Németország kormánykoalíciója már ebben a negyedévben folytatja az ország hadseregének modernizálását, 7 milliárd euró értékben két haditengerészeti fregatt és több száz páncélozott szállítójármű beszerzésével - írta meg a Bloomberg.
Hatályba lépett hétfőn a kannabisz rekreációs célú, személyes használatra történő termesztésének és fogyasztásának úgynevezett ellenőrzött legalizálását célzó törvény Németországban.
Március 23-án tartották a szlovák elnökválasztás első körét, amelyben váratlan mértékű vereséget szenvedett a kormánypártok jelöltje, Peter Pellegrini. A felmérések a hétvége előtt még rendre őt hozták ki győztesnek, aztán végül több mint 5 százalékkal maradt el a nagy győzelmet arató, az ellenzéki pártok által jelölt Ivan Korčok volt külügyminiszter mögött. A jelenség egyáltalán nem egyedi, sőt, már gyakorlatilag sorozatosnak tekinthető. Az elemzésben azt tekintjük át, hogy az első fordulós eredmények fényében milyen kilátásai vannak a jelölteknek a következő fordulóra, amelyre majd április 6-án kerül sor az országban.
Geert Wilders, a szélsőjobboldali holland Szabadságpárt vezetője lemondott arról a céljáról, hogy Hollandia következő miniszterelnöke legyen, miután a koalíciós tárgyalások során a többi párt nem támogatta őt ebben - jelentette a Politico.
Pakisztánban ismét Aszif Ali Zardarit választották meg államfőnek a parlamenti szavazáson szombaton, akit a kormánykoalíció pártjai támogattak. Zardari lesz a főparancsnoka az ország fegyveres erőinek is, amelyek jelentős szerepet játszanak az ország kormányainak megalakításában vagy megbuktatásában.
Az alkotmánybíróságot érintő határozatot szavazott meg szerda este a lengyel parlamenti alsóház (szejm), a képviselők többsége által elfogadott dokumentumban lemondásra szólították fel a taláros testület tagjait.
A német kormánykoalíció legkisebb pártja, a liberális Szabaddemokrata Párt (FDP) tagságának 52 százaléka a koalícióban maradás mellett voksolt – írja a Reuters.
Jóváhagyta a pozsonyi parlament Szlovákia 2024-es évi költségvetését csütörtökön. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél alacsonyabb, 5,97 százalékos GDP arányos hiánycélt vetít előre. Szlovákiában komoly problémát okoz a költségvetési hiány, a májustól szeptemberig kormányzó szakértői kabinet ezért javaslatokat is kidolgozott, amelyeket viszont a frissen megválasztott Fico-kormány szemlátomást nem fogadott el.
Zuzana Čaputová szlovák elnök miniszterelnökké nevezte ki Robert Ficót, aki negyedik kormányfői ciklusát kezdheti meg – írja a Reuters.
Aláírták a kormánykoalíció létrehozásáról kötött megegyezésüket Pozsonyban a koalíciót alkotó három szlovák párt - az Irány (Smer-SD), a Hang (Hlas-SD) és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) - elnökei szerdán. A dokumentum - amely alapja lesz a leendő koalíciós szerződésnek - rögzíti, hogy az Irány jelöli a kormányfőt, a Hang pedig a parlament elnökét.
Váratlanul nagyvonalú ajánlattal rukkolt elő szeptember 30-i szlovákiai választásokon második helyezett Progresszív Szlovákia a koalíciós kormányban megkerülhetetlen Hlasnak: átengednék a miniszterelnöki széket Peter Pellegrininek. A lépés keresztülhúzhatja Robert Fico tervét.
Az új hollandiai parlamenti választásokat november 22-re tűzték ki, miután múlt pénteken a négypárti koalíciós kormány lemondott a menekültügyi reformokkal kapcsolatos áthidalhatatlan nézeteltérések miatt.
Elutasította szerdán a cseh parlamenti alsóház az ellenzék újabb kezdeményezését arról, hogy tárgyalja újra az Európai Unió migrációs rendszere reformjának kérdését, és szólítsa fel Petr Fiala miniszterelnököt Csehország álláspontjának megváltoztatására ebben a kérdésben.
Finnországban Petteri Orpo volt pénzügyminisztert, a konzervatív Nemzeti Koalíció Pártja (NKP/Kokoomus) vezetőjét választotta miniszterelnökké a parlament.
Nem kapott bizalmat a pozsonyi parlamenttől a csütörtöki szavazáson a Zuzana Caputová államfő által jelölt, Ódor Lajos vezette szlovák szakértői kormány. Az államfő a szavazás után bejelentette: ügyvezető kormányként nevezi ki ugyanezt a kabinetet.
Újra kórházba került Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök - írta a The Guardian című brit napilap online kiadása pénteken.
Ománban ült össze Amerika egyik legnagyobb ellenségével.
Elindul a Keleti Pajzs.
Arról is beszéltek, mit tehetünk ellene.
Nézzük, mi a helyzet a leggyorsabban változó szakaszon.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.