Ezek ma az ország legnagyobb út- és vasútfejlesztései
Az EBI Építésaktivitási Jelentésből kiderül, hogy az elmúlt negyedévekben meglehetősen kevés út- és vasútépítési projekt lépett kivitelezési fázisba, az idei második három hónapban azonban érezhetően élénkült a szektor. Több mint 200 milliárd forint értékben kezdődtek meg építési munkák, mely 2017 harmadik és 2018 első és második negyedéve után az utóbbi évek negyedik legmagasabb összegét jelentette. A második negyedév magas Aktivitás-Kezdése azonban nem tudta ellensúlyozni az első negyedév gyengébb számait, így összességében az első félév nem bizonyult olyan kiemelkedőnek.