mazda

A Mazda szép csendben beveszi Európát

Nincs megállás, már zsinórban tizenharmadik hónapja bővül az európai autópiac a legfrissebb statisztikák szerint, a sikerhez a luxusautó-gyártók és a volumengyártók egyaránt hozzájárultak. A gyártók teljesítményét vizsgálva pedig elmondható, hogy egyre szembetűnőbb az ázsiai szereplők előretörése. Ennek köszönhetően pedig a teljes értékesítésen belül egyre nagyobb szeletet hasítanak ki maguknak. Az ázsiaiak között is üde színfolt a Mazda, akinek az eladásai valósággal felrobbantak a SKYACTIV modellek megjelenése óta.

Már gyártják - Mazda2

A Mazda Motor Corporation video üzenetben leplezte le az új Mazda2-t, mivel a mai napon hivatalosan is megkezdődött a modell következő generációjának gyártása a hirosimai gyár hofu-i telephelyén. Az új Mazda2 a márka aktuális modellkínálatának immár negyedik tagja, mely a SKYACTIV technológia elemeit használja, vonalait pedig a "KODO - A mozgás lelke" formanyelv szerint rajzolták meg.

Itt az ideje más szemmel tekinteni a japán autógyártókra

A 2013-as eszeveszett japán részvénypiaci rali a jen év elején kezdődött erősödésével kifulladt, így a korábban kiválóan teljesítő export-kapcsolt ágazatok, köztük a japán autógyártók árfolyamai is komolyabb eséseket szenvedtek el. Májusban viszont fordulat következett be annak ellenére, hogy a jen érdemben gyengülni tudott volna a főbb devizákkal szemben. Alábbi cikkünkben a felfutás és az azt követő esés okainak áttekintésén kívül arra kerestük a választ, hogy mi állhat a hetek óta tartó erősödés hátterében.

Nagy dobásra készül a Mazda! - Exkluzív interjú

A fenntartható növekedésünk egyik titka az, hogy megtaláljuk a sikert ott, ahol más nem is keresi - jelentette ki Barcelonában a Mazda európai vezére. Jeff Guyton ennél találóbban nem is foglalhatta volna össze azokat a folyamatokat, amelyek cégénél az elmúlt időszakban végbementek, és amelyeket vitathatatlan siker koronáz. Az elmúlt évet és a jövőre vonatkozó várakozásokat bemutató eseményre a Portfolio is hivatalos volt. A rendezvény végén a Mazda főnökének négyszemközt feltett kérdéseinkre pedig kendőzetlen válaszokat kaptunk.

Rekordnövekedés a Mazdánál

A 2013-ban 5,8%-ot bővülő magyar autópiacon a Mazda 76,34%-ot növekedett, mellyel a 100 autónál többet értékesítő márkák között a legeredményesebbnek bizonyult.

Csupán 6 autógyártó maradhat

Csupán hat autógyártó maradhat független a következő években, derül ki a KPMG tanulmányából. A többiek vagy nagyobb autógyártó szövetségekhez csatlakoznak, vagy felvásárolják őket, vagy egyszerűen feladják a küzdelmet.

Nagyító alatt - a Mazda Magyarországon

A Mazda kifejezetten szögletes, majd az azt követő gömbölyű korszakát a hangzatos Zoom-zoom vette át, mely keretében olyan autókat kezdett készíteni a japán gyártó, melyek nem csak egyszerűen közlekedési eszközök voltak, hanem annál többet nyújtanak használóiknak, elsősorban vezetőiknek. A váltás Magyarországon egybe esett a márka hírnevét megalapozó haszonjárművek kifutásával is, így teljes stratégiaváltásra volt szüksége a képviseletnek. Erről, az azóta eltelt időszakról Együd Tibort, a Mazda Motor Hungary Kft. ügyvezetőjét kérdezte a Portfolio.hu.

Még több Mazda

A hazai újautó-kereskedelemre az elmúlt években a csökkenés, a stagnálás, az értékesítési pontok számában pedig egyenesen a zuhanás volt a jellemző. Az egyik, még ha abszolút darabszámait tekintve nem is a legmeghatározóbb, de innovációi terén élenjáró márka mégis a bővítés mellett döntött. A Mazda idén már második új márkakereskedését nyitotta meg Budapesten.

Gáz és villany is van benne - Mazda3

A Mazda 2013-ban Tokióban is az újonnan bemutatott Mazda3-at helyezi standjának középpontjába, de az európai változatokon kívül további hajtásláncokkal is megjelenik, az új modellt egyfajta "multi-megoldásként" pozícionálva. A már ismert SKYACTIV benzines és dízel modellek mellett Japánban az új Mazda3 hibrid-hajtással is elérhető lesz, valamint a gyár első alkalommal lép egy sűrített földgázzal (CNG) hajtott Mazda3 SKYACTIV CNG koncepcióval a nagyközönség elé.

50 db Mazda CX-5 és Mazda6 a Nobel-díjasoknak

A Mazda Motor Europe (MME) a Nobel-békedíjasok 13. világtalálkozójának exkluzív autós szállítója és kiemelt támogatója. A 2013. október 22-én kezdődő konferencia helyszínei között a Nobel-békedíjasok és a további, világbékéért dolgozó szervezetek képviselői a legújabb Mazda-modellekkel közlekednek. Az MME erre a célra egy 50 darabos, Mazda CX-5-ökből és új Mazda6-okból álló flottát bocsátott a rendezvény résztvevőinek rendelkezésére.

Ilyen nincs, és mégis van - Mazda 6 2,5 Skyaktive

A Mazda kénytelen volt egy hangzatos nevet kitalálni a legújabb járműtervezési és gyártási technológiájához, ugyanis az egyes részelemeit nehezen tudná minden egyes - sok esetben teljesen laikus - vásárlónak elmagyarázni. A Skaktive technológia első hallásra csak egy üres és ügyes marketingfogásnak tűnik, de minél inkább több tapasztalatot szerez az ember az ilyen névvel illetett autókkal, annál inkább megérti, hogy mögötte valódi innováció található.

A fél világot körbejárja ez a flotta

A Mazda mindig is megbízhatóságáról, autóinak minőségéről volt híres, mely alól az új Mazda3 sem kivétel. Azért, hogy ezt ismét bizonyítsuk, a Mazda nyolc előszériás, új Mazda3-at állít egy nem mindennapi kihívás elé: 15 000 kilométert fognak megtenni a hirosimai gyártól a 2013-as Frankfurti Autószalon (IAA) helyszínéig.

Ilyen egy jó illuzionista - Mazda 6 2,2 Skyaktive

A Mazda az első generációs 6-os sorozattal lépett rá a márka által Zoom-zoom-ra keresztelt útra, mely azt jelenti, hogy a járművei nem csak közlekedési eszközök, hanem olyan autók, melyekkel minden megtett kilométer a vezetés illúzióját kelti. A felső-középkategóriás limuzinokkal és kombikkal szemben támasztott vásárlói elvárások azonban jelentősen átalakultak, megváltoztak, így a Mazdának is lépnie kellett ahhoz, hogy a máshol céges és családi, nálunk kifejezetten céges vásárlók figyelmét megőrizze, jobb esetben fokozza. Az új Mazda 6-osba ezért minden tudásukat összesűrítették.

Ez is egy flotta

A Mazda újra rekordot döntött szombaton a hollandiai Lelystad-ban, így ismét friss bejegyzéssel kerül be a Guinness Rekordok Könyvébe. 683 MX-5 csatlakozott a nagy MX-5 felvonuláshoz az RDW tesztközpontjánál, így megvalósítva a valaha mért leghosszabb mozgásban lévő Mazda-parádét. 1450 résztvevő járult hozzá az esemény sikeréhez, mellyel sikerült felülmúlni a 2010-ben, a németországi Essen-ben felállított eredményt (459 db MX-5).

Aktív társ - Mazda CX-5

A Mazda bő egy évtizeddel ezelőtt nagy lendületet vett a Zoom-zoom filozófia révén. Az addigi arculatot felváltotta egy dinamikus, agilis, de a precizitást sem nélkülöző irányvonal. A kezdeti lendület néhány évig kitartott, de aztán lassulni kezdett a márka szekere, holott a termékek továbbra is jók voltak, de a szélesebb rétegek ízlésével valamiért nem találkoztak. Ezt a helyzetet 2010 után elégelték meg Hirosimában. A Zoom-zoom értékeket megtartva a Skyactiv technológiára fókuszálva készítették el a Mazda új többcélú járművét, a CX-5-öt.

Suzukit vagy Toyotát venne? - A japán jegybank is támogatja

A japán jegybank is úgy döntött, hogy beszáll a devizaháborúba, és gigantikus méretű pénznyomtatásba kezdett, ennek hatására a japán jen jelentősen gyengült a fontosabb devizákkal szemben. A devizagyengülés elsődleges haszonélvezői az exportőrök, különösen az autógyártók járhatnak jól a devizák számukra kedvező irányú elmozdulásával: árbevételük és profitjuk is jelentősen emelkedhet a jen gyengülésével. Amennyiben valóra válnak a nagy elemzőházak előrejelzései, a jen akár további 10-20 százalékot is gyengülhet a dollárral szemben, ebben az esetben pedig komoly versenyelőnyre tehetnek szert a japánok konkurenseikkel, például a német gyártókkal szemben. Annak ellenére, hogy a japán autógyártók részvényei sokat emelkedtek az elmúlt hónapokban, a befektetők valószínűleg még nem árazták be a jengyengülés összes pozitív hatását, ez alapján több japán gyártó is vonzó befektetés lehet.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.