napenergia

Belépett a román megújuló piacra a MET Csoport

Belépett a román megújuló piacra a MET Csoport

Belépett a romániai megújuló energiapiacra a svájci központú MET Csoport. Az európai energiavállalat 100 százalékos részesedést vásárolt egy tervezési fázisban lévő, 52 megawatt (MWp) teljesítményű napenergia-projektben, amely várhatóan 2023 első negyedévében éri el az építésre kész állapotot, egy évvel később pedig üzembe is állhat.

Áder János szerint van megoldás a magyarországi napelem-problémára

Áder János szerint van megoldás a magyarországi napelem-problémára

Veszítjük el az egyik legfontosabb erőforrásunkat, a termőföldet - figyelmeztetett a Portfolio-nak adott interjújában Áder János. A Kék Bolygó Alapítvány kuratóriumi elnöke ennek kapcsán úgy vélekedett, hogy a föld minőségének megóvását támogatnunk kell hazai és uniós forrásokból is. Mindezek mellett Áder Jánossal beszélgettünk az alapítvány szemléletformáló tevékenységéről, az oktatási feladatairól, a startupokat támogató tevékenységéről, valamint az általa alapított tőkealap befektetéseiről, de kifejtette álláspontját az aktuális energetikai ügyekről is, mint a napelemek hálózatra csatlakozási stopja, valamint a fakivágások kérdése.

Sokéves mélyponton a magyar áramimport

Sokéves mélyponton a magyar áramimport

Hároméves mélypontra esett októberben az import aránya a magyarországi havi áramfogyasztás forrásai között, ezzel a 2022 eddigi részében látott éves behozatali arány évtizedes rekord alacsony szintre esett.

Az ellátásbiztonság feltételeit ellenőrizte az energiahivatal

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az ellátásbiztonság érdekében felügyeli az erőművek tevékenységét, az idei évben a MEKH fokozott figyelmet fordított az olajtüzelésre alkalmas nagyerőművek ellenőrzésére, különös tekintettel a tüzelőanyag készletezésre.

Napenergia: így kerültünk pár év alatt a semmiből az EU élmezőnyébe

Napenergia: így kerültünk pár év alatt a semmiből az EU élmezőnyébe

Az elmúlt években a hazai fotovoltaikus kapacitás növekedése az Európai Unióban is az egyik leggyorsabb volt, miközben a bővülés üteme rendszerirányítási szempontból már régebb óta nem tűnt fenntarthatónak. A ma közel 3,7 GW-nyi kapacitás a következő években tovább bővülhet, kormányzati várakozások szerint 2025-ig további körülbelül 5 GW-tal, de az elmúlt időszak szabályozási változásai sokak számára fájdalmas döccenőt okoznak a trendben. Grafikonokkal mutatjuk be, hogyan nőtt akkorára a naperőműflotta, hogy már komoly gondokat okoz a hálózatnak.

Hirtelen változik nagyot a napelemes világ Magyarországon - Itt a nagy napelem-matek

Hirtelen változik nagyot a napelemes világ Magyarországon - Itt a nagy napelem-matek

Hivatalosan a tegnapi naptól kezdődően vége a napelemesek jó világának idehaza, mivel megszűnik az új lakossági telepítések esetén a kifejezetten vonzó szaldó elszámolási rendszer, helyette jön a visszatáplálás lehetőségének teljes megszüntetése. Cikkünkben leegyszerűsített számítások segítségével azt mutatjuk be, hogy az új - átmenetinek ígért - elszámolási rendszerben milyen lehetőségei vannak az új felhasználóknak és hogy az mennyire vonzó a megtérülési számok alapján. Beszéljenek a számok!

A napelemes rendelet visszavonását kéri az Energiaklub és a Magyar Energiahatékonysági Intézet

A napelemes rendelet visszavonását kéri az Energiaklub és a Magyar Energiahatékonysági Intézet

A kormány az eddig támogatott, valóban kritikusan fontos megújuló napenergia-termelés hazai lehetőségeit is ellehetetlenítette a szerdán megjelent rendelettel – olvasható az Energiaklub és a Magyar Energiahatékonysági Intézet közleményében. A szakmai szervezetek kiemelték, hogy már évekkel ezelőtt jelezték a kormánynak az infrastruktúra hiányosságait, melyekre most hivatkoznak.

Megjelent a kormány rendkívüli döntése a napelemekről

Megjelent a kormány rendkívüli döntése a napelemekről

A szerda esti közlönyben a kormány kihirdette a háztartási méretű kiserőművek közcélú hálózatba történő feltáplálásának veszélyhelyzeti új szabályait. Ezzel eldőlt: október 31-ig tart a lakossági napelemek esetében az eddig nagyon vonzó szaldó elszámolás, utána cudar világ jön a napelemtelepítő háztartásoknak. A kormány azt ígéri: mindez csak átmeneti, a hálózatfejlesztés idejére érvényes szabályozás.

Még egy

Még egy "újdonság", ami sok pénzzel lehúzza az új házat építőket, és megizzasztja a zöld hiteleseket

Szinte minden hétre jut valamilyen energiapiaci "újdonság", ami jelentősen megnehezíti, illetve felborítja a lakosság hosszú távú terveit. Legutóbb a napelemeknél történt ez a visszatáplálási kötelezettség, illetve a szaldóelszámolás felfüggesztésével. Több cikket is írtunk arról, hogy ez miként változtatja meg sokak döntését, most az új építések, az extra költségek, a megtérülés, illetve egyes zöld hitellel építkezők bizonytalan helyzetét is megvizsgáltuk egy szakértő segítségével.

Napelemek: nagy telepítési hajrá várható az utolsó hónapokban

Napelemek: nagy telepítési hajrá várható az utolsó hónapokban

A háztartási méretű (HMKE) napelemes rendszerek beépített teljesítőképessége 30 MW-tal, a nagyobb napelemparkok teljesítőképessége pedig közel 70 MW-tal nőtt, vagyis a hazai fotovoltaikus kapacitás összességében csaknem 100 MW-tal bővült szeptember elsejétől október elejéig. A magyarországi fotovoltaikus termelők összesített beépített teljesítőképessége így már 3678 MW.

Egyszerűbbé és gyorsabbá válik az lakossági napelemek felszerelése

Egyszerűbbé és gyorsabbá válik az lakossági napelemek felszerelése

Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára egy Facebook-bejegyzésben elmondta, hogy a kormány célja, hogy a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben foglaltaknak, illetve az ellátásbiztonsági szempontoknak megfelelően növelje a helyben rendelkezésre álló, környezetbarát napenergia hasznosítását, mivel Magyarország természeti adottságai ezen a területen a legjobbak.

Óriási a cégek igénye a napenergiára, de egyelőre nem épülhetnek új rendszerek

Óriási a cégek igénye a napenergiára, de egyelőre nem épülhetnek új rendszerek

A hazai kkv-k és nagyobb iparvállalatok részéről óriási az igény a saját fogyasztásra termelő napelemes rendszerekre, amelyekkel érdemben csökkenthetik magas villanyszámlájukat, illetve részben gázfogyasztásukat is képesek kiváltani. Egyelőre azonban a közelmúltban szigorított követelmények, illetve az egyedi eljárások leállítása miatt nem tudnak engedélyeztetni ilyen új naperőműveket. Miután az elszálló piaci energiaárak már számos cég működését is veszélyztetik, a kormány újragondolás tárgyává tette a rugalmassági kapacitás telepítésére vonatkozó, nyáron bevezetett követelményt, és az engedélyezési határidők rövidülését ígéri, amint ez az október 4-i Portfolio Energy Investment Forum konferencián elhangzott bejelentésekből kiderült. Az ígéretek teljesülése az egész magyar gazdaság számára hatalmas jelentőséggel bírna.

Rekordszinten a napenergiából termelt villamos energia mennyisége

Rekordszinten a napenergiából termelt villamos energia mennyisége

A napelemek által termelt villamos energia mennyisége összesen 32,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A megújuló energiaforrásból termelt villamos energia közel háromnegyedét, míg a teljes bruttó termelt villamos energia 20 százalékát a napenergia biztosította. A napenergia által termelt villamos energia a mindenkori legnagyobb júliusi értéket eredményezte – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legújabb, hetedik havi adatokat közlő energiastatisztikai riportjából.

Rekord összeggel támogatta a megújulóenergia-termelés a rezsicsökkentést

Rekord összeggel támogatta a megújulóenergia-termelés a rezsicsökkentést

Augusztusban minden korábbinál nagyobb, mintegy 40 milliárd forint volt az az összeg, ami abból képződött, hogy a zöldáram magyarországi termelésének támogatását szolgáló rendszerek fenntartásának költségei negatívvá váltak a piaci villamosenergia-árak emelkedése miatt. Ez a pénzeszköz a korábbi szabályozás szerint az elmúlt években a támogatási költségeket álló iparvállalatokat illette, de április óta a lakossági földgázszolgáltatónak utalják. Az összeg azóta összességében meghaladta a 90 milliárd forintot.

Így segíthetik az energiaátmenetet az épületek

Így segíthetik az energiaátmenetet az épületek

Az energiahatékonyság növelésének közép- és hosszú távú terveiről is szó volt az Energy Investment Forum konferencia délutáni szekciójában. A szakértők számos praktikát, ötletet, megoldást említettek, amivel igenis növelhető a hatékonyság és egyben csökkenthető az energiafogyasztás, valamint a vállalatok és a lakosság havi rezsiszámlája.

Gázerőműveket épít és a szélenergia előretörését várja az MVM

Gázerőműveket épít és a szélenergia előretörését várja az MVM

Az energiapolitikai kihívások világszerte az egész energiaipar tendenciáit, stratégiáit megváltoztatták az elmúlt tíz évben, és ez a trend a jövőben is folytatódik. Az elmúlt fél évben pedig új geopolitikai és ellátásbiztonsági kérdésekkel is szembesülnünk kellett - vezette be dr. Kiss Csaba, az MVM Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese a Portfolio Energy Investment Forumon a fenntartható villamosenergia-termelés jövőjéről tartott előadását.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.