Jön az olcsó iPhone?
Kiszivárgó információk szerint az Apple olcsó iPhone-t és iPadet tervez a piacra dobni, a termékeket márciusban jelenthetik be - számolt be a Bloomberg alapján a CNBC.
Kiszivárgó információk szerint az Apple olcsó iPhone-t és iPadet tervez a piacra dobni, a termékeket márciusban jelenthetik be - számolt be a Bloomberg alapján a CNBC.
Az Apple iPhone okostelefon hat év után 2021 negyedik negyedik negyedévében ismét az eladási listák élére került Kínában a Counterpoint piackutató vállalat szerdai jelentése szerint; ugyanakkor az éves eladási listát a vivo vezeti 22 százalékos piaci részesedéssel, a második helyen az OPPO áll 21 százalékkal, a harmadikon pedig az Apple 16 százalékkal.
Az Apple rövidesen lehetővé fogja tenni a fogyasztók számára, hogy a technológiai javítások egy részét otthon, maguktól végezzék el - közölte szerdán az iPhone-gyártó. A Self Service Repair révén a vásárlók a jövő év elejétől kezdve az Egyesült Államokban hozzáférést kaphatnak az Apple alkatrészekhez és a szükséges szerszámokhoz.
A globális chiphiány arra kényszeríti az amerikai Apple-t, hogy visszafogja iPad-gyártását, és az így megmaradó félvezetőket inkább a nemrég piacra dobott iPhone 13 készülékek előállításánál használja fel - közölte kedden a Nikkei című japán lap, amely szerint úgy tűnik, hogy a chiphiány az eddig becsültnél nagyobb mértékben sújtja a vállalatot.
A Huawei szenvedéséből profitált a kínai piacon az Apple a július-szeptemberi negyedévben, a távol-keleti országban valósággal felrobbantak az iPhone értékesítései. A chiphiány azonban az amerikai technológiai óriást is elérte, a cég negyedéves bevételei elmaradtak a várakozásoktól és a folyó negyedév kilátásait is rontják a beszállítói problémák. A részvények árfolyama esik a negyedéves gyorsjelentésre a nyitás előtti kereskedésben.
Az UniCredit Bank ügyfelei számára mától elérhető az Apple Pay, amely egyszerű, biztonságos és privát mobilfizetést tesz lehetővé.
Az Apple több új terméket is bemutatott mai eseményén, többek között az új iPhone 13 családot és egy nagyobb kijelzővel rendelkező okosórát is. Az okostelefonok kinézetükben hasonlóak lesznek az elődeikhez, ugyanakkor jobb lesz a teljesítményük, és az üzemidejük készüléktől függően 1,5-2,5 órával is hosszabb lehet.
A világszintű botrányt kirobbantó Pegasus nevű kémszoftver fejlesztője, az izraeli NSO Group újra címlapokra került, most azzal, hogy egy eddig soha nem látott technikával képes feltörni az Apple iPhone mobiltelefonjait – számolt be a Reuters.
Kiküldte a meghívókat a szokásos szeptemberi eseményére az Apple, ami rendszerint a vállalat legfontosabb termékbemutatója minden évben, ugyanis ilyenkor leplezi le új okostelefonjait az amerikai technológiai óriás. Most szeptember 14-én kerül sor a nagy érdeklődéssel övezett bemutatóra.
Az Apple közölte, hogy az iPhone-felhasználók teljes fotókönyvtárát ellenőrzik, ismert gyermekbántalmazásról készült képek után kutatva, ha azokat az online iCloud szolgáltatásban tárolják.
A Strategy Analytics új elemzése szerint a második negyedévben a Xiaomi értékesítette a legtöbb okostelefont Európában megelőzve a Samsungot. Utóbbi sem szomorkodhat azonban, hiszen a globális mezőnyben továbbra is az élen áll az eladások terén.
Erős negyedéves számokat közölt az Apple az április-júniusi időszakra az amerikai piaczárás után közzétett gyorsjelentésében, az iPhone bevételei közel 50 százalékkal emelkedtek, és minden fontosabb termék kétszámjegyű növekedést tudott mutatni az egy évvel ezelőtti szintről. A negyedéves bevétel és profit még az elemzői várakozásokat is meghaladta, a részvények árfolyama mégis esett a zárás utáni kereskedésben, miután a vállalat menedzsmentje a chiphiány negatív hatásaira figyelmeztette a befektetőket.
A jövőre megjelenő összes iPhone 5G-képes lesz, beleértve az Apple két év óta először megújított olcsó készülékét, az SE-t is, írja iparági forrásokra hivatkozva a japán Nikkei.
Beérett a Xiaominál a nemzetközi terjeszkedés stratégiája, a második negyedévben a kínai mobilgyártó lenyomta az Apple-t, már több telefont adott el, mint amerikai riválisa, amire még soha nem volt példa. A Xiaomi a második legnagyobb okostelefon-gyártó volt a világon az értékesített készülékek volumenét tekintve az április-júniusi időszakban.
Egyre több helyről egyre több részlet szivárog ki arról, hogyan fog kinézni az Apple új modellje, az iPhone 13.
Az Apple egy új, vezeték nélküli töltéssel ellátott iPad Pro-n és egy új iPad minin dolgozik, tudta meg a Bloomberg.
Az Egyesült Államokban továbbra is aggasztó a munkaerőpiaci helyzet, amely a szolgáltatási ágazatot érinti a legjobban, az egyik illinois-i gyorsétterem pedig ingyen iPhone-t kínál az új alkalmazottaknak.
2023-ban dobhat piacra az Apple nagy valószínűséggel összehajtható telefont egy iparági elemző szerint, aki azon a véleményen van, hogy a hajtogatható telefonra mindegyik nagy okostelefon-gyártónak szüksége lesz majd, aki nem akar lemaradni. Egy felmérés alapján 15-20 milliós értékesítést vár a hajtogatható iPhone-ra 2023-ra az elemző.
A globális chiphiány már a fogyasztókat is elérheti és amellett, hogy alapvetően nem érhetőek el megfelelő mennyiségben bizonyos elektronikai termékek, vagy az autógyártók nem tudnak elég autót gyártani, a beszállítói láncon növekvő árakat lassan már a fogyasztók is a bőrükön érezhetik.
Tavaly még úgy számolt az Apple, hogy 2021 első felében körülbelül 100 millió iPhonet fognak legyártani a cégnél – most viszont egy új jelentés alapján mindegyik eszközénél visszavághatja a gyártást a tech-óriás, az egyik okostelefonnál rendesen elszámolhatták magukat a keresletet illetően.
Cikkünket folyamatosan frissítjük a miniszterelnök legfontosabb megszólalásaival.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Jemen körül csapódott a földbe egy Reaper.
Itt a veszélyjelzés.
Csak a patthelyzetben bízhatnak.
Tuapsze városát is támadás érte.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.