Épp alvás közben ért a hír, hogy elnyertem az idei orvosi Nobel-díjat - árulta el a kitüntetést szervezőknek adott interjújában Karikó Katalin.
A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat - mondta Karikó Katalin hétfőn újságíróknak, azt követően, hogy bejelentették, Drew Weissmannal megosztva nekik ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.
Nekem, nektek és mindenkinek harcolnia kell az álhírek ellen, a közösségi médiában gyakran csak limitált ismeretekkel rendelkező emberek tesznek állításokat, akik sokkal jobban meg vannak győződve a saját igazukról és mindig hangosabbak - mutatott rá a tudomány fontosságára a többségében egyetemi hallgatók előtt megtartott előadásában Karikó Katalin professzor a BME kampuszán. A szakmai életútját, az mRNS-technológia elmúlt évtizedekben látott fejlődését, a tudományos ismeretterjesztést és a gyakorlati tanácsokat együttesen felvonultató előadását annak alkalmából tartotta meg, hogy holnap átveszi a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság által alapított Neumann János Professzori címet a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén. Az előadást követő sajtóbeszélgetésen a Portfolio kérdésére arról is beszélt, hogy milyen stratégiát érdemes követni a koronavírus-vakcinák újbóli felvételében.
A Moderna bejelentette, Kínában terjeszkedne, egyben megerősítette, hogy jogi személyként bejegyzésre került a világ második legnagyobb gazdaságában - számolt be a Reuters.
A CureVac beperli a BioNTech gyógyszeripari vállalatot, azt állítva, hogy a Covid-19 vakcinagyártó megsértette a hírvivő RNS-technológiával kapcsolatos létfontosságú szabadalmakat – számol be a hírről a Financial Times.
A hvg.hu abból az alkalomból kérdezte Karikó Katalint, a koronavírus elleni mRNS-alapú Pfizer-vakcina kifejlesztőjét, hogy az ELTE-n díszdoktorrá avatták.
Egy kínai vállalat megkapta az engedélyt egy mRNS-technológián alapuló Covid-19 vakcina klinikai vizsgálatainak megkezdésére, egy másik pedig hasonló kísérlet megkezdésére nyújtott be kérelmet - írja a Bloomberg.
A kínai mRNS vakcinajelölt jelentős antitestszám-esést mutatott az omikron koronavírus variáns ellen egy kismintás teszt során, ugyanakkor a megerősítő oltás az állatokon végzett vizsgálat során megfelelő antitestszámot produkált – írja a Reuters.
Az Egyesült Államok egészségügyi tisztviselői pénteken kijelentették, hogy fontolgatják a legszélesebb körben használt COVID-19-vakcinák első két adagja közötti ajánlott intervallum nyolc hétre történő meghosszabbítását, hogy csökkentsék a szívgyulladás kockázatát és javítsák a védőoltások hatékonyságát- számolt be a Reuters.
Egy orosz aknaszedő hajót semmisíthetett meg az ukrán haditengerészet.
17 vármegyét érint a "sárga" figyelmezetés.
Már most nagy a baj és veszélyeztetik a biztonságot.
Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója Dahrán városában járt.
Az orosz-ukrán háború fontosabb eseményeiről ebben a cikkünkben számolunk be.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.