Az Egyesült Államok számára komoly fejtörést okoz, hogy nyújtson-e katonai segítséget a Közép-Afrikában található Csádnak, amely az egyik legmegbízhatóbb védőbástya a régióban az iszlamisták támadásaival szemben, és Oroszország növekvő befolyásának is ellentart a Száhel-övezetben – írja a Wall Street Journal.
Az amerikai hírszerzés olyan információkat osztott meg az afrikai Csád hatóságaival, melyek szerint Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldoscsoport vezetője együttműködik az országban harcoló felkelőkkel a kormány destabilizálása és az ország elnökének meggyilkolása céljából – írja a The Wall Street Journal.
Moszkva segítségét ígérte a Száhel-övezet és a Guineai-öböl államainak a szélsőségesek elleni harcban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden Mali fővárosában, Bamakóban.
A szubszaharai, vagyis a Szaharától délre fekvő térség vált az iszlám szélsőségesek új globális központjává az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) kedden közzétett jelentése szerint, melyben rámutatnak arra, hogy nő azok száma, akik nem vallási, hanem gazdasági megfontolásokból csatlakoznak az iszlamista mozgalmakhoz.
A nemzetközi közösség 500 millió dolláros (17,5 milliárd forint) segéllyel támogatja idén a Csád-tó környékén kialakult válsághelyzet megoldását - adták hírül pénteki közleményükben a válságról tárgyaló országok.
"Zöldebb" lehet a kínai autóóriás, mint a Tesla?
Néhány hónap alatt ötszörösére ugrott a BNPL-megoldással bíró webáruházak aránya Magyarországon.
A horvát parlament beiktatta hivatalába az Andrej Plenkovic vezette kormányt.
Folyamatosan frissülő cikkünk.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.