Bár volt már példa arra, hogy az ukrán határ mentén egyesek drónnal juttatták át az illegális dohányárut a határon, a csempészek egyelőre inkább a régebbi, bevált módszereket alkalmazzák. Az adóhivatal ugyanakkor már rendszeresen vet be drónt az illegális dohánykereskedelem megakadályozásáért. A hatóság tavaly 37 millió szál cigarettát foglalt le - írja pénteki számában a Magyar Idők.
Határozatot hozott az Alkotmánybíróság, ami az e-cigarettázókat érinti. Ezek szerint az e-cigizők továbbra is csak a dohányzásra kijelölt helyeken dohányozhatnak.
Megjelent az első egységes csomagolású cigaretta a dohányboltokban Magyarországon - közölte Demjén Tibor, a Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Dohányzás Fókuszpont vezetője az MTI-vel.
Több mint tizenegymillió szál cigarettát és három tonna fogyasztási dohányt vontak ki a feketepiacról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) emberei január eleje és április vége között - írta csütörtöki számában a Magyar Idők.
Hamarosan húsz szálból álló cigarettacsomagok váltják fel a trafikokban az eddigi 19 szálas dobozokat, az árak alakulásáról a gyártók döntenek - olvasható a Magyar Idők pénteki számában.
A következő másfél évtizedben öt százalék alá akarják szorítani a dohányzó gyerekek arányát Romániában - közölte Vlad Voiculescu román egészségügyi miniszter csütörtökön, amikor bemutatta a most induló országos dohányzásmegelőzési stratégiát.
Szeptember 1-jétől emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója a parlament által júniusban elfogadott új, jövedéki adóról szóló törvény alapján.
A magyarok legnagyobb része szerint nem az a fő probléma a csempészett cigarettával, hogy az államnak kevesebb adóbevétele keletkezik, hanem az, hogy ezeknek a termékeknek a minősége nem ellenőrzött - derül ki a közelmúltban megjelent Eurtobarométer felmérésből. Még érdekesebb, hogy a magyarok többsége saját bevallása szerint még nem találkozott feketepiaci cigarettával.
Céges autónak álcázott járművel 23 millió forint értékékű cigarettát csempészett egy férfi, aki végül elmenekült a rendőrök elől - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.
Egy dél-amerikai drogkartell is pénzelte az Ukrajnából Magyarországra történő cigarettacsempészetet - írta csütörtökön a Magyar Idők.
Néhány év alatt csökkent a dohányzók száma Magyarországon, ugyanakkor a fiatalok körében nőtt a naponta rágyújtók aránya - mondta az egészségügyért felelős államtitkár a dohányzásmentes világnap alkalmából tartott hétfői sajtótájékoztatón, Budapesten.
Nagy tervekkel álltak elő.
Van olyan forgatókönyv, hogy egyikőjük sem nyer egyértelműen.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Úgy beszél, mintha nyert volna az államban.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.