Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök hétfő délelőtt bejelentette, hogy az ötnapos nyilvánosságtól való visszavonulása során arra jutott, folytatja a munkáját kormányfőként. A szocialista politikus kritizálta a feleségét ért, szerinte "alaptalan" korrupciós vádakat, majd arra kérte a spanyolokat, hogy mutassák meg a világnak, hogyan kell megvédeni a demokráciát - számol be az El País.
Az ukrán bíróság elrendelte Mikola Szolszkij ukrán mezőgazdasági miniszter letartóztatását, miután kiderült, részt vett 291 millió hrivnya (2,7 milliárd forint) értékű állami földterület illegális megszerzésében agrárholdingja számára – írja a Reuters.
Korrupció gyanúja miatt őrizetbe vették Timur Ivanov orosz védelmiminiszter -helyettest, az orosz vezető tárgyalása hamarosan kezdődik. A befolyásos orosz vezető egyenruhában, kitüntetések garmadájával a mellén jelent meg a tárgyalóteremben.
Az Egyesült Államok Külügyminisztériumának Magyarországról szóló, a 2023-as év történéseit összefoglaló országjelentése komoly aggodalmakat említ az emberi jogi helyzet romlása miatt az országban, beleértve a szabadságjogok korlátozását, a kormányzati korrupciót. Washington úgy értékeli a helyzetet, hogy a civil társadalmi szervezeteket és a független médiát is támadják, bírálják a Szuverenitásvédelmi Hivatal létrehozását is. A jelentés kiemeli továbbá az igazságszolgáltatás függetlenségének hiányát, valamint a rossz bánásmóddal és a kínzás tilalmának megsértésével kapcsolatos esetek nem megfelelő kivizsgálását és elszámoltathatóságát.
Az osztrák korrupcióellenes ügyészség csalás gyanúja miatt vizsgálatot indított Rene Benko, a válságba került Signa ingatlancsoport vezetője ellen, aki állítólag félrevezetett egy bankot a cég pénzügyi helyzetével kapcsolatban egy 25 millió eurós hitelkeret megújítása során.
EU-szerte egyre súlyosabb problémát jelent a kormányzási minőség romlása, de nem az államok, hanem az önkormányzatok szintjén. Magyarországon is súlyos átláthatósági, jogállamisági és korrupciós kihívásokat azonosított az Európai Bizottság új kohéziós jelentése, de az egész államszövetségben húsbavágó hiányosságokat azonosítottak. Az intézményi szolgáltatások színvonalának javítása nélkül Brüsszel szerint sokszáz milliárd eurónyi forrást égetünk el feleslegesen.
Felfüggesztették az ukrán biztonsági szolgálat, az SZBU kiberbiztonsági részlegének vezetőjét, és a vizsgálat idejére a részleg egy harcoló alakulatához küldték, miután egy oknyomozó portál korrupciós vádakat fogalmazott meg vele szemben – írja az Ukrajinszka Pravda.
Még 2022-ben a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) ötvennégy fő ellen emelt vádat egy a Pénzügyminisztériumot és a Miniszterelnökséget is érintő vesztegetési botrányban. Az ügy 2022 áprilisában robbant ki, amikor 150 ügyész és rendőr több tucat helyszínen csapott le elsősorban minisztériumi tisztviselőkre. A vádak szerint a kormánytisztviselők kenőpénzért cserébe főként vissza nem térítendő európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre – számolt be a 24.hu.
Hat év alatt hat elnököt fogyasztott el Peru, és könnyen lehet, hogy hamarosan egy hetedikre is szükség lesz, ugyanis a jelenlegi államfő vagyonosodásával kapcsolatban komoly kérdések merültek fel, így Dina Boluarte politikai válságba került és a lemondását követelik. De nem eltitkolt földekről, szövevényes céghálókról, vagy offshore számlákról van szó, hanem Rolexekről.
Azonnali hatállyal hazarendelték az Eurohadtest (Eurocorps) élén álló Jaroslaw Gromadzinski tábornokot, mivel a lengyel katonai elhárítás ismételt átvilágítási eljárást indított el az altábornagy biztonsági tanúsítványa kapcsán - közölte szerdán a varsói nemzetvédelmi tárca.
Holtan találták Ecuador legfiatalabb polgármesterét vasárnap hajnalban, a 27 éves Brigitte Garcíát egy tanácsadójával együtt lőtték agyon egy autóban Manabí tartományban - közölte a helyi rendőrség.
Számos gazdasági, katonai és pénzügyi jele van annak, hogy Oroszország háborúra készül a NATO-val szemben, az összecsapásra előbb sor kerülhet, mint azt sok nyugati vezető gondolná – írja friss elemzésében az amerikai Institute for the Study of War (ISW) agytröszt.
Julia Navalnaja, Alekszej Navalnij özvegye videóüzenetben üzent Karácsony Gergely nagygyűlésén, hangsúlyozva, hogy férje az alapvető jogokért - mint a szólásszabadság, tisztességes választások és a korrupciómentes élet - harcolt, és bírálta Putyin mellett Orbán Viktor politikáját is, kiemelve az egységet gyengítő szerepüket - írta meg az Index.
A hazai közbeszerzési rendszer hiányosságai lehetővé teszik a korrupciós kockázatok nagy fokú jelenlétét. Fontos lenne, hogy a közpénzt mindenki úgy költse, mint a sajátját – mondta Biró Ferenc Pál, az Integritás Hatóság elnöke a Portfolio, EU Források 2024 konferenciáján. Arról is beszélt, hogy a lombkoronasétány ügyét 10 hónapon át vizsgálta a hatóság.
Hétfőn felfegyverzett bandák próbálták elfoglalni Haiti fő nemzetközi repülőterét, tűzharcba keveredve a rendőrséggel és katonákkal - írta meg az AP News.
Alekszej Navalnij egy 2020-ben, tehát még novicsokmérgezése előtt készült interjújába kapott betekintést a Sky News, amelyben az elhunyt orosz ellenzéki vezető Londonban élő „korrupt tiszviselőket” tesz felelősség a putyini rezsim „piszkos pénzeinek” elrejtéséért.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Úgy beszél, mintha nyert volna az államban.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.