Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma pénteken is elkészítette a szokásos, orosz-ukrán háborúval foglalkozó napi jelentését, melyben ezúttal az orosz hadiipar gyártókapacitásának növelésére alkalmazott elítéltekkel foglalkoztak.
A napokban megjelent egészségügyi rendelettervezet, ami az orvosok diszkriminatív berendelésének és úgymond továbbképzésének statáriális intézkedése, előre nem látható, romboló hatással fenyeget - figyelmeztet a kormány javaslata kapcsán a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Egészségügyi Tagozata egy frissen nyilvánosságra hozott levélben, amelyet a kormányzati döntéshozóknak is elküldtek. A szervezet - amely a legtöbb magánegészségügyi gazdálkodó szervezetet képviseli - arra is rámutat, hogy a jogalkotó céljaival ellentétes következményekkel kell számolni a rendelet januári alkalmazása után: súlyos költségvetési károkat és súlyos, hosszú távú ellátási gondokat, valamint az egészségügyi rendszer megroppanását vetíti előre a VOSZ tagozata. Többször is azt hangoztatja a szervezet, hogy a kormányzati lépés a magánegészségügy erőszakos meggyengítését, végső soron megszüntetését jelentené.
Az Európai Bizottság javaslatot tett szerdán arra, hogy az Európai Unió piacain tiltsák be a kényszermunkával előállított termékeket.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet szerint a modern rabszolgaságban élő emberek száma elérte az 50 milliót – számol be a hírről a Financial Times.
Az ENSZ megállapította, hogy Kína nyugati Hszincsiang régiójában kisebbségi csoportok tagjait alkalmazzák kényszermunkára. Kína dezinformációnak és USA-propagandának nevezte a jelentést – írta meg a Reuters.
A korábban becsültnek nagyjából a háromszorosa lehet a modern rabszolgapiac mérete, ami évi 150 milliárd dollár illegális profitot termel a bűnözőknek. A profit legnagyobb részét a nők és kislányok szexuális kizsákmányolásából nyerik, de a férfiakat is előszeretettel dolgoztatják bányákban - derült ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) legújabb jelentéséből.
Itt vannak a számok.
"Zöldebb" lehet a kínai autóóriás, mint a Tesla?
Néhány hónap alatt ötszörösére ugrott a BNPL-megoldással bíró webáruházak aránya Magyarországon.
A horvát parlament beiktatta hivatalába az Andrej Plenkovic vezette kormányt.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.