mnb

Itt az MNB friss előrejelzése!

Megemelte GDP-növekedési várakozását és a korábban vártnál magasabb inflációval számol a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a friss inflációs jelentésében.

Miért nem emelt tovább az MNB? - Itt az indoklás!

A második félévben beérkező adatok meghatározók lehetnek az inflációs kilátásokat illetően - derül ki az MNB Monetáris Tanácsának keddi közleményéből. Ezek közül kiemelten fontos a lassuló európai konjunktúra dezinflációs hatásainak begyűrűzése, a globálisan meghatározó jegybankok monetáris politikájának változása, az új lakossági állampapír megtakarításokra gyakorolt hatása, valamint az anticiklikus fiskális politika gazdasági következményei.

Vége a bankkártyák uralmának, vagy totális tévedésben járunk?

Vége a bankkártyák uralmának, vagy totális tévedésben járunk?

Az írástudók felelőssége abban is rejlik, hogy leírják, amit fontosnak tartanak és ami sok embert érint és érdekel. Még akkor is, ha az a vélemény nem tűnik trendinek. Az alábbi gondolataim kártyás szempontból vállaltan elfogultak, bizonyára vitákat is gerjesztenek, de vállalom, hogy én így látom az elektronikus fizetés jelenét és jövőjét.

Nehéz helyzetben lavírozhat a Monetáris Tanács

Az MNB kamatdöntése határozhatja meg a hangulatot a héten, a jegybank elsősorban a forint sorsára lehet hatással. Ráadásul nincs könnyű dolguk, hiszen a lassuló globális növekedés és az egyre lazábbá váló jegybankok között kellene óvatosan egyensúlyozniuk. Külföldön sokkal unalmasabb lehet a hét, igazán fontos adatra nem számíthatunk.

Lecsengőben a bankrendszer likviditási sokkja

Lecsengőben a bankrendszer likviditási sokkja

Enyhülő likviditáshiányról árulkodnak a mai BUBOR fixingek. Az egynapos bankközi kamatláb 0,66%-ról 0,44%-ra mérséklődött, és bár még így is lényegesen magasabb, mint a megelőző időszakban, érezhető a sokk hatásának a csökkenése.

Magyarországra jön a világ második legnagyobb bankja

Magyarországi fióktelep létrehozásáról döntött Kína és a világ második legnagyobb, több mint 3400 milliárd dolláros eszközállománnyal rendelkező bankja, a China Construction Bank. A társaság vezetősége áprilisban Matolcsy György magyar jegybankelnökkel tárgyalt.

Elképesztően nehéz döntést kell hoznia az MNB-nek

Várhatóan szinten tartja a 0,9%-os alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a keddi kamatdöntő ülésén, azonban a Portfolio által megkérdezett elemzők szerint elképzelhető, hogy a friss inflációs jelentés tükrében a nem konvencionális monetáris politikai eszközözök további finomhangolására sor kerül: likviditásszűkítésről döntenek vagy az egynapos betéti kamatot megemelik. Az új állampapír azonban felkavarta az állóvizet: van, aki szerint likviditásbővítésről fog dönteni a jegybank a kiszáradó bankközi piac miatt. Ráadásul a globális és a hazai folyamatokban is komoly eltérés tapasztalható: A Federal Reserve és az Európai Közpinti Bank lazításra hajló monetáris politikája miatt az MNB-nek sem lenne sürgető a szigorítás, a magasabb hazai infláció miatt azonban nem igazán halogathatja ezeket a lépéseket.

Jóval a meghirdetett felett adott el ma kötvényeket az adósságkezelő

Erős kereslet jellemezte a mai államkötvény aukciókat, így az Államadósság Kezelő Központ végül 90 milliárd forintnyit adott el a papírokból. Ez úgy jött össze, hogy a délelőtti aukciókon az összesen meghirdetett 65 milliárd forintnyi kötvény helyett végül 78 milliárd forintnyit adott el az ajánlatok láttán, aztán a délutáni tendereken még közel 12 milliárd forintnyit értékesített a papírokból.

Új eszközbe fekteti a devizatartalékot az MNB

A Monetáris Tanács döntése alapján a jegybanki devizatartalékon belül a közeljövőben kialakításra kerül egy dedikált zöldkötvény-portfólió - olvasható a jegybank csütörtöki közleményében.

Nem enyhül a feszültség a bankközi piacon

Nem enyhül a feszültség a bankközi piacon

Stagnáltak a bankközi kamatok a tegnapi likviditásszűke után, vagyis egyelőre hiába lépett be átmenetileg a piacra az MNB, nem indultak csökkenésnek a jegyzések.

Lépett az MNB a szűkülő likviditásra!

Technikai jellegű, egyhetes futamidejű forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank a szerdai tenderen 150 milliárd forintnyi ajánlatot fogadott el csütörtöki értéknappal. Az egyhetes swapeszköz alkalmazása a jövő szerdai lejáratáig biztosítja a likviditási folyamatok kiegyensúlyozottságát, és csillapítja a rövid lejáratú hozamok emelkedését - írta közleményében az MNB.

Startol az MNB új programja, hitelminősítők járják a magyar cégeket

Két hét múlva elindul a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramja, május óta regisztrálhatnak rá a hazai vállalatok. Már zajlanak a szükséges hitelminősítői találkozók, a jegybank 100-150 alkalmas céget lát Magyarországon a 300 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett kötvényvásárlási programra. A program részleteiről a Deloitte szakértői beszéltek egy mai sajtóeseményen.

380 magyar bankfiók zárt be, de több az alkalmazottak száma

Egy év alatt 380 bankfiókot zártak be Magyarországon, ami 15,9%-os csökkenés a fiókszámban egy év alatt, de a megmaradt egységekben több alkalmazottat foglalkoztatnak - írja a Magyar Nemzeti Bank adataira hivatkozva a Világgazdaság.

10 izgalmas ábra arról, hogyan fizetsz a bankkártyáddal

10 izgalmas ábra arról, hogyan fizetsz a bankkártyáddal

Bár a bankkártyás fizetés és a csoportos beszedés továbbra is egyre népszerűbb a Magyarországon, egyes területeken gyengélkedik az elektronikus fizetések térnyerése. A kormány termináltelepítési programja ellenére kevesebb POS-terminál, kevesebb fizikai és online elfogadóhely volt Magyarországon, és emellett kisebb értékben utaltunk az idei utolsó negyedévben, mint egy évvel korábban. És még mindig 1,2-szer több készpénzt veszünk fel bankkártyákkal, mint amennyit elköltünk a velük.

Minden szem Washingtonra szegeződik

Minden szem Washingtonra szegeződik

Itthon unalomba fullad a következő néhány nap, miközben külföldön csak úgy záporoznak majd a kamatdöntések. A befektetők elsősorban a Fedet figyelik, ahol egyre valószínűbb, hogy kamatcsökkentés lesz a következő lépés valamikor az év második felében.

Banki káosz jöhet - Te már léptél, hogy ne zárolják a bankszámlád?

Hamarosan lejár a fontos határidő, ameddig a legtöbb banknál a lakossági és a vállalti bankszámlák tulajdonosainak is nagy számban kötelezően egyeztetniük kellett az adataikat a bankkal. Arra vagyunk kíváncsiak, olvasóink vajon hol járnak ebben az ügyben? Szavazz a cikkben!

Rendszerszintű banki káosz jön Magyarországon? - Sokaknak fájhat, ha nem lépnek

Rendszerszintű banki káosz jön Magyarországon? - Sokaknak fájhat, ha nem lépnek

Június 27-én sok banki ügyfelet érhet meglepetés: könnyen előfordulhat, hogy nem fognak hozzáférni a bankszámlájukhoz, nem tudnak átutalni, kártyával fizetni mindaddig, míg a bankjuk el nem végzi a teljes körű átvilágításukat. Már csak kevesebb mint két hét áll rendelkezésre az adategyeztetésre, miközben pár napja még mindig 2 millió számlánál nem történt meg az ügyfél-átvilágítás. Ugyanakkor nem egyértelmű, hogy rendszerszintű káosz közeleg: a banki válaszok és piaci forrásaink úgy vélik a bankok ugyan nagyon leterheltek a feladat miatt, de a határidőre már csak a számlák egy-két százalékánál marad el a kötelező adategyeztetés. Igaz, még így is tízezres nagyságrendről beszélünk.

Késedelmes adósok: nem mindenkit emel fel a dagály?

Bár a devizahitelek már évekkel ezelőtt eltűntek, örökségük a késedelmes hitelek formájában továbbra is a magyar társadalommal és a hazai pénzügyi rendszerrel maradt. 2018 végén 109 ezer késedelmes, jelzáloghitelből származó követelés szerepelt a nyilvántartásokban. Ez a szám, bár jelentősen alacsonyabb a 2014 végén fennálló 170 ezer követeléshez képest, még mindig súlyos problémát jelez. Az adósok helyzetén az ingatlanpiac élénkülése segíthet a lakások értékének emelkedése miatt, azonban a területi eltérések miatt sokak adóssága továbbra is meghaladja az ingatlan értékét.

Már csak 10 munkanap, és tömegével zárolhatják a magyar bankszámlákat

Már csak 10 munkanap, és tömegével zárolhatják a magyar bankszámlákat

A 2017 júniusában hatályba lépett pénzmosás és terrorizmus-finanszírozás elleni törvény (Pmt.) előírása szerint a magyarországi hitelintézeteknek legkésőbb idén június 26-ig teljeskörű ügyfél-átvilágítással kell rendelkezniük valamennyi ügyfelükről. Ennek hiányában 2019. június 27-től az adott bankok, takarékszövetkezetek vagy egyéb kötelezett pénzügyi intézmények nem teljesíthetik az érintett fogyasztók vagy vállalati ügyfelek megbízásait - olvasható az MNB és a Bankszövetség közös közleményében.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.