A Fitch Ratings "B-" szintről "CCC+"-ra rontotta a Nitrogénművek Zrt. hosszú távú kibocsátói nemteljesítési minősítését (IDR) és az elsőrendű, nem biztosított besorolását, illetve valamennyi besorolást "Rating Watch Negative"-ra (negatív figyelőlistára) helyezte. Ez utóbbi további leminősítéseket jelezhet előre.
Izrael háborúja a Hamász ellen a Gázai övezetben akár 51 milliárd dollárba is kerülhet - derül ki a pénzügyminisztérium előzetes adataiból, amelyekről a Calcalist című pénzügyi lap számolt be.
Negatív figyelőlistára vette Izrael államadós-kötelezettségeinek osztályzatait kedden a Fitch Ratings, elsősorban azzal indokolva a lépést, hogy a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet Izrael elleni támadása nyomán megnövekedtek a konfliktus kiszélesedésének kockázatai.
Drámai mértékben csökkent a lehetséges legjobb, "AAA" besorolású állampapírok aránya a világpiacon az Egyesült Államok néhány héttel ezelőtti leminősítése óta - áll a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő kedden Londonban ismertetett szektorelemzésében.
Az Erste a korábbi felhalmozásról tartásra minősítette le a Molt, emellett pedig a célárat is csökkentették, a korábbi 2 950 forintról 2 870 forintra.
Az S&P Global hétfőn - a Moody's hasonló lépését követően - több amerikai bank hitelminősítését csökkentette és kilátását felülvizsgálta, figyelmeztetve, hogy a finanszírozási kockázatok és a gyengébb jövedelmezőség valószínűleg próbára teszi a szektor hitelképességét.
A Fitch Ratings elemzője szerint az amerikai bankrendszert egy újabb kockázat fenyegeti, ez pedig egy átfogó leminősítés, ami akár a nagybankokat is érintheti – számol be a hírről a CNBC.
A Moody's leminősítette több kis és közepes méretű amerikai bank hitelminősítését, és figyelmeztetett, hogy a nemzet néhány legnagyobb hitelezőjét is leminősítheti. A hitelminősítő a finanszírozási kockázatokkal és a bankszektor gyengébb jövedelmezőségével kapcsolatos aggodalmakra hivatkozott.
Heves kritika és értetlenség fogadta az amerikai vezetés részéről a Fitch Ratings azon döntését, amellyel a hitelminősítő megvonta az amerikai államadósságtól a legmagasabb besorolást. Pedig mi sem világít rá jobban a Fitch pontos helyzetértelmezésére, mint az a tény, hogy a hitelminősítő döntésével egy időben az amerikai kormány bejelentette, hogy a korábban vártnál jelentősebb összegű hitelfelvételre szorul. Vitathatatlan, hogy az Egyesült Államok csődveszélye nem reális, de az amerikai államadósság kilátásai egyre borúsabbak. Ha a Fitch döntését a kilátásokra való reflexióként értelmezzük, akkor bizony épphogy az egyik legjózanabb hangként cseng a fiskális alkoholisták zavaros hőbörgései közt. És úgy tűnik, a piac is kezdi így látni.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása. A műsor első részében annak okait elemeztük, hogy a Fitch Ratings miért minősítette le az Amerikai Egyesült Államokat és mi a baj az USA adósságszerkezetével. Erről Zsoldos Ákost, a Portfolio makroelemzőjét kérdeztük. A második blokkban a magyar privátbanki ügyfelekről volt szó, tehát azokról a magánszemélyekről, akik 50-100 milliókat vagy akár ennél is nagyobb összegeket tartanak valamelyik szolgáltatónál. Milyen összeg felett rendelkeznek, ez hogy változott az elmúlt időszakban? Vendégünk volt Árgyelán Ágnes, a Portfolio Pénzügy divíziójának elemzője.
A korábbi AAA besorolásról AA+ kategóriába vágta vissza a Fitch Ratings az Egyesült Államok adósbesorolását. Elemzők és piaci szereplők szerint a hitelminősítő döntése miatt nem várhatóak éles mozgások a piacon, leginkább a bejelentés időzítését kérdőjelezik meg a szakemberek.
Az AT&T részvényei közel 7 százalékot zuhantak, és három évtizedes mélypontra estek, miután az elemzők leminősítették a papírokat azért, mert a távközlési vállalat mérgező ólomkábeleket hagyott elásva szerte az Egyesült Államokban.
Az amerikai adósságplafon megemelése/felfüggesztése körüli politikai huzavonát látva szerda éjjel negatív figyelőlistára tette az Egyesült Államok AAA hitelbesorolását a Fitch Ratings, ami egy esetleges rövid távú leminősítés lehetőségét üzeni a befektetőknek, nyilván a tárgyalások kimenetelétől függően.
Az elöregedő népesség a hitelminősítők szerint világszerte problémát okoz az adósságkezelésben, a közelmúltbeli kamatemelések pedig csak fokozták a magasabb nyugdíj- és egészségügyi kiadások negatív hatását – számol be a hírről a Financial Times.
Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Nagy-Britannia "AA/A-1 plusz" szintű államadós-osztályzatának kilátását az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő ezzel egy időben megerősítette a brit besorolásokat.
Az S&P hitelminősítő csütörtökön "CCC-/C"-ről "SD/SD"-re, vagyis szelektív csődre minősítette le Argentína helyi valutájának besorolását.
Nagy tervekkel álltak elő.
Van olyan forgatókönyv, hogy egyikőjük sem nyer egyértelműen.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Úgy beszél, mintha nyert volna az államban.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.