A Fehér Ház lényegében megakadályozta, hogy nyilvánosságra hozzák azt a hangfelvételt, amely Joe Biden amerikai elnök Robert Hur különleges ügyésznek adott interjújáról készült. Az ügyész azt vizsgálta, hogy Biden jogszerűen tartott-e magánál titkosított dokumentumokat, és bár nem indított eljárást az elnök ellen, az emlékezőképességét firtató kijelentései megrázták a 81 éves politikus újraválasztási kampányát.
Ismét az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnökévé választotta csütörtökön a pénzintézet kormányzótanácsa Odile Renaud-Bassót, aki második elnöki mandátumát kezdheti a bank élén. A francia pénzügyminisztérium gazdaságpolitikai ügyekben illetékes egykori vezérigazgatója a közép- és kelet-európai országok gazdasági átalakulásának finanszírozására 1991-ben létrehozott EBRD hetedik - egyben negyedik francia és első női - elnöke.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A műsor első részében Hszi Csin-ping budapesti látogatása volt a téma, és mivel személyében Kína első számú vezetője több mint 15 év után érkezett Magyarországra, a potenciális tárgyalási témák mellett azt is megkérdeztük Salát Gergely sinológustól, hogy a pártvezér európai túrája tekinthető-e az új világrend kialakulási folyamatában egy újabb állomásnak. Ezt követően az amerikai részvénypiacról és gazdaságról volt szó. Arról, hogy miközben az S&M500-as indexe éppen nagyot ugrott, miért érdemes továbbra is óvatosnak maradni, Zsoldos Ákos, a Portfolio elemzője beszélt.
Az Európai Unió 1 milliárd eurós (364 milliárd forint) pénzügyi csomagot ajánlott fel Libanonnak a gazdaság megerősítésére, és a migráció kezelésére - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
Joe Biden amerikai elnök szombat este a Fehér Házi Tudósítók Egyesületének éves vacsoráján kritizálta elődjét, leendő elnökválasztási vetélytársát, miközben az eseménynek helyet adó épületnél tüntetők őt bírálták, hogy támogatja Izrael háborúját a Hamász szélsőséges szervezet ellen.
Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön bejelentette, hogy májusban készül Kínába látogatni. Az államfő ezt a Gyáriparosok és Vállalkozók Oroszországi Szövetségének csütörtöki moszkvai tanácskozásán közölte a RIA Novosztyi hírügynökség jelentése szerint.
Jonas Samuelson, az Electrolux Csoport elnök-vezérigazgatója több mint nyolc év vezérigazgatói és 16 év vezetőségi tagság után 2025. január 1-jén távozik pozíciójából és az igazgatótanácsból - olvasható a cég közleményében.
A Bank of America részvényesei elutasították a Brian Moynihan 2010 óta betöltött vezérigazgatói és elnöki tisztségének szétválasztására vonatkozó javaslatot szerdán a vállalat virtuálisan megtartott éves közgyűlésén - írja a Reuters.
2023-ban tovább nőtt a Libri csoport, mind a könyvkereskedelmi, mind a könyvkiadói leányvállalatok jelentős növekedést értek el. A vállalat frissítette stratégiáját, ami alapján 2030-ra a Közép-Kelet európai régió kulturális és szórakoztatóiparának több szegmensében is meghatározó szereplő kíván lenni, ehhez pedig új vezetőket is kinevez a vállalat.
Hiába Donald Trump számos halogatási kísérlete, a volt amerikai elnök első büntetőtárgyalása kezdetét fogja ma venni New Yorkban. Az eljárás várhatóan másfél hónapig is eltarthat, így a republikánus politikus hetekig nem fog tudni személyesen kampányolni riválisa, a demokrata Joe Biden ellenében. A többek közt Stormy Daniels felnőttfilmesnek fizetett hallgatási pénzek miatt Trump akár négy év börtönt kaphat, azonban a büntetlen előélete következtében könnyen megúszhatja a letöltendő szabadságvesztést.
Megvétózta pénteken Andrzej Duda lengyel elnök az esemény utáni tabletták vény nélküli forgalmazását lehetővé tévő törvénymódosítást - közölte az elnöki hivatal. A kormány már ezt megelőzően jelezte, hogy megkerüli az elnök vétóját, és kormányrendelettel fogja lehetővé tenni a gyógyszer kiadását.
Utasítást adott Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSzB) vezetésének arra, hogy „korlátok nélkül” büntessék meg azokat, akik részt vesznek az Oroszország területeit támadó ukránbarát milíciákban – számolt be a RIA Novosztyi.
Oroszországban pénteken megkezdődött a elnökválasztás, amelyen hat évre választják meg az ország legfontosabb közjogi méltóságát.
Lemond Soros György 25 milliárd dollárnyi vagyont kezelő Nyílt Társadalom Alapítványok elnöke azt követően, hogy a 93 éves milliárdos fia, Alex Soros vette át a jótékonysági szervezet irányítását – számol be a Bloomberg.
Ma további államokkal folytatódik az amerikai előválasztás mind a demokrata, mind a republikánus oldalon, így a hivatalos elnökjelöltté válástól jelenleg karnyújtásnyira lévő Joe Biden és Donald Trump ugyanazon a napon biztosíthatják be pártjuk támogatását. Bár a két politikus jóformán végig akadály nélkül haladt a győzelem felé, az amerikaiak nagy része egyáltalán nem örül a 2020-as választás újbóli lejátszásának.
Dmitrij Medvegyev, Vlagyimir Putyin orosz elnök szövetségese pénteken az Egyesült Államokra nézve többek közt egy szégyenteljes "őrültnek" nevezte Joe Biden amerikai elnököt, és azt mondta, hogy az amerikai elnöknek nincs joga Franklin D. Roosevelthez hasonlítani magát - számolt be a Reuters.
Van olyan forgatókönyv, hogy egyikőjük sem nyer egyértelműen.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Úgy beszél, mintha nyert volna az államban.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.