Sokan csak a híres színészek és énekesek válásairól hallanak, pedig ezek csak kis arányban képviselik magukat a világ legdrágább válásai között. Az üzleti és pénzügyi világban a több száz millió dolláros válásoktól a végső csekk a több milliárd dollárt is meghaladta, az ügyek nem voltak mentesek a botrányoktól sem. Mostani cikkünkben összeszedtük, hogy az ismert válások között mely esetekben nyertek a legtöbbet a volt feleségek, és azt már most elárulhatjuk: többnyire a volt férj személye sem lesz ismeretlen.
Tavaly több mint kétszer annyi első házas vette igénybe a havi ötezer forintos állami nászajándékot, mint egy évvel korábban - derül ki az e-szja bevallások adataiból.
A KSH statisztikája szerint csaknem 29 ezer házasságkötés volt 2016 első hét hónapjában, azonban mindössze 17 ezren vették igénybe az első házasoknak járó adókedvezményt júliusban, amelyben benne vannak a tavaly házasságot kötők is. A boldogító igen kimondását követő hónaptól a havi 5 ezer forintra rúgó állami "nászajándék" már az adóelőlegből érvényesíthető.
A nyaralóvásárlók éve lehet az idei.
A Biodómban beszéltek a tervekről a szakértők.
Így gondolják az elemzők.
Leállt egy dél-oroszországi olajfinomító.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.