napelem

Napelemesek, figyelem: fontos tiltás szűnhet meg

Napelemesek, figyelem: fontos tiltás szűnhet meg

Megszűnhet az erkélynapelemek hazai tiltása, a magyar szabályozás megengedővé válik – ez olvasható ki a magyar kormány által az Európai Bizottságnak leadott, a REPowerEU fejezettel kiegészített helyreállítási tervének egyik energetikai vállalásából. Mindez nagy változás lenne, hiszen jelenleg Magyarországon az áramszolgáltatók nem engedélyezik ezeket a legfeljebb 0,8 kW-os fotovoltaikus berendezéseket, az EU más országaiban ugyanakkor széleskörűen alkalmazzák őket. A dolog „szépséghibája”, hogy ezt a vállalást már 2023. március 31-i határidővel vállalta a kormány, igaz a határidő nem volt kötelező, de előbb-utóbb várhatóan megszületik majd az a szabályozás, hogy az ilyen kis kapacitású napelemek telepítéséhez elég lesz egy bejelentés/regisztráció, és ehhez képest legfeljebb két hónapon belül hálózatra is kell csatlakozni. Amíg ez a szabályozás megszületik, addig is örülhetnek a napelem telepítést tervezők, hiszen idén január 1-től megszűnt az ország nagy részén a hálózati betáplálási stop. Az alábbiakban a helyreállítási terv zöld átállással kapcsolatos vállalásainak egyik központi részét, a megújuló energiákkal kapcsolatos lépéseket foglaljuk össze.

Belenyúlt az új lakossági napelemes pályázat szabályaiba a kormány

Belenyúlt az új lakossági napelemes pályázat szabályaiba a kormány

Több, túlnyomórészt technikai jellegű módosítást vezettek át a modern napelemes rendszerek telepítését támogató program kiírásán. Ezek között szerepel, hogy a várható megtérülési időhöz igazodva egységesen tíz év lesz a rendszer-, termék- és kivitelezői garanciák teljes időtartama.

Kiderült, mit gondolnak a magyarok a szélenergiáról

Kiderült, mit gondolnak a magyarok a szélenergiáról

Egy nemzetközi kutatás szerint a magyarok az európai átlagnál is jobban állnak a zöldenergiára való átállás folyamatához, ezen belül a naperőművekhez és a szélerőmű-parkokhoz is, és ez igaz arra az esetre is, ha a lakóhelyük/nyaralójuk közelében létesítendő megújulós erőműről van szó. Az arra a kérdésre adott válaszok ugyanakkor árnyalják az eredményeket, hogy milyen távolságban lévő napelem- és szélfarm számít szerintünk az otthonunkhoz közelinek.

Így érdemes belevágni az új lakossági napelemes pályázatba

Így érdemes belevágni az új lakossági napelemes pályázatba

Minden szempontból pozitív lépésnek tartja az új, háztartási napelemes és tárolótelepítési pályázat elindítását Székely András, az Optimum Solar Home System Kft. tulajdonos-ügyvezetője, így szerinte mindenképpen érdemes élnie vele annak, akinek van rá lehetősége. Ahhoz azonban, hogy valóban sikeres legyen a pályázat, célszerű a plusz szolgáltatásokra, valamint a további műszaki tartalomra is figyelmet fordítani a kivitelezők ajánlataiban.

Levágta a lakossági napelemes pályázat nyerteseinek számát a kormány

Levágta a lakossági napelemes pályázat nyerteseinek számát a kormány

Közel 4 ezerrel csökkentette a kormány a lakossági napelemes pályázat nyerteseinek számát a korábbi brüsszeli vállalásához képest, és az így felszabaduló 21 milliárd forint támogatást középületek energiahatékonysági fejlesztésére adja oda – vette észre a Portfolio az Európai Bizottság által nyilvánosságra hozott anyagokban. Az idehaza egyáltalán nem kommunikált változás hátteréről megkérdeztünk két minisztériumot is, de nem kaptunk választ, egy bizottsági félmondat azonban utal rá, hogy az elszállt magyar inflációra hivatkozott kifelé a kormány. A gyakorlatban ezt úgy kell érteni: a lassú pályázati elbírálás és a még mindig rendkívül körülményes pályázati lebonyolítás alatt annyira elszálltak a kivitelezési költségek, hogy sok család egyszerűen nem tudta vállalni a sok százezres, vagy akár több milliós önerőt a fix támogatási összeg mellé; emiatt elállt a lehetőségtől, és ennek az információnak az ismeretében adott le csökkentett vállalást Brüsszel felé a kormány.

Rég várt pályázat indul - Megoldást kínál a napelemek által okozott fő problémára

Rég várt pályázat indul - Megoldást kínál a napelemek által okozott fő problémára

A hazai naperőmű-kapacitás további növekedése és az áramellátás biztosítása szempontjából is lényeges az a jövő januárban uniós forrással induló kormányzati pályázat, amely energiapiaci szereplők számára nyújt támogatást villamosenergia-tárolók telepítéséhez és működtetéséhez. A pályázat úgy kínál jelentős részben megoldást a naperőművek termelésének kiszámíthatatlanságából eredő, a villamosenergia-rendszer egyensúlyát veszélyeztető problémára, hogy enyhíti a földgázfüggőséget, egyúttal elősegítheti a telepítő cégek bevételeinek optimalizálását is. A tartalmában és formájában is különleges pályázattal a lakosság, a kkv-k és a hálózatüzemeltető társaságok után a villamosenergia-ipari érintettségű vállalatok számára is megnyílik egy kifejezetten az energiatárolók terjedését támogató program, a magyarországi energiaátmenet új korszakba lépését is jelezve.

Az MVM megvette az ország egyik legnagyobb naperőművét

Az MVM megvette az ország egyik legnagyobb naperőművét

Jelentősen bővíti napelemes erőművi portfólióját az MVM csoport, a december 7-én lezárult tranzakció értelmében a megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. megvásárolja a CMC, a Genertec International csoport tagjának fejlesztésében épült és tulajdonában lévő kaposvári 100 MWe beépített kapacitású napelemes erőművet, amely Magyarország egyik legnagyobb fotovoltaikus erőműve - tájékoztatott a vállalat pénteken.

Új naperőművet épített az MVM

Új naperőművet épített az MVM

Az MVM Zöld Generáció Kft. új naperőművet épített Kecskeméten. A 9,7 milliárd forintos beruházást 41 százalékban uniós támogatásból, 59 százalékban pedig saját forrásból finanszírozta.

Itt az új lakossági napelemes pályázat: jó lehetőség, de nagyon oda kell figyelni

Itt az új lakossági napelemes pályázat: jó lehetőség, de nagyon oda kell figyelni

Legfeljebb 5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kínál az új lakossági napelemes és tárolótelepítési pályázat, amellyel legfeljebb a beruházás 66%-át támogatja a kormány tisztán magyar költségvetési forrásból, egy összetett feltételrendszer mentén – ez néhány kulcselem a hétfő este bejelentett felhívásból. Összességében a pályázat jó lehetőség azoknak, akik 2024-től a még nem minden részletében tisztázott bruttó elszámolási rendszerben szeretnének napelemet és energiatárolót is telepíteni, hogy a villamosenergia felhasználásuk minél nagyobb részét saját termelésből fedezzék, és az előző lakossági napelemes pályázat számos keserű tapasztalatáról hallani se akarnak. Ezzel együtt az új pályázatban is számos megkötés, illetve kizáró tényező van, amelyekre nagyon oda kell figyelni.

Napelem: közzétette az új lakossági pályázat felhívását a kormány

Napelem: közzétette az új lakossági pályázat felhívását a kormány

Fontos részletek derültek ki a pályázatról: a korábbi várakozásokkal ellentétben legalább 20 ezer helyet végül kicsivel több mint 15 ezer háztartás részesülhet majd az állami támogatásból a napelemek és energiatárolók telepítésre. A pályázati időszak jövő januárban kezdődik, egy háztartás pedig legfeljebb 5 millióra forintra pályázhat a 75 milliárd forint keretből. Nem lesz területi lehatárolás, hanem az egész országban egyszerre nyílik meg a folyamat.

Bejelentették: kétféle díjkedvezményt kapnak az ipari energiatárolók beruházói

Bejelentették: kétféle díjkedvezményt kapnak az ipari energiatárolók beruházói

Az ipari energiatárolók számára kedvezményes rendszerhasználati és csatlakozási díjakat engedélyez a kormány, hogy ezzel is elősegítse a zöld energia tárolásának telepítését – hangsúlyozta szombati közleményében az Energiaügyi Minisztérium. Ez arra épül, hogy amint külön cikkünkben megírtuk: megjelent a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökének rendelete a Magyar Közlönyben, amely a villamos energia rendszerhasználati díjak, csatlakozási díjak és külön díjak alkalmazási szabályait módosította, és benne van az a kétféle díjkedvezmény, amelyről a tárca közleménye szól.

Bejelentette a kormány: megváltoztatják a lakossági napelemes pályázat fontos szabályait

Bejelentette a kormány: megváltoztatják a lakossági napelemes pályázat fontos szabályait

Megemeli a kormány a januárban induló lakossági napelemes pályázatnál a maximális rendszerméretet, azaz 4 kW-os helyett akár 5 kW-os rendszert és 8 kWh-s tároló helyett akár 10 kWh-s tárolót is engednek telepíteni - jelentette be a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség pénteki konferenciáján tartott beszédében Horváth Viktor, az Energiaügyi Minisztérium energiaátmenetért felelős helyettes államtitkára.

Nagy bejelentés érkezett a naperőműveknek: elindult a második jelentkezési kör

Nagy bejelentés érkezett a naperőműveknek: elindult a második jelentkezési kör

Elindult ma, november 30-án, a nap- és egyéb erőművek, illetve a villamosenergia-tárolók hálózati csatlakozási igényeire vonatkozó második közzétételi és együttes igényvizsgálati eljárás -jelentette be az Energiaügyi Minisztérium. Az eljárás során 2029-től kezdődő csatlakozási lehetőséget kaphatnak az ipari méretű projektek, de lesz egy gyorsítósáv is a szabályozható hagyományos erőműveknek és tárolóknak. A Portfolio információi szerint sietnie kell az újabb nap- és egyéb erőműépítésben gondolkodó beruházóknak, mert az eljárás 20 napig lesz nyitva. Az is lényeges, hogy a gyorsítósáv, tehát a garantált csatlakozási időpontnál hamarabbi csatlakozás azoknak is megnyílik, akik a szeptemberben zárult első közzétételi eljárásban naperőműre kaptak csatlakozási jogot, és technológiaváltással nem időjárásfüggő megoldásra váltanak.

Mutatjuk, hol hasít a legjobban a lakossági napelem-boom Magyarországon

Mutatjuk, hol hasít a legjobban a lakossági napelem-boom Magyarországon

Azt már korábban lehetett látni, hogy 2023 hatalmas új rekordot hoz a magyarországi naperőmű-kapacitás növekedése tekintetében, önmagához, illetve a korábbi években mutatott teljesítményéhez képest a háztartási méretű (hmke) naperőművek szegmense még a napelemparkokénál is jobban felülteljesít. Az új statisztika is igazolja ezt, és az is kiderül belőle, hogy a napelemes hmke-kapacitás mind a beépített teljesítőképességet, mind a darabszámot illetően Budapesten és a főváros vonzáskörzetében, valamint az Észak-Dunántúlon nőtt legjobban, ahol már eleve a legtöbb és legnagyobb beépített teljesítőképességű állomány működött.

Vészriadót fújt a kínai napelemes ipar – közel a bedőlés?

Vészriadót fújt a kínai napelemes ipar – közel a bedőlés?

A globális dominanciájáról ismert kínai napenergia-ipar jövőre várhatóan megrázkódtatást él meg, a kisebb berendezésgyártók valószínűleg kiszorulnak a folyamatosan csökkenő árak miatt – figyelmeztet Gao Jifan, a Trina Solar elnöke a BloombergNEF sanghaji csúcstalálkozóján beszédében.

Napelemesek, figyelem: öt forintnál több pénz is járhat az áramért, de van még pár akadály

Napelemesek, figyelem: öt forintnál több pénz is járhat az áramért, de van még pár akadály

Elfogadta a napelemes szervezetek javaslatát az Energiaügyi Minisztérium, és 2024-től lehetőség lesz a lakossági napelemes bruttó elszámolási rendszerben arra, hogy az 5 forintos garantált árnál magasabb áron is el lehessen adni a villamos energiát a piaci kereskedők felé, de ennek a gyakorlati megvalósításához még számos jogi és technikai akadályt is le kell küzdeni – derült ki a Portfolio szakmai körképéből.

Zuhan a magyar áramfogyasztás, de közel lehet a fordulat

Zuhan a magyar áramfogyasztás, de közel lehet a fordulat

Októberben ismét kisebb volt a hazai villamosenergia-rendszer bruttó felhasználása, mint egy évvel korábban. A visszaesés így már 17. hónapja tart, de a mértéke az aktuális negatív sorozaton belül októberben volt a legkisebb, vagyis úgy tűnik, folytatódik a zuhanás lassulása.

Napelemtelepítési támogatás: új fejlemény érkezett

Napelemtelepítési támogatás: új fejlemény érkezett

A korábbi bejelentéshez képest nagyobb kapacitású napelem és tároló együttes létesítéséhez is lehet majd támogatást igényelni - számolt be Facebook-oldalán a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség, miután szerdán egyeztettek a szektor érdekképviseleti szervei az illetékes minisztériummal.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.