Visszavágta idei eredmény-előrejelzését a Lufthansa, miután jelentős költséget okoztak a légitársaságnak a sztrájkok. A részvények esnek a hírre, közel 3 százalékos mínuszban áll az árfolyam.
Bizarr történet kezd kibontakozni Botswana és Németország között: a németországi Zöldek párt korlátozná az afrikai országból érkező vadásztrófeák behozatalát, erre válaszul a botswanai elnök azzal fenyegetőzött, hogy húszezer elefántot küldene Németországba, hogy a németek megtudják, milyen együtt élni ennyi állattal. A legújabb fordulat: a Lufthansa bejelentette, hogy meg tudják oldani az állatok szállítását.
Az Európai Bizottság aggályait fejezte ki annak kapcsán, hogy a Lufthansa az olasz ITA Airways kisebbségi részesedésére tett ajánlatot, mivel ez veszélyeztetheti a versenyt és magasabb árakhoz vezethet, különösen az Olaszországot és a közép-európai, valamint amerikai desztinációkat összekötő útvonalakon, továbbá erősítheti az ITA dominanciáját Milánó fő repülőterén - írja a Reuters.
A Lufthansa mintegy ezer járatának törlésére számít kedden és szerdán a légiutas-kísérők kétnapos sztrájkja miatt, aminek következtében összességében nagyjából 120 ezer embernek kell átterveznie utazását - közölte hétfőn a német légitársaság.
A német a Lufthansa földi kiszolgálói szombaton 7:10-kor befejezték figyelmeztető sztrájkjukat - közölte a cég szóvivője hírügynökségi érdeklődésre.
A Lufthansa arra figyelmeztetett, hogy az első negyedévben növekedni fognak a működési veszteségei és visszafogott kilátásokat vázolt fel 2024-re, mivel költséges munkaügyi vitákkal küzd, amelyek ellensúlyozzák az utazási piac fellendülésének poizitív hatásait. Jó hír viszont, hogy a Covid-járvány óta először újra fizetne osztalékot a cég.
Figyelmeztető sztrájkot tart csütörtöktől a Lufthansa földi személyzete, ami járattörlésekkel is jár.
A Lufthansa vasárnap közölte, hogy haladni akar a földi kiszolgáló személyzet több ezer tagjának bértárgyalásával, miután a Verdi szakszervezet követelte, hogy a vállalat magasabb emelést ajánljon fel a további sztrájkok elkerülése érdekében - írja a Reuters.
A német Verdi szakszervezet sztrájkot hirdetett a Lufthansánál kedd hajnali 4 órától szerda reggel 7:10-ig - írta meg a Deutsche Welle.
Komoly fennakadásokat okozott szerdán öt németországi repülőtéren a földi kiszolgáló személyzet sztrájkja, amelyet a Lufthansa légitársasággal fennálló bérvita miatt tartottak.
A Verdi szakszervezet figyelmeztető sztrájkja miatt a Lufthansa csak a járatainak kis részét tudja indítani, így többek között minden Budapest, München és Frankfurt közötti járatot törölt - írja az Economx.
A Lufthansa 500 dolláros kártérítést ajánlott egy tizenéves utasnak, aki másodfokú égési sérüléseket szenvedett egy kávé kiömlése miatt a fedélzeten. A szóban forgó utas, a torontói Jack Hayden a frankfurti repülőtérről Budapestre tartott, amikor a szerencsétlen eset történt - írta a Simple Flyig.
A hétfői nyitást követően az európai tőzsdéken a légitársaságok részvényei vezetik az esést, miután az izraeli konfliktust követően kilőtt az olajár, ez pedig tovább rontja az ágazat kilátásait, emellett pedig számos légitársaság is felfüggesztette a Tel-Avivba irányuló járatait.
Csökkenti izraeli járatait a Lufthansa – írja az Aljazeera az AFP hírügynökség információira hivatkozva.
Két német nagyvállalat, a Lufthansa és a Rheinmetall is beszáll az amerikai F-35-ös vadászrepülőgép gyártásába, írja az MTI.
A világjárvány élénk versenypolitikai viták közepette érkezett. A korábbi válsághelyzetekhez hasonlóan a versenyhatóságokra erős nyomás nehezedett, hogy egyfelől lazítsanak a versenyszabályozás szigorán, másfelől erőteljesen lépjenek fel egyes jelenségekkel szemben. A járvány terjedésével versenyt futva azonnal reagálniuk kellett a felmerülő problémákra. Teljesültek-e ezek a kívánalmak? Tanultak-e hatóságok a korábbi válságok tapasztalataiból? A járvány során a leggyakoribb potenciális versenykorlátozó lépéseknek az árdrágítást, a versenytársak közötti együttműködést, egyes fúziókat és az állami támogatások elosztási rendszerét tekintették. Ezekkel a kérdésekkel foglalkoztunk tanulmányunkban.
"Zöldebb" lehet a kínai autóóriás, mint a Tesla?
Néhány hónap alatt ötszörösére ugrott a BNPL-megoldással bíró webáruházak aránya Magyarországon.
A horvát parlament beiktatta hivatalába az Andrej Plenkovic vezette kormányt.
Folyamatosan frissülő cikkünk.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.