Lemondott a 3,8 milliárd dolláros üzletről a két légitársaság
A JetBlue és a Spirit Airlines felmondja a 3,8 milliárd dolláros fúziós megállapodást, közölte a CNBC.
A JetBlue és a Spirit Airlines felmondja a 3,8 milliárd dolláros fúziós megállapodást, közölte a CNBC.
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetése a lezárt 2023-as év eredményei alapján úgy döntött, hogy bruttó 1.090.000 forintos eredményrészesedési kifizetést biztosít a kecskeméti Mercedes-Benz gyár aktív dolgozói számára - közölte a vállalat. Ezt az egyszeri összeget a márciusi bérrel együtt, április elején fizetik ki.
Tamim bin Hamad asz-Száni sejk, katari emír franciaországi állami látogatásának első napján aláírt egy megállapodást, amelyben kötelezettséget vállal hazája nevében beruházásokra a francia gazdaságban 2030-ig, 10 milliárd euró értékben.
Az örmény parlament elnöke, Alen Simonján arra szólította fel Oroszországot, hogy vonja vissza határvédőit az Jereván melletti Zvartnots repülőtérről. Azt állítja, hogy már többször bebizonyosodott, hogy az oroszok nem védelmezik megfelelően az ország határait. Ez különösen a tavaly szeptemberi, Azerbajdzsán által indított gyors offenzíva idején volt látványos - írta meg a Politico.
Joe Biden amerikai elnök közölte, hogy Izrael beleegyezett a Gázai övezetben zajló katonai műveleteinek leállításába a muszlimok szent hónapja, a ramadán idejére. A Hamász eközben tanulmányozza a tűzszüneti tervezetet, amely magában foglalja a harcok szüneteltetését, a fogoly- és túszcserét, illetve számos humanitárius intézkedést is.
A Lufthansa vasárnap közölte, hogy haladni akar a földi kiszolgáló személyzet több ezer tagjának bértárgyalásával, miután a Verdi szakszervezet követelte, hogy a vállalat magasabb emelést ajánljon fel a további sztrájkok elkerülése érdekében - írja a Reuters.
Katar évi 16 millió tonnával 142 millió tonnára tovább növeli a gáztermelést amellett is, hogy összeomlottak a gázárak világszerte, mert arra számít, hogy Európában még nagyon sokáig szükség lesz a gázra, az ázsiai gázkeresletet pedig a népesség növekedése is hajtani fogja - jelentette be vasárnapi tájékoztatóján QatarEnergy vezetője. A jelek szerint az éles globális gázkínálati versenyben Katar igyekszik kiaknázni óriási gáztartalékait, amint az északi mezőjének feltárásával halad.
Egyiptomot régóta nagyon súlyos gazdasági válság sújtja, amelyből egyelőre nem látszik a kiút. Ennek ellenére inkább előre menekülnének, és egy 35 milliárd dolláros megállapodást kötöttek az Egyesült Arab Emírségekkel egy modern városfejlesztési projekt részeként – tudósított a Middle East Eye.
Az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség, a Frontex és az Egyesült Királyság Londonban hivatalosan is aláírta az együttműködési keretmegállapodást a határok védelméről – jelentette be az Európai Bizottság.
Kilép Örményország a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetéből (KBSZSZ vagy angolszász forrásokban CSTO) – jelentette be Nikol Pasinján, az ország miniszterelnöke a TASzSz szerint.
A szomáliai kormány és parlament szerdán jóváhagyta a Szomália és Törökország által megkötött, tíz évre szóló katonai egyezményt.
Oroszország nem tervezi nukleáris fegyverek telepítését a világűrbe, ellentétben amerikai tisztségviselők állításával - jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter, amikor kedden fogadta őt Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Az olasz autóipar jövője kapcsán felmerülő aggodalmakat enyhítheti Carlos Tavares, a Stellantis vezérigazgatójának nemrégiben tett nyilatkozata, amelyben kifejtette: a vállalat elkötelezett az olaszországi tevékenység fenntartása mellett. Tavares kiemelte, hogy a Stellantis minden olaszországi gyárát maximálisan ki kell használni az országban kitűzött ambiciózus termelési célok elérése érdekében. Ez különösen fontos hír volt a lehetséges gyárbezárásokkal kapcsolatos spekulációk közepette, amelyek elsősorban a torinói Mirafiori komplexumot és a Nápoly közelében található Pomiglianót érintették - közölte az Autonews.
A Japán Tengeri Önvédelmi Erők (JMSDF) új tengeri drónokkal (UUV) és nagy hatótávolságú víz alatti akusztikus kommunikációs rendszerekkel fogják megerősíteni a képességeiket a kínai katonai fenyegetésre válaszul – számolt be az Asia Times.
Valószínűleg nem fog eljutni a képviselőházig sem a szenátusban kialkudott bevándorlási reformcsomag, emiatt Donald Trump és Joe Biden egymást hibáztatják. A megállapodás az USA két szövetségesének, Ukrajnának és Izraelnek is fontos támogatásokat tartalmazott, de a republikánus többségnek nem sikerült rábólintani a csak Izraelnek járó csomagra sem.
Ukrajna az Európai Uniótól kapott források nagy részét állami költségvetésének kiegészítésére fordítja - közölte Denisz Smihal ukrán miniszterelnök pénteken a Telegramon.
A várakozásokhoz képest sokkal gyorsabban átment az Európai Tanács rendkívüli csúcstalálkozóján a 2021-2027-es év félidei költségvetési felülvizsgálata és módosítása. Bár a magyar kormány sokáig vétót ígért, végül elfogadta az Ukrajna támogatását is magába foglaló csomagot. Az Európai Unió Tanácsa által kiadott zárónyilatkozatból pedig látszik, hogy csak apróbb változások kerültek a szövegbe a decemberi csúcson tárgyalt előterjesztéshez képest.
Az Európai Tanács elnöke szerint megegyezés született a 27 tagállam között az ukrajnai 50 milliárd eurós támogatásról – hozta le a hírt röviden a Reuters. Sokáig nem volt egyértelmű, hogy Magyarország támogatni fogja-e a javaslatot, de a hírek szerint Orbán Viktor is megszavazta azt. Egyelőre semmilyen részlet nem ismert.
Megállapodás született szerdán a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti árukereskedelem vámellenőrzésének minimalizálásáról. Ez volt a feltétele annak, hogy a Demokratikus Unionista Párt (DUP), a legnagyobb északír britpárti protestáns politikai erő beleegyezzen a csaknem két éve nem működő észak-írországi önkormányzatiság helyreállításába.
Megakadt a nagyszabású kezdeményezés Japán és az Egyesült Királyság között, amelynek célja Ukrajna tüzérségi lőszerkészleteinek feltöltése volt. Az eset rávilágít a nyugati szövetségesek nehézségeire, amikor az kijevi fegyverszállítmányok folytatása kerül szóba – írta meg a Wall Street Journal.
Elindul a Keleti Pajzs.
Arról is beszéltek, mit tehetünk ellene.
Nézzük, mi a helyzet a leggyorsabban változó szakaszon.
Szerintük lehetséges, de még elkerülhető ez a forgatókönyv.
Emiatt nem csak Moszkvában fáj az emberek feje.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.