Nagyon kevés gyerek született az ősszel Magyarországon
A szeptemberi alacsony születésszámot októberben sem követte érdemi javulás, az egy évvel korábbihoz képest 5,9%-kal, 444-gyel született kevesebb gyerek.
A szeptemberi alacsony születésszámot októberben sem követte érdemi javulás, az egy évvel korábbihoz képest 5,9%-kal, 444-gyel született kevesebb gyerek.
Egy nemrég nyilvánosságra hozott bírósági beadvány szerint a Facebook anyavállalata, a Meta Platforms szándékosan úgy alakította ki közösségi platformjait, hogy még több gyereket vonzzanak az oldalaira - a vállalatnak ugyan tudomása volt az Instagramon regisztrált több millió kiskorú felhasználóról, de fiókjaiknak csak töredékét törölte.
Az újonnan bejelentett CSOK Pluszról beszélt Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Magyar Nemzet online-nak adott interjúban. Az államtitkár kiemelte, hogy a végleges részletszabályok november közepén jelennek meg.
A szülők 65%-a kifejezetten ösztönzi a 18 év alatti gyermekét, hogy a megszerzett pénz azonnali elköltése helyett inkább takarékoskodjon, a felnőttek 10%-a a tanulmányokra való gyűjtésre bátorít - derült egy nagybank Takarékossági világnap alkalmából készített kutatásából. Egy másik vezető pénzintézet felmérésében arra a következtetésre jutott, hogy a magyarok 90%-a szokott megtakarítani, a legtöbben néhány tízezer forintot, a 27-35 éves korosztályban azonban jóval többet tesznek félre.
Jelentősen megnőtt a gyermekgondozási szabadságot igénybe vevő apák száma Japánban, miután egy éve új rendszert vezettek be az országban - tudósított a Bloomberg.
Idén szeptemberben 7222 gyermek született Magyarországon, 7%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A születésszám az elmúlt egy évben látványosan esik, az igazított adat gyakorlatilag új mélypontot jelent.
Egy friss tanulmány szerint sz omikron variánssal fertőzött gyermekek átlagosan három napig maradnak fertőzőképesek.
Jóváhagyta Kanadában az országos ügyekben ítélkező szövetségi bíróság az ország történetének legnagyobb jóvátételi megállapodását kedden: 23,4 milliárd dollár kártérítést kapnak azok az őslakosok és családjaik, akiket a gyermekjóléti rendszerben hátrányosan megkülönböztettek.
Több tucatnyi amerikai állam vezetése perli be a Metát és a hozzá tartozó Instagramot, mert azzal vádolják a közösségi médiumot, hogy függőséget okoz és használatukkal közvetlenül hozzájárulnak a fiatalok mentális egészségének károsodásához.
A Prémium Egészségpénztár és stratégiai partnere, az NN Biztosító közös felmérése azt kutatta, mit gondolnak az egészségpénztári tagok, ha gyerekeik biztonságáról, iskoláztatási költségeiről van szó. A válaszadók 46-47 százaléka 10 és 30 millió közé teszi egy gyerek felnevelésének teljes költségét, 25 százalékuk 30-50 millió között tartja reálisnak a költségeket, közel egytizedük pedig 50 millió fölé tippelt.
Szeptember 23-tól látogatható a londoni Királyi Művészeti Akadémia által szervezett életmű kiállítás, amely a nagyhatású szerb performanszművész, Marina Abramović munkássága előtt tiszteleg. Abramović az 1970-es évek eleje óta feszegeti a test és az elme érzékelt határait, a művész és a közönség bonyolult kapcsolatának feltárására törekszik. Előadásai gyakran mind saját maga, mind résztvevői számára erős érzelmi, intellektuális, illetve fizikai kihívást jelentenek. A munkáit inspiráló koncepciók kulcsfontosságúak, csakúgy, mint saját testének használata ötletei közvetítésére. Öt évtizede folyamatosan lenyűgözi, illetve meghökkenti közönségét a fizikai és mentális egészségének határait feszegető, erősen kritikus előadásaival. Mostani kiállítása által pedig az első olyan női alkotóvá válhatott, aki önálló tárlat keretein belül prezentálhatja művészetét a Royal Academy fő kiállítótereiben.
A dél-koreai régiók több mint feléből teljesen eltűnhet a lakosság - derült ki a kedden közzétett statisztikai adatokból. A friss előrejelzések szerint 2100-ra a népességszám 53%-kal, 24 millióra csökkenhet az országban.
Elsőként fejlesztett a terhességi diabétesz korai kimutatására alkalmas módszert a Semmelweis Egyetem - derül ki az egyetem közleményéből.
A kelet-kínai Csangsa megye 1000 jüan pénzjutalmat kínál azoknak a pároknak, ahol a házasságkötés idején a menyasszony 25 évnél fiatalabb – számol be a hírről a The Guardian.
A német kormánykoalíció megállapodott egy új, 2025-től mintegy 2,4 milliárd euróba kerülő családi pótlékról.
Nem csak a rendkívül bonyolult munkajogi szabályozás, hanem a vállalkozások rugalmatlansága és - jórészt indokolatlan - félelmei is akadályozzák, hogy gyermekvállalás után a nők könnyedén visszatérjenek a munkaerőpiacra.
A mostani, június 15-én zárult tanévben majdnem ötezer elsős évismétlőként ült az iskolapadban - tudta meg a Népszava.
Az Egyesült Királyság hírszerzése pénteken is elkészítette az orosz-ukrán háborúval foglalkozó szokásos napi jelentését, melyben az orosz oktatási reformról írtak, aminek részeként már az iskolások számára is kötelező lesz jónéhány katonai tudáselem megszerzése.
A gyermekvállalás nem csak a nők karrierjét, de párkapcsolatát is megingatja - gyakrabban, mint azt bárki gondolná. Egy kisbaba érkezése még a legfelkészültebb szülők között is okozhat konfliktusokat, hiszen újra kell értelmezni a szerepeket és a munkamegosztást.
Olaszország száz éves életkort elérő vagy meghaladó népessége tavaly rekordot döntött a nemzeti statisztikai hivatal adatai szerint. A jelentésből kiderült, hogy a 100 év feletti olaszok száma a század eleje óta megháromszorozódott, és idén januárban már csaknem 22 ezerre emelkedett.
A pályázók töredékével számolt csak el a hatóság.
Az orosz-ukrán háború fontosabb eseményeiről ebben a cikkünkben számolunk be.
Vannak, akik már alig várják az önállóságot.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.