ginop

Megduplázza a kormány a támogatást

Megduplázza a kormány a támogatást

Az 50 milliárd forintos keret több mint kétszeresére érkezett támogatási igény a vállalkozások technológiai megújulását segítő pályázaton, ezért a kormány további 50 milliárd forinttal duplájára emeli az eredeti keretösszeget – jelentette be Varga Mihály a Gazdasági Kabinet ülését követően. A pénzügyminiszter kiemelte: a járvány elleni győztes csata után most a gazdaság újraindításának van itt az ideje, ezért a kormány minden életképes, fejleszteni kívánó magyar vállalkozást támogat az újraindulásban. A felhívásra közel 4500 cégtől érkezett pályázat 105 milliárd forint értékben.

Nagy az érdeklődés a cégek részéről az uniós ingyenhitel iránt

Jelentős az érdeklődés a válság hatásainak kivédésére átdolgozott, európai uniós forrású Mikro- és Kisvállalkozások Technológiai Korszerűsítése Célú Hitelprogram (GINOP-8.3.5-18) iránt, amely már igényelhető az MFB Pontokon - közölte a bank. A változatlanul nulla százalékos kamat mellett elérhető hiteltermék az eddigi beruházási célok mellett önálló forgóeszköz és likviditás finanszírozást is biztosít a vállalkozások számára. A 137 milliárd forinttal növelt keretösszegű program  ezzel a legjobb árazású finanszírozási lehetőség a gazdasági visszaesés alatti működés biztosításához, illetve a legolcsóbb megoldás a krízis utáni technológiai versenyre történő felkészüléshez is - közölte az MFB.

Már 150 ezren vesznek részt a magyar Kurzarbeitban uniós támogatásból

Már 150 ezren vesznek részt a magyar Kurzarbeitban uniós támogatásból

A kormány 1,2 millió ember számára nyújt olyan támogatást, amely lehetővé teszi munkahelye megtartását vagy pótolja kieső jövedelmét, segíti a jövőre való felkészülését - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen.

500 milliárd forintos beruházási igény mutatkozik a versenyszférában

500 milliárd forintos beruházási igény mutatkozik a versenyszférában

Bizakodásra adhat okot, hogy van Magyarországon háromezer-ötszáz, többségében hazai tulajdonú vállalkozás, amely együttesen hozzávetőleg 500 milliárd forintot fordítana beruházásokra - mondta a Világgazdaságnak Essősy Zsombor, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója, a Magyarok a Piacon Klub elnöke.

Ilyen pályázat nem volt még Magyarországon: egy hónapon belül pénzhez juthatnak a vállalkozások

Ilyen pályázat nem volt még Magyarországon: egy hónapon belül pénzhez juthatnak a vállalkozások

Május közepén, a Széchenyi 2020 keretében megjelent „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása” című (GINOP-1.2.8-20 kódszámú) felhívás. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 33,3 milliárd forint. A konstrukció több szempontból is érdekes, elsősorban azért, mert egy teljesen új finanszírozási megoldást mutat be a magyar vállalkozóknak. A pályázat részleteiről, a konstrukcióról kérdeztük Czimbalmos Leventét, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - Modern Vállalkozások Programjának szakmai vezetőjét.

Elbocsátás helyett fejlesztenéd a céged 70%-os támogatásból? – Két hét múlva nyílik a remek EU-s pályázat

Elbocsátás helyett fejlesztenéd a céged 70%-os támogatásból? – Két hét múlva nyílik a remek EU-s pályázat

Április végén már beharangoztuk, azóta a társadalmi egyeztetés is lement vele kapcsolatban, most pedig azt jelentette be Rákossy Balázs,  a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára, hogy május 29-én meg is nyílik az országosan összesen 52,1 milliárd forintos keretösszegű technológia fejlesztést támogató EU-s pályázat. A felhívás érdekessége, hogy feltételesen visszatérítendő, azaz elvileg hitelként nyújtják, de ha az eredményességmérési kritériumokat teljesíti a cég, akkor akár 70%-os támogatássá válhat a hitel. A pályázat a foglalkoztatott és a megtartott alkalmazottak létszámához igazodik, a kisebb cégeket jobban támogatják és elég széles a fejlesztési területek tárháza, amit támogatnak belőle. Mivel a központi régiónak is nyílik egy „tükörpályázat”, így valójában az ország egész területén vonzó feltételekkel lehet indulni a pénzért. Az államtitkár jelzése után röviddel meg is jelent a hivatalos pályázati oldalon a konvergencia régiónak szóló (GINOP) felhívás végleges tartalma.

Koronavírus: hirtelen nagyon felpörgött a kormány EU-s pénzosztása Magyarországon

Koronavírus: hirtelen nagyon felpörgött a kormány EU-s pénzosztása Magyarországon

Több mint egy éve nem született annyi uniós pályázati támogatási döntés, mint április közepe óta és a támogatások kifizetése is láthatóan felpörgött a koronavírus-válság itthoni kitörése óta – derül ki a Portfolio vizsgálatából. Ezekre a döntésekre egyrészt az adott sürgetést, hogy a válságot tompítani kell, másrészt az, hogy bár euróban nem kap több támogatást az ország, mint amit eleve megítéltek a 2014-2020-as ciklusra, de a pénztömeg itthon forintban jóval többet ér a forint gyengülése miatt és közben Brüsszel jócskán fellazította a pénzfelhasználás szabályait is. Mindezekkel a lehetőségekkel a kormány a következő hónapokban bizonyára még erőteljesebben élni fog, így amint már rámutattunk: valójában az EU-pénz lesz itthon a gazdaságélénkítés legfőbb csatornája.

Itt a bejelentés: 420 milliárdnyi gazdaságfejlesztési EU-pályázat jön a koronavírus elleni védekezéshez

Itt a bejelentés: 420 milliárdnyi gazdaságfejlesztési EU-pályázat jön a koronavírus elleni védekezéshez

A szabad források felmérésével és a program gazdaságvédelmi szempontú újratervezésével, továbbá a gyengébb forintárfolyammal átszámolva összesen 420 milliárd forintnyi pályázati forrást szabadított fel a kormány a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból, amelyeket koronavírus miatti gazdaságvédelmi intézkedésekre fordít – jelezte az MTI-nek a mai kormánydöntés kapcsán Varga Mihály. A pénzügyminiszter tájékoztatása szerint ennek legnagyobb részét, 200 milliárd forintot a magyar Kurzarbeit támogatásra fordítják, de szintén jelentős lesz egy 110 milliárdos keretösszegű, 0%-os forgóeszköz hitel is.

Rendkívüli hitelek, példátlan pályázati források, bértámogatás - Így küzd Magyarország a járvány hatásai ellen

Rendkívüli hitelek, példátlan pályázati források, bértámogatás - Így küzd Magyarország a járvány hatásai ellen

Fontos az óvatosság. Az a pénz, amit most a munkahelyek megőrzésére költünk, szintén az adófizetők pénze - fejtette ki a Portfolio-nak adott interjújában György László a magyar gazdasági mentőcsomagot ért kritikákra reagálva. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára arról is beszélt részletesen, hogy a hazai cégek 167 milliárd forint értékben számíthatnak újfajta pályázatokra, és az egyik 50 milliárd forintos keretnek több különlegessége is van. Az államtitkárral beszélgettünk a munkahelyvédelmi bértámogatásról, annak eddigi igénybevételéről, valamint a Széchenyi Kártya Program új hitellehetőségeiről. Meglátása szerint tíz év után egy veszélyhelyzetnek kellett eljönnie, hogy a patrióta gazdaságpolitika indokoltságát Brüsszelben is belássák.

Íme a 10 legnagyobb EU-s gazdaságfejlesztési projekt a Dunán innen és túl

Íme a 10 legnagyobb EU-s gazdaságfejlesztési projekt a Dunán innen és túl

Szerte az országban rengeteg uniós fejlesztés zajlik, amelyekre sok helyen látványos táblák is figyelmeztetnek, de melyik vajon megyénként és megyei jogú városonként a 10-10 legnagyobb ezek közül? Mivel sok tízezer projektről van szó, így jelen cikkünkben csak a legnagyobb uniós programunk, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében elnyert források alapján mutatjuk be megyénként és megyei jogú városonként a legnagyobb fejlesztéseket.

Több ezer rejtőzködő munkavállalót csalt elő egy új EU-s pályázat

Több ezer rejtőzködő munkavállalót csalt elő egy új EU-s pályázat

Gazdaságpolitikai tévhiteket is eloszlathat egy jól célzott pályázati konstrukció, és az uniós "Foglalkoztatásbővítés ösztönzése” című, GINOP-5.3.12-19 kódszámú felhívás esetében éppen ennek lehetünk szemtanúi – mutat rá friss blog bejegyzésében a MAPI-coport stratégiai igazgatója. Andorka Miklós szerint ugyanis a felhívás iránti elképesztő kereslet éppen arra cáfolt rá, hogy a végletekig feszített munkaerőpiacon ma már lasszóval sem lehet embert, különösen szakképzett dolgozót fogni.

Gyémántbevonatú termékcsaládot fejlesztettek EU-s százmilliókból Sárospatakon

Több mint négyszázmillió forintos fejlesztést hajtott végre tavaly a sárospataki székhelyű FRAISA Hungária Kft., az európai uniós forrásból támogatott projekt keretében a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vállalat egy új gyémántbevonattal ellátott, úgynevezett mikromaró termékcsaládot hozott létre - közölte az MTI-vel a társaság.

Lezárult egy 720 milliós EU-s fejlesztés Mélykúton és Pusztaszeren

Közel egymilliárd forint ráfordítással csarnokkal és raktárral, valamint eszközök beszerzésével bővítette kapacitását mélykúti és pusztaszeri telephelyén a főként zöldségfeldolgozással és tartósítással foglalkozó HFI Kft. - közölte a cég ügyvezetője. Molnár Csaba jelzése szerint a korszerűsítésekkel és bővítésekkel a következő három évben évi 5-8 százalékos árbevétel növekedésre számítanak.

Itt a nagy hír: könnyítettek a napelemes EU-pályázaton!

Itt a nagy hír: könnyítettek a napelemes EU-pályázaton!

Mivel már bő fél éve nyitva van a kisebb céges napelemes rendszerek telepítését támogató EU-pályázat, de a keretnek még az ötödét se kötötték le, ezért ma több helyen lazítottak a szabályrendszeren.

Különleges támogatást vezetett be a kormány, itt vannak az első nyertesek

Különleges támogatást vezetett be a kormány, itt vannak az első nyertesek

Megszülettek az első támogatói döntések a 2 milliárd forint keretösszegű, új, feltételesen visszatérítendő finanszírozási formát alkalmazó, technológiai modernizációt támogató pályázat keretében - jelentette be Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára (képünkön). Hozzátette: az újszerű finanszírozási formát alkalmazó program az Európai Unióban is egyedülállónak számít, ez idáig csak Portugáliában alkalmaztak hasonló konstrukciót a vállalatok támogatására.

Bűvös határon túl az Orbán-kormány pénzosztása

Bűvös határon túl az Orbán-kormány pénzosztása

Januárban kétéves csúcsra, csaknem 290 milliárd forintra ugrott az EU-támogatások havi kifizetése Magyarországon, így az összesen kiutalt támogatás átlépte a kerek 7000 milliárdos határt – derül ki a Portfolio szokásos hónap eleji vizsgálatából. Közben a gazdaságfejlesztési pályázatoknál tömegesen mondott vissza szerződéseket a hatóság, így havi szinten szokatlan módon csökkent a megítélt összes támogatás darabszáma. A felpörgő itthoni támogatás-kifizetéssel párhuzamosan Brüsszelből csak 45 milliárd forintnyi átutalás érkezett, így az év első hónapjában újra nagyobb terhet jelentett a magyar államháztartásnak az EU-s programok finanszírozása.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.