kamatemelés

Hoppá: már teljesen mást gondol a piac a kamatemelésről

Mindenki azt szeretné tudni, hogy mikor ér véget a nullás kamatkörnyezet az Egyesült Államokban, erre vonatkozóan pedig igen érdekesen alakulnak a várakozások. A makroelemzők döntő többsége szerint júniusban vagy szeptemberben ez már be is következhet, míg a piaci árazások mostanra már az év végére mutatnak. Ennyire késői időpontot még egyébként soha nem áraztak a határidős piacon.

Devizahitelesek: valami nem stimmel a kamatemeléseknél

Az árfolyamrésnél is nagyobb összeg ütheti a markát a devizahiteleseknek az egyoldalú szerződésmódosítások, döntően kamatemelések érvénytelensége miatt. A Kúria június 16-ai jogegységi határozatát az első elszámolási törvény tette a bankok számára igazán végzetessé.

Holnaptól már kapható: ezt ígéri most az állam a pénzedre

Új, az öt éves futamidőre évi 4 százalékos kamatprémiumot fizető Prémium Magyar Államkötvény (PMÁK) értékesítését kezdi meg 2015. február 11-től az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). Ezzel párhuzamosan a jövő héttől 3 százalékra emelkedik az egy éves futamidejű Kamatozó Kincstárjegy (KKJ) és Kincstári Takarékjegy Plusz (KTJ Plusz) kamata. A jövő héttől a többi lakossági állampapírt is az új kamatszintnek megfelelő kamattal lehet majd megvásárolni - írja az ÁKK legfrissebb sajtóközleményében.

Devizahitelek: ezért a hét "főbűnért" kell lakolniuk a bankoknak

Miért jár vissza pénz a deviza- és forinthiteleseknek az egyoldalú kamatemelések miatt? Az első elszámolási törvény szerint azért, mert az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő szerződési feltételek nem felelnek meg hét fontos elvnek. Most összefoglaljuk, mi ez a hét elv, amelyeket bőven a lakossági devizahitelezés befejeződése után, csak 2012-ben fektetett le a Kúria. Utólag olyan szabályok alapján vonják tehát felelősségre a bankokat, amelyeket korábban nem ismertek.

Minket is megcsaphat ez a feszültség

Sorozatban ötödik egymást követő hete intenzív tőkekivonás zajlik a feltörekvő piacra szakosodott kötvényalapokból, és az utóbbi hetekben az eddig leginkább stabilnak mondható helyi devizás kötvényalapokról is megmozdult a tőke. Közben amerikai kötvénybefektetői szempontból továbbra is negatív, hogy a dollár erősödik, sőt könnyen lehet, hogy egy sokéves nagy menetelés elején járunk még, ami tartós ellenszelet jelentene a feltörekvő kötvénypiacoknak. A baljós előjelek közé tartozik, hogy friss hírek szerint az Európai Központi Bank lehet, hogy mégsem lesz olyan agresszív az eurózónás kötvények vásárlási programjával kapcsolatban, mint ahogy azt sok piaci szereplő várná. A csalódás esélye tehát benne van a levegőben, ez pedig a hozaméhség miatt extrém mély szintekre lenyomott feltörekvő kötvénypiaci hozamokra is veszélyt jelenthet. Vannak persze nyugtató körülmények is így az újév elején.

Yellen: tavasz után emelhetünk, súlyos az orosz helyzet

Elhagyta az előremutató kamatpályával kapcsolatos kitekintőjéből azt a kifejezést a Fed Nyíltpiaci Bizottsága, miszerint az eszközvásárlási program befejezését követően "huzamosabb ideig" a nulla százalékos szinten marad még az Egyesült Államokban az alapkamat. Helyette azt a kifejezést illesztette a szövegbe, hogy "türelmes" lesz az első kamatemelés végrehajtásával, igaz később, Janet Yellen jegybankelnök szavaiból kiderült, hogy azért mégiscsak lehet, hogy viszonylag "időben" jön az első ilyen lépés. Az biztos, hogy a januári és a márciusi kamatdöntő üléseken még nem lesz emelés, de utána már "bármelyik" ilyen eseménykor bekövetkezhet ez, akár olyan ülés alkalmával is, amikor nincs előre meghirdetett jegybankelnöki sajtótájékoztató. A közlemény és Yellen szavai összességében mérsékelten "héja" hangvételűek voltak, azaz a piac által árazott jövő június-szeptember közötti első kamatemeléshez képest akár hamarabb is jöhet ez. Éppen emiatt a dollár jókora lendületet kapott, a részvénypiacok viszont gyorsan lerázták magukról a kezdeti elbizonytalanodást, hiszen azért még több hónapig fennmarad az ultra laza kamatkörnyezet és utána is csak fokozatos emelést ígér a Fed.

Na, ez igazi meglepetés lenne 2015-ben!

A befektetők többsége arra számít, hogy az amerikai jegybank már jövőre is kamatot emelhet, miközben Európában vagy Japánban továbbra is maradhat a laza monetáris politika. Bill Gross, a legendás befektető viszont azt gondolja, hogy a Fed nem fog lépni 2015-ben, írja a Marketwatch.

Valami nagy dologra készülnek az oroszok

Az orosz jegybank újabb lépésekre készül a piacok stabilizálása érdekében - jelentette ki hírügynökségi beszámolók szerint Szergej Svecov, az orosz központi bank alelnöke.

Harcolnak az oroszok - Itt az újabb brutális kamatemelés!

Az orosz jegybank 10,5%-ról 17%-ra emeli az alapkamatot, és a magasabb irányadó ráta már kedden életbe lép. Ezzel igyekszik meggátolni a rubel mai zuhanórepülését. A jegybank indoklása szerint az inflációs kockázatok és az orosz fizetőeszköz látványos leértékelődése miatt van szükség egy héten belül a második kamatemelésre. Az első éjszakai piaci reakciók némi megnyugvást mutatnak.

Aggódnak a jegybankárok az alacsony infláció miatt

Nem okozott nagy meglepetést az amerikai jegybank legutóbbi üléséről készült jegyzőkönyv, annyit megtudhattunk, hogy a bankárok elkötelezettek a 2015-ös kamatemelés mellett, bár a gazdasági kondíciók javulásával időben korábbra is tolódhat a monetáris kondíciók szigorítása. A Fed természetesen nem fog sietni, már csak azért sem, mert a jegybankárok szerint az első számú kockázat az alacsony infláció, ami miatt továbbra is nagyon ébernek kell lenni - írja a Reuters.

Jövőre kamatot emelhet a magyar jegybank

A magyar gazdasági növekedés várható lassulása ellenére is valószínűleg kamatemelésre szánja el magát jövőre a Magyar Nemzeti Bank (MNB), tekintettel a jó eséllyel szigorodó külső monetáris környezetre - jósolták pénteki előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.

Brutális kamatemelésről döntött az orosz jegybank

Az elemzői várakozásokban megfogalmazottnál (50 bázispont) sokkal nagyobb, 150 bázispontos kamatemelésről határozott mai ülésén az orosz jegybank. Ezzel az irányadó ráta már 9,5%-on jár. A döntést elsősorban az infláció ugrásának fékezési szándékával indokolta a jegybank, amely az idei évben már a negyedik jelentős kamatemelésre kényszerült a tőkekivonás miatt zuhanó rubel, és az emiatt fokozódó inflációs kockázatok hatására.

Akár 2016-ra tolódhat az első MNB-kamatemelés

A hazai és a külső inflációs környezet miatt nem kizárható, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2016-ig vár a monetáris szigorítás elkezdésével - vélekedtek pénteki tanulmányukban londoni pénzügyi elemzők.

12 éves mélypont felé halad a forint!

A vártnál sokkal jobb átfogó amerikai munkaerőpiaci jelentés nagyfokú dollárerősödést váltott ki a főbb devizakeresztekben, és a Fed nagyobb esélyű jövő nyári kamatemelése miatt például a forint délután gyengülési nyomás alá került. Az euróval szemben bő kéthavi csúcsról fordult le a magyar fizetőeszköz, közben viszont a szárnyaló dollárral szemben 2,5 éves mélypontra bukott. Nem sok kell azonban ahhoz, hogy 12 éves (!) mélypontról beszéljünk.

Chicagói Fed-elnök: 2016-ig kellene várni a kamatemeléssel

A Federal Reserve (Fed) akkor jár el helyesen, ha 2016 első negyedévéig a mostani nulla százalék körüli szinten hagyja alapkamatát - mondta el hétfőn Charles Evans, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed chicagói ágának elnöke.

Rendkívül türelmesnek kell lennie a jegybanknak

Az amerikai jegybank egyik vezetője szerint a legnagyobb kockázat számukra az, ha túlságosan korán nyúlnak a monetáris kondíciók szigorításához. Pontosan ezért nagyon óvatosnak kell lenni a kamatemeléssel, inkább a szükségesnél később tegyék csak ezt meg, mert nem olyan óriási probléma, ha az inflációs célt minimális ideig túllövik - írja a MarketWatch.

Devizahitelek: Rogán elmondta, meddig kell fizetniük a bankoknak (2.)

A bíróságok által tisztességtelennek ítélt egyoldalú kamatemeléseket és az árfolyamrés miatt visszajáró pénzt február végéig kaphatják meg az ügyfelek - mondta Rogán Antal az Echo TV műsorában. Jövő héten, a szerdától péntekig tartó kihelyezett frakciógyűlésen döntenek az elszámolási javaslat részleteiről.

Meglepődött a Fed, új csúcson a dollár

A Fed jegybankárai most már lényegében egyetértenek azzal a megállapítással, hogy az amerikai munkaerőpiaci helyzet az elmúlt egy évben váratlan dinamikával javult és így "figyelemre méltóan" közelebb kerültünk ahhoz, hogy normális munkaerőpiaci helyzetről beszélhessünk - többek között ezt a fontos üzenetet tartalmazza a július végi Fed kamatdöntésről szerda este kiadott jegyzőkönyv. Az is fontos üzenet: egyesek már úgy érezték, hogy a javuló munkaerőpiaci tendencia "viszonylag gyorsan" elvezet majd az első kamatemeléshez. Az összességében "héja" hangvételű jegyzőkönyvre a vezető részvényindexek csak átmenetileg süllyedtek, míg a dollár a vezető devizákkal szemben új sokhónapos csúcsra ugrott. A piac fókusza most már a péntek délutáni amerikai jegybankelnöki beszédre irányul, amely a Fed éves jegybankári konferenciáján hangzik majd el.

Máris "elfelejtette" az MNB-kamatemelést a piac

Ahogy kicsit is szépíteni tudott a forint a hét második felében, rögtön kiárazták a befektetők az egyébként sem túl intenzív MNB kamatemeléseket az előttünk álló hónapokra. Ez persze nem jelenti azt, hogy az esetleges monetáris szigorítás nem kerülhet majd napirendre, de ahhoz valószínűleg még az ezen a héten látottnál is jóval nagyobb piaci feszültség lenne az "előfeltétel". Közben viszont az továbbra sem zárható ki, hogy ha kicsit nyugszanak a kedélyek, akkor az MNB halad tovább a kamatvágás útján.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjött a Moody's ítélete Magyarországról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.