Azonnal szétosztja a kormány az EU-forrásokat, ahogy megnyíltak a pénzcsapok

Azonnal szétosztja a kormány az EU-forrásokat, ahogy megnyíltak a pénzcsapok

A kormány célja az idén, hogy minél gyorsabban szétossza a vállalkozásoknak az uniós forrásokat. Ebben kiemelt szerep jut a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) és a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökségnek (MGFÜ) – mondta hétfőn  Lóga Máté, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára. Az eseményen az MFB és az MGFÜ között stratégiai együttműködési megállapodást kötöttek.

Heteken belül elstartol a kamatmentes uniós hitel a magyar vállalkozásoknak

Heteken belül elstartol a kamatmentes uniós hitel a magyar vállalkozásoknak

Hamarosan megkezdődik a KKV Technológia Plusz Hitelprogram társadalmi egyeztetése, amely több mint 155 milliárd forintnyi, 0 százalékos uniós hitelt biztosít a legalább 5 főt foglalkoztató és egy lezárt üzleti évvel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások számára. A 10 és 100 millió forint között igényelhető, Budapesten kívül felhasználható hitelből finanszírozott projektek elszámolható költségének legalább a fele eszközbeszerzés kell, hogy legyen.

Állami bankot bírságolt meg az MNB

Állami bankot bírságolt meg az MNB

Az MNB 28,5 millió forintos bírságot szabott ki az MFB-nek és felügyeleti intézkedéseket vár el a pénzintézettől - derül ki a BÉT-en közzétett közleményből.

Szigorúbb szabályokra, eltérő uniós támogatási fókuszokra és az MFB-től kapott segítségre számíthatnak a cégek

Szigorúbb szabályokra, eltérő uniós támogatási fókuszokra és az MFB-től kapott segítségre számíthatnak a cégek

A korábbiakhoz képest egyszerűsített formában érhetők el az MFB-nél az uniós támogatások, azonban sok szempontból jóval szigorúbbak a jelenlegi 2021-2027-es ciklus szabályai, mint az előző hétéves költségvetés programjainál voltak. Főként az RRF-források esetében igaz ez – mondta el Sipos-Tompa Levente, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérigazgatója részletes előadásában a várható és már zajló uniós támogatási programokról a Portfolio EU Források 2024 konferenciáján. Kiemelte az előző időszak forrásmennyiségét és a végrehajtási struktúra változásait, majd részletesen kifejtette a pénzügyi eszközök és azok tervezett felhasználásának részleteit.

Itt a bejelentés: 900 milliárdos EU-pénz jön, nulla százalékos lesz a hitelkamat

Itt a bejelentés: 900 milliárdos EU-pénz jön, nulla százalékos lesz a hitelkamat

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében összesen mintegy 910 milliárd forint EU-forrás meghirdetése várható a következő hónapokban, amelyből két pályázati keretösszeget már jövő héten közzétesz a kormány, és a vállalkozásfejlesztési pályázatokhoz kapcsolódó hitelnél nulla százalékos kamatlábról határoztam – jelentette be egy kedd reggeli sajtótájékoztatón Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke rámutatott: a 84 ezer milliárd forintos éves GDP-hez képest a 910 milliárdos tétel már „érzékelhető nagyságrend”.

Hatalmasra nőtt a két nagy állami bank, a reptérvásárlás finanszírozásába is beszállnak

Hatalmasra nőtt a két nagy állami bank, a reptérvásárlás finanszírozásába is beszállnak

Az előző évekhez képest sokkal nagyobb mértékben növekedett tavaly a két nagy állami bank, az EXIM és a Magyar Fejlesztési Bank, így a kettő együtt 7256 milliárd forintos mérlegfőösszeget ért el, ami Magyarország harmadik legnagyobb bankjának felelne meg – derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium és a két hitelintézet mai sajtótájékoztatóján. Idén azt várja Nagy Márton minisztériuma a két banktól, hogy 1 százalékponttal járul hozzá a GDP-növekedéshez. Ennek érdekében a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram 200 milliárd forint keretösszeggel folytatódik, az MFB pedig idén 396 milliárd forintnyi EU-forrás folyósítását valósítaná meg. A repülőtér megvételében is nagy szerepet szánnak a két banknak, egyharmad részben az ő hitelükből valósulhat meg a vásárlás.

Napelemesek, figyelem: fontos tiltás szűnhet meg

Napelemesek, figyelem: fontos tiltás szűnhet meg

Megszűnhet az erkélynapelemek hazai tiltása, a magyar szabályozás megengedővé válik – ez olvasható ki a magyar kormány által az Európai Bizottságnak leadott, a REPowerEU fejezettel kiegészített helyreállítási tervének egyik energetikai vállalásából. Mindez nagy változás lenne, hiszen jelenleg Magyarországon az áramszolgáltatók nem engedélyezik ezeket a legfeljebb 0,8 kW-os fotovoltaikus berendezéseket, az EU más országaiban ugyanakkor széleskörűen alkalmazzák őket. A dolog „szépséghibája”, hogy ezt a vállalást már 2023. március 31-i határidővel vállalta a kormány, igaz a határidő nem volt kötelező, de előbb-utóbb várhatóan megszületik majd az a szabályozás, hogy az ilyen kis kapacitású napelemek telepítéséhez elég lesz egy bejelentés/regisztráció, és ehhez képest legfeljebb két hónapon belül hálózatra is kell csatlakozni. Amíg ez a szabályozás megszületik, addig is örülhetnek a napelem telepítést tervezők, hiszen idén január 1-től megszűnt az ország nagy részén a hálózati betáplálási stop. Az alábbiakban a helyreállítási terv zöld átállással kapcsolatos vállalásainak egyik központi részét, a megújuló energiákkal kapcsolatos lépéseket foglaljuk össze.

100 millió eurót ad az MFB-nek az Európai Beruházási Bank

100 millió eurót ad az MFB-nek az Európai Beruházási Bank

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és az Európai Beruházási Bank (EIB) az energiahatékonyság növelését és a megújuló energiaforrások alkalmazását célzó, azaz a zöld átállást segítő projektek támogatásáról szóló finanszírozási megállapodást írt alá Luxemburgban. Az EIB által biztosított, 100 millió euró keretösszeg lehetőséget biztosít az MFB számára, hogy széles körben nyújtson finanszírozást olyan beruházásokhoz, melyek hozzájárulnak az üvegházhatású kibocsátás, illetve az energiaköltség csökkentéséhez, így a versenyképesség és a fenntarthatóság további, jelentős megerősítéséhez - olvasható az MFB közleményében.

Eldőlt: az MBH és a Gránit Bank fiókjaiban lesznek elérhetők az uniós hitelek

Eldőlt: az MBH és a Gránit Bank fiókjaiban lesznek elérhetők az uniós hitelek

Lezárult a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) közbeszerzési eljárása, melyet a hitel típusú visszatérítendő európai uniós források közvetítését végző MFB Pont Plusz vállalati hálózat kialakítására hirdetett meg. A nyílt, európai uniós eljárás eredményeként az MBH Bank és a Gránit Bank meghatározott fiókjaiban lesznek elérhetők a mikro-, kis-, és középvállalkozások számára meghirdetett uniós forrású hitelprogramok a 2021-2027-es finanszírozási ciklusban - derül ki az MFB közleményéből.

Módosítana az RRF-szabályokon a kormány

Módosítana az RRF-szabályokon a kormány

A magyar kormány egy új rendelettervezetben átírná a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv (RRP) végrehajtásához kapcsolódó alapvető szabályokat és módosítana a felelős intézmények határkörén is.

Több mint 15 ezer magyar kkv-t segített forráshoz - Díjazzák az Európai Beruházási Alap tevékenységét

Több mint 15 ezer magyar kkv-t segített forráshoz - Díjazzák az Európai Beruházási Alap tevékenységét

Az Európai Beruházási Alap (EBA) több évtizedes erőfeszítéseket tett az európai kkv-k finanszírozáshoz való hozzáférésének javítására, és szerepe nem is lehetne aktuálisabb ma sem, amikor a vállalatoknak az éghajlatváltozástól a romló piaci körülményekig számos problémával kell szembenézniük, miközben egyre nehezebb a forráshoz jutásuk. Az intézményt a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) Harsányi János díjjal jutalmazza, amelyet a HVCA és a Portfolio közös konferenciáján, szeptember 21-én Cyril Gouiffes, a szervezet Social Impact Investing üzletágának vezetője fog átvenni. A Portfolio a vezetőt a közelgő kihívásokról és az intézmény magyarországi tevékenységéről kérdezte.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.