A kínai Huawei már hónapok óta folytathat tárgyalásokat egy, a sanghaji kormányzat által támogatott befektetői konzorciummal a Mate és P prémium okostelefonok márkajogainak eladásáról két névtelenséget kérő forrás szerint. Az ügy hátterében a Honor eladásához hasonlóan a korábbi amerikai szankciók állhatnak, amelyek megtiltották, hogy a szállítók amerikai technológiájú chipeket adjanak el a telekommunikációs óriásnak, illetve elestek a Google szolgáltatásaitól is.
Eladta a Honor okostelefon üzletágát a Huawei kínai telekommunikációs óriáscég, hogy ezáltal kivonva a Honort az anyacégre vonatkozó amerikai szankciók hatálya alól, biztosítsa a márka túlélését - adta hírül a vállalat egy keddi közleményben.
Már korábban is felröppentek hírek arról, hogy a Huawei tárgyalásokat folytat a Digital China Grouppal a Honor nevű okostelefon egységének eladásáról, akkor az ügylet összértékét még 3,7 milliárd dollárra taksálták. Ehhez képest az Honor végül 15 milliárd dollárért kel el most, amit több szereplő számára értékesítenek, köztük van a már említett Digital China Group is.
A Huawei tárgyalásokat folytat többek között a Digital China Grouppal az Honor nevű okostelefon egységének eladásáról, az ügylet összértéke akár a 25 milliárd jüant is elérheti (3,7 milliárd dollár) – közölték a Reutersnek nyilatkozó források.
Ománban ült össze Amerika egyik legnagyobb ellenségével.
Elindul a Keleti Pajzs.
Arról is beszéltek, mit tehetünk ellene.
Nézzük, mi a helyzet a leggyorsabban változó szakaszon.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.