Itt a Fed kamatdöntése: Jerome Powell fontos bejelentést tett

Itt a Fed kamatdöntése: Jerome Powell fontos bejelentést tett

A Federal Reserve magyar idő szerint este 7-kor tette közzé kamatdöntő üléséről szóló közleményét és a makrogazdasági előrejelzéseket. A jegybank nem módosított az irányadó kamaton, az idei évre vonatkozó kamatelőrejelzése sem változott – utóbbinak nem sok híja volt. A jegybank szerint a gazdaság még a korábban várthoz képest is kevesebb karcolással fogja átvészelni az infláció elleni harcot – konkrétan nem vár érdemi lassulást a Fed –, az infláció elleni harc viszont picivel tovább tarthat, mint korábban gondolták.  Jerome Powell elnök megtartotta a sajtótájékoztatót, amelyen bejelentette a mennyiségi szigorítás közeljövőben várható kivezetését, valamint elmondta, hogy a vártnál magasabb infláció nem tántorította el a Fedet a jövőbeli kamatvágásoktól. Ám mielőtt meglépik a csökkentést, kell még pár biztató adat.

Három éve várunk erre: csak most nyerte vissza igazán hitelességét a Fed

Három éve várunk erre: csak most nyerte vissza igazán hitelességét a Fed

Az általános vélemény szerint a piac hamarabb látta, hogy az infláció miatt kamatot kell emelni, mint az amerikai jegybank, ezért akkor a Fed hitelessége kicsit meg is ingott. A hozamok valóban emelkedtek már akkor, amikor a Fed még kamatemelésről hallani sem akart, ám a jegybank kamatelőrejelzéseit az akkori hozamokkal összevetve kitűnik, hogy a befektetők valójában pontatlanabbul értelmezték a helyzetet, mint a Fed. A piacok még tavaly év végén is magasabb kamatokat áraztak két éves horizonton, mint a Fed, csak az utóbbi pár hónapban kezdik el elhinni a jegybank előrejelzéseit.

Az elemzők szerint a makacs infláció nem ijeszti meg a Fedet

Az elemzők szerint a makacs infláció nem ijeszti meg a Fedet

A friss adatok szerint az infláció továbbra is ragadós az Egyesült Államokban, de egyes piaci szereplők szerint ez nem elég ahhoz, hogy a Federal Reserve-t letérítse az idei kamatcsökkentési pályáról – írja a Yahoo Finance.

Kellemetlen meglepetés: nőtt az amerikai infláció

Kellemetlen meglepetés: nőtt az amerikai infláció

Kijött az amerikai inflációs adat, és keserű meglepetést hozott: az árak a vártnál nagyobb mértékben nőttek februárban, az infláció gyorsult. A maginfláció ugyan esett, de a várakozásokat az is meghaladta. A frissen közölt adat megerősíti a várakozásokat, melyek szerint az inflációs cél elérése hosszú és rögös folyamat lehet.

Ellentmondásos jeleket kap a Fed

Ellentmondásos jeleket kap a Fed

Az amerikai gazdaság aktivitása január elejétől február végéig növekedett, miközben az infláció és a munkaerőpiac ellentmondásos jeleket mutatott, ami bonyolítja a Fed helyzetét - derült ki a Fed ma este közzétett Bézs Könyvéből.

Még idén kamatot vághat a Fed

Még idén kamatot vághat a Fed

John Williams, a New York-i Fed elnöke úgy látja, hogy az amerikai jegybank "még az idén" kamatcsökkentésre készül, annak ellenére, hogy a vártnál erősebbek voltak a januári inflációs és munkaerő-piaci adatok - derül ki az Axios által pénteken közzétett interjúból.

Sokkal óvatosabb a Fed annál, mint amilyennek mutatja magát

Sokkal óvatosabb a Fed annál, mint amilyennek mutatja magát

A Federal Reserve tisztviselőinek többsége óva intett a túl gyors kamatcsökkentéstől a legutóbbi kamatdöntő ülésen, mivel továbbra is meggyőző bizonyítékokat keresnek arra, hogy az infláció visszatér a 2%-os célhoz - derül ki a január 31-i ülés szerdán közzétett jegyzőkönyvéből.

Barry Eichengreen: Mi az igazság az infláció kérdésében?

Barry Eichengreen: Mi az igazság az infláció kérdésében?

Pontosan három éve a közgazdász szakma figyelmét az infláció köti le. Éppen 36 hónappal ezelőtt, 2021 februárjában volt az utolsó alkalom, amikor az Egyesült Államokban a fogyasztói árindex inflációjának (minden tétel tekintetében, 12 havi százalékos változás alapján) megegyezett vagy alatta maradt a Federal Reserve 2%-os céljával.

Minden kiderül a gazdasági helyzetről itthon és külföldön

Minden kiderül a gazdasági helyzetről itthon és külföldön

A héten számos kulcsfontosságú makrogazdasági adat várható mind a magyar, mind a nemzetközi gazdaságból. Magyarországról a kereseti és munkanélküliségi KSH-jelentések lehetnek a legizgalmasabbak, míg az Egyesült Államokból a Fed legutóbbi kamatdöntésének jegyzőkönyve, valamint a segélykérelmekről szóló beszámoló hozhat izgalmakat. A hét második felében záporoznak majd a bmi-adatok Európából és a tengerentúlról.

Fenyeget még az USA-ban az infláció réme

Fenyeget még az USA-ban az infláció réme

Januárban az amerikai importárak 0,8%-os emelkedést mutattak, ami 2022 márciusa óta a legnagyobb növekedés, főként a kőolaj és egyéb áruk drágulása miatt. A piacok ezekre a fejleményekre úgy reagáltak, hogy módosították kamatcsökkentési várakozásaikat és későbbre várják a Federal Reserve lépését.

50 ezer dollár fölé tépték a bitcoint

50 ezer dollár fölé tépték a bitcoint

Több, mint 2 éves csúcsra, 50 ezer dollár fölé ugrott hétfőn este a bitcoin árfolyama, miután az elmúlt napokban meredek emelkedésen van túl a legismertebb kripto eszköz. A fő mozgatórugó a spot bitcoin ETF-ekbe történő jelentős friss tőkebeáramlás miatti bitcoin vásárlások lehetnek, illetve az a piaci spekuláció, hogy a keddi amerikai inflációs adat után a Fed majd az év későbbi részében megindítja a kamatcsökkentéseket, ami nemkamatozó termékként a bitcoin és a többi kripto eszköz relatív vonzerejét növelheti.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.