az internetet letaroló AI chatbot betanításához szükséges adatbázisból az internet sötét oldalát, az erőszakos, illegális, toxikus tartalmakat ki kell szűrni - hogy a válaszai ne legyenek erőszakosak, elfogultak vagy éppen paráznák. Ezt a mentálisan megterhelő munkát pedig a világ fejlődő országaiban pár dolláros munkabérért végzik el erre szakosodott cégek alkalmazottai. A Time egy hosszú riportban mutatja be a ChatGPT és partnere, a Sama esetét.
Négylábú társat választanál magad mellé, vagy csak érdekel, melyek számítanak a legintelligensebb kutyafajtáknak? Az OpenAI mesterséges intelligenciával ellátott chatbotját, a ChatGPT-t több tudományos és társadalmi-gazdasági témában is leteszteltük, most pedig megkérdeztük tőle, melyek a legokosabb kutyafajták.
A Google Research egy olyan mesterséges intelligencia modellt tesztel, amely nem csak szövegből, de füttyszóból és dúdolásból is képes zenét generálni különböző műfajok és stílus szerint – írja a Cybernews.
A kínai internetes keresőcég, a Baidu azt tervezi, hogy márciusban az OpenAI ChatGPT-jéhez hasonló mesterséges intelligencia alapú chatbot szolgáltatást indít – írja a Reuters egyik forrására hivatkozva.
Az OpenAI mesterséges intelligenciával ellátott chatbotját, a ChatGPT-t több tudományos és társadalmi-gazdasági témában is leteszteltük, most pedig megkérdeztük tőle, melyek a világ legnehezebb kérdései.
Egy amerikai egyetemi docens úgy döntött, hogy nem tiltja meg a mesterséges intelligencia használatát a diákjai számára, hanem éppen ellenkezőleg: kötelezővé teszi azt - derül ki az npr.org írásából.
Már alig maradt valaki, aki még joggal reménykedhetne abban, hogy nem forgatja fel munkáját a mesterséges intelligencia. Legutóbb az orvosok, most pedig a magas beosztású üzleti vezetők kaptak egy kis ízelítőt abból, mire képes a „gépi értelem" - írja a Futurism.com
Öntudat nélkül veszélyes szociopatákká válhatnak a mesterséges intelligencia alapú chatbotok, amelyek valódi veszélyt jelentenek az emberiségre - figyelmeztet Michael Graziano, a Princeton pszichológusa és idegkutatója a The Wall Street Journal hasábjain megjelent esszéjében.
Szombaton tartották az idei középiskolás felvételiket, ahol a diákoknak matematikából és magyarból kellett számot adniuk a tudásukról. Ennek apropóján a Qubit feladatokat adott az OpenAI chatbotjának, a ChatGPT-nek, hogy kiderüljön, felvennék-e a mesterséges intelligenciát a magyar középiskolákba.
Bár természetesen messze nem tökéletes, egyre sokkolóbb hírek jelennek meg a ChatGPT-ről, az OpenAI mesterséges intelligenciával ellátott chatbotjáról. A ChatGPT képes többek között verset írni és programozni, emellett több tudományos és elvont témában is leteszteltük, mit válaszol a nagyméretű nyelvi modell. Most lássuk, mi vezethet a ChatGPT szerint a civilizáció összeomlásához.
Egyre elképesztőbb hírek jelennek meg az OpenAI mesterséges intelligenciával ellátott chatbotjáról, a ChatGPT-ről. A nagyméretű nyelvi modell képes többek között verset írni és programozni, mi pedig több tudományos kérdés után most leteszteltük, mit válaszol egy olyan elvontabb témában, mint az élet értelme.
Egyre elképesztőbb hírek jelennek meg az OpenAI mesterséges intelligenciával ellátott chatbotjáról, a ChatGPT-ről. A nagyméretű nyelvi modell képes többek között verset írni és programozni, mi pedig leteszteltük, mit válaszol az emberiség és a Föld jövőjéről szóló kérdésre, amely Bill Gates szerint az emberiség valaha volt legnagyobb kihívása.
Az újdonságokra nyitott szellemi dolgozók már most elkezdték használni a ChatGPT generatív mesterséges intelligenciáját a munkájukhoz. A tanácsadók pillanatok alatt tudnak emlékeztetőket és összefoglalókat készíteni, a marketingesek szövegeket gyártanak, a szoftverfejlesztők pedig hibákat kereshetnek vele a programkódban - írja a Bloomberg.
A ChatGPT AI chatrobot egy tavaly decemberben publikált tanulmány szerint elvégezte az amerikai orvosi szakvizsga rövidített változatát - számolt be a Qubit.
A koronavírus miatt az elmúlt években hatalmas lendületet kapott a vállalati digitalizáció, ma már szinte minden nagyobb cég honlapját megnyitva találkozhatunk a jobb alsó sarokban felugró chatablakkal, a belső kommunikációban pedig talán még intenzívebb volt a megoldás térnyerése. A magyar és régiós piac egyik legismertebb fejlesztőcégénél, a Talk-A-Botnál azonban úgy látják, hogy az igazán nagy fejlődés csak most jön, ennek motorja pedig nem a gépek előtt ülő alkalmazottak lesznek, hanem a munkaerő nagyobb hányadát adó kétkezi munkások, akiknek szinte kivétel nélkül ott lapul a zsebében az okostelefon, eddig azonban a fejlesztéseket kifejezetten az irodai közegre optimalizálták. A cég új szolgáltatásában a Széchenyi Alapok is meglátta a lehetőséget, és jelentős összeget fektetett be a külföldi terjeszkedésébe.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki műsora. A mai adás első részében szó volt arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank láthatóan megelégelte a készpénzautomaták számának csökkenését, ezért egy rendeletben az ügyfélszám, pontosabban a kibocsátott bankkártyák száma arányában határozzák meg, hogy az egyes bankoknak hány ATM-et kell működtetniük. A témáról Turzó Ádámot, a Portfolio pénzügyi divíziójának informatika és fintech területért felelős elemzőjét kérdeztük. Az adás második részében egy egészen elképesztő mesterséges intelligenciával bíró chatbotról, a ChatGPT-ről volt szó, amely az elmúlt hetekben komoly hisztériát váltott ki világszerte. Sokan az internet átalakulását, üzleti modellek elhullását és újak létrejöttét várják tőle. A nagy kérdés, hogy miként lehet közvetlenül vagy közvetetten pénzt keresni a technológiával. Vendégünk volt Nagy Viktor, a Portfolio részvény divíziójának vezető elemzője.