Az európai törvényhozók szerdán jóváhagyhatják az EU menekültügyi és migrációs rendszerének átfogó felülvizsgálatát, ezzel együtt pedig az új paktumot. A közel egy évtizede megkezdett munka után a reformok jelentős választ jelentenének a tömeges bevándorlás és menekültáradatok okozta kihívások kezelésében. Magyarország végig vétózta a terveket, pedig az Orbán-kormány korábbi elvárásaihoz igazítottak több pontot is a rendszerben.
Jelentősen meghaladta az egymilliót tavaly az európai országokban menedéket kérők száma - közölte szerdán az Európai Unió máltai székhelyű menekültügyi ügynöksége (EUAA). A legnépszerűbb célpont továbbra is Németország.
Megnyíltak a belügyi szakterületen 2021-2027 között elérhető uniós források - mondta Tóth Judit, a Belügyminisztérium (BM) európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkára a témáról tartott szerdai budapesti nyitókonferencián.
Az ENSZ a jövő héten összesen 3,1 milliárd dolláros segélyt fog kérni a nemzetközi adományozóktól 2024-re. A szervezet becslése alapján a háború sújtotta ország lakosságának jelentős része szorul segítségre – írta meg a Kyiv Independent.
Az EUB 2020. decemberében megállapította, hogy a magyar menekültügyi szabályok több tekintetben összeegyeztethetetlenek az uniós joggal. Az emiatt indított kötelezettségszegési eljárás után sem lépett a kormány, ezért jelentős bírságot vonhatnak le a magyar EU-támogatásokból.
A tagállamok közötti kötelező uniós menekültügyi megoldásra van szükség, amely a gyors határeljárások segítségével, valamint a migránsok befogadásával is járó szolidaritás által minden nehézségre és problémára választ ad - jelentette ki Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos szerdán Strasbourgban.
Örményország segítséget kért az Európai Uniótól a Hegyi-Karabahból érkező menekültek ellátására, akik azután hagyták el otthonukat, hogy Azerbajdzsán a múlt héten visszavette az ellenőrzést a területébe ékelődött, többségében örmény keresztények lakta szakadár terület felett - közölte az olasz miniszterelnök hivatala szombaton.
Az EU Menekültügyi Ügynökségének (EUAA) adatai szerint 2022-ben mintegy 1 millió ember nyújtott be menedékkérelmet az EU tagállamaiban, ami 50%-os növekedést jelent az előző évhez képest. A legtöbb ilyen kérelmet Németországban nyújtották be, amelyet Franciaország, Spanyolország, Ausztria és Olaszország követett.
Elutasította szerdán a cseh parlamenti alsóház az ellenzék újabb kezdeményezését arról, hogy tárgyalja újra az Európai Unió migrációs rendszere reformjának kérdését, és szólítsa fel Petr Fiala miniszterelnököt Csehország álláspontjának megváltoztatására ebben a kérdésben.
Idén áprilisban 3467 menedékkérelmet nyújtottak be Ausztriában, ami 33 százalékos csökkenés a tavalyi év áprilisában benyújtott 5162 dokumentumhoz képest - közölte a bécsi belügyminisztérium szombaton.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter további 100 millió dollár (36 milliárd forint) amerikai segélyt ígért a két héttel ezelőtti török földrengések áldozatainak az újjáépítésre az övezetben vasárnap tett látogatása során.
A konzervatív Mérsékelt Pártot vezető Ulf Kristersson pénteken bejelentette, hogy sikerült megállapodni a Kereszténydemokratákkal és a Liberálisokkal kisebbségi kormány megalakításáról.
A német szövetségi kormány segíteni kíván az Ukrajna elleni háború miatt Oroszországban elrendelt részleges mozgósítás elől menekülő embereknek, és a kérdés európai uniós szintű megoldására törekedik - mondta a német külügyminisztérium szóvivője pénteken Berlinben.
A konfliktusok, erőszak, emberi jogi sérelmek és üldöztetés elől menekülni kényszerülő emberek száma az ukrajnai háború és más emberei életeket követelő konfliktusok miatt először lépte át a 100 milliós mérföldkövet - közölte hétfőn az ENSZ menekültügyi szervezete.
Az Ukrajnába hazatérők száma immár ötödik napja folyamatosan meghaladja az országból elmenekülőkét – jelentette vasárnap az ukrán állami határőrszolgálat.
Több száz, Hondurasból és Nicaraguából az Egyesült Államokba tartó embert tartóztatott fel a guatemalai határőrség szombaton.
Ománban ült össze Amerika egyik legnagyobb ellenségével.
Elindul a Keleti Pajzs.
Arról is beszéltek, mit tehetünk ellene.
Nézzük, mi a helyzet a leggyorsabban változó szakaszon.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.