nasdaq

Feszülten várja a piac a számokat, amik mindent megváltoztathatnak

Feszülten várja a piac a számokat, amik mindent megváltoztathatnak

Európában mérsékelt optimizmus jellemezte a kereskedést, Amerikában pluszban zártak a vezető részvényindexek a Nasdaq kivételével. A jelentést megelőzően az Nvidia részvényei már közel 5 százalékos mínuszban is voltak. A cég negyedéves számai várhatóan nagyobb elmozdulással járnak majd, a szélesebb piacokra is komoly hatása lehet az eredményeknek.

Kivárnak a befektetők a fontos közlés előtt

Kivárnak a befektetők a fontos közlés előtt

A nyitás után esnek az amerikai tőzsdék, a Dow Jones 0,3 százalékos mínuszban van, a S&P 500 ugyancsak 0,3 százalékot esett, míg a Nasdaq 0,7 százalékos mínuszban áll. Ma este teszi közzé legfrissebb számait a mesterséges intelligencia zászlóshajójának számító Nvidia, sokak szerint a szélesebb piacokra is komoly hatása lehet az eredményeknek, erre várnak tehát ma a befektetők.

Mínuszban zártak az amerikai tőzsdék

Mínuszban zártak az amerikai tőzsdék

Felemás hangulatban telt a kereskedés ma reggel Ázsiában, ezt követően Európában kisebb mínuszban vannak a vezető részvényindexek. A mai napon már Amerikában van kereskedés, a nyitást követően azonban elromlott a hangulat, a három nagy index mínuszban zárt.

Új csúcs felé tart a magyar tőzsde

Új csúcs felé tart a magyar tőzsde

Gazdasági adatok tekintetében csendes napunk van Európában, míg az Egyesült Államokban az elnökök napja miatt munkaszünet lesz, így zárva vannak a tőzsdék is. A hangulatot elsősorban a dübörgő negyedik negyedéves gyorsjelentés számai befolyásolják, emellett a kriptopiacon is vannak izgalmas mozgások. Az európai tőzsdéken egyelőre nincsenek markáns elmozdulások, a magyar tőzsde kisebb emelkedést követően új történelmi csúcsra került.

Kiábrándító adat érkezett Amerikából - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat!

Kiábrándító adat érkezett Amerikából - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat!

Jó hangulatban telt a kereskedés ma reggel Ázsiában, ezt követően pedig Európában is folytatódik az emelkedés. A BUX pénteken ismét új történelmi csúcsot ért el, délutánra azonban elfogyott a lendület. Kedd után pénteken is kiábrándító inflációs adat érkezett Amerikából, ennek következtében pedig egyre távolabb kerül a befektetők által várt kamatcsökkentés.

Az OTP volt a magyar tőzsde sztárja, erősödtek az amerikai indexek is

Az OTP volt a magyar tőzsde sztárja, erősödtek az amerikai indexek is

Az ázsiai piacokon kedvező hangulatban telt ma a kereskedés, ezt követően Európában is szép pluszokat láthattuk, valamint Amerikában is emelkednek a tőzsdék. A magyar tőzsde felülteljesített ma, elsősorban az OTP-nek köszönhetően, de érdemes figyelni a Mol-ra is, miután héthavi csúcsra emelkedett az olajcég árfolyama a pénteki gyorsjelentést megelőzően.

Pluszban zárt Amerika

Pluszban zárt Amerika

Jelentős esés alakult ki tegnap a tőzsdéken a csalódást keltő amerikai inflációs adat után – a Dow Jones például tavaly március óta nem esett akkorát mint tegnap -, viszont ma már próbálnak talpra állni a világ vezető börzéi. Európában a délelőtti órákra emelkedésbe kapcsoltak a tőzsdék, és az amerikai indexek is visszapattantak ma, ami arra utal, hogy a tegnapi adatközlés inkább sokkszerű, sem mint tartós hangulatromlást hozott a piacon.

Közel egy éve nem látott mínuszban a Dow

Közel egy éve nem látott mínuszban a Dow

Ázsiában nagyrészt emelkedtek a tőzsdék, miután a holdújév ünnepe után újraindult a kereskedés több régiós piacon - a japán Nikkei 34 éves csúcsot döntött és közel van a mindenkori rekordjához. Ami az európai piacokat illeti, itt vegyes hangulat látszott a kereskedés nagy részében, majd délutánra elkezdtek lefordulni a vezető indexek. A helyzetet rontotta, hogy az amerikai infláció a vártnál rosszabbul alakult januárban - az adat megjelenése után komolyabb hangulatromlás alakult ki az amerikai tőzsdéken is. Végül története egyik legrosszabb CPI-napjával zárt a Dow, de esett a Nasdaq és az S&P 500 is.

Vegyesen zárt Amerika a keddi fontos adat előtt

Vegyesen zárt Amerika a keddi fontos adat előtt

Ma nem volt fontosabb makroadat közlés sem itthon, se külföldön, elsősorban a dübörgő negyedik negyedéves amerikai gyorsjelentési szezon befolyásolta a befektetői hangulatot, illetve a keddi amerikai inflációs adat előtti kivárás. A januári amerikai inflációs adat vízválasztó lehet a piacok számára a meglepő munkaerőpiaci adatok után, és a Fed esetleg már márciusban kamatot vághat. Európa és Amerika piacain is az óvatos optimizmus volt a jellemző, a magyar tőzsde azonban az OTP esésének köszönhetően alulteljesített - egy ukrán felvásárlási értesülést követően került lejjebb a magyar nagybank részvénye.

Merre indul az S&P 500 a fontos mérföldkő után?

Merre indul az S&P 500 a fontos mérföldkő után?

Kisebb elmozdulásokkal indult a nap az amerikai tőzsdéken, a Dow Jones és az S&P 500 is mindössze 0,1 százalékot emelkedett, míg a Nasdaq stagnál. Már a keddi napra készülhetnek fejben a befektetők, ekkor érkezik ugyanis a januári amerikai inflációs adat, amely vízválasztó lehet a piacok számára a meglepő munkaerőpiaci adatok után.

Baljós árnyak: most változhat meg minden a tőzsdéken

Baljós árnyak: most változhat meg minden a tőzsdéken

Még a 2023-as legendásan kettészakadt esztendőnél is nagyobb szétválások mutatkoznak az egyes amerikai részvények és részvényindexek között az idei évből eddig eltelt hat hétben. Romlik az úgynevezett piacszélesség. Ez pedig az 1929-es, 1972-73-as, 2000-es és 2021-es példa alapján eléggé baljós árnyként vetül a jelenleg még szuper hangulatban menetelő börzékre.

Big long: története során most először 5000 pont felett zárt az S&P 500

Big long: története során most először 5000 pont felett zárt az S&P 500

A vezető nyugat-európai részvényindexek értéke mérsékelten esett pénteken, a magyar tőzsde viszont az OTP vezetésével felülteljesítő volt, eközben az amerikai piacokon vegyes mozgásokat láttunk, a Dow Jones minimális mértékben esett, az S&P 500 és a Nasdaq viszont emelkedett, előbbi történelmi csúcson zárt.

Bizonytalanság az amerikai tőzsdéken

Bizonytalanság az amerikai tőzsdéken

Felemás elmozdulásokkal indult a nap az amerikai tőzsdéken: a Dow Jones 0,1 százalékos mínuszban van, a S&P 500 0,2 százalékos pluszban van, míg a Nasdaq 0,5 százalékkal került feljebb. Elsősorban a zakatoló első negyedéves gyorsjelentési szezon befolyásolhatja ma is a hangulatot.

Hajszálra az 5000 pontos álomhatártól az S&P 500 index

Hajszálra az 5000 pontos álomhatártól az S&P 500 index

Vegyes képet mutatnak ma a világ tőzsdéi, Európában a korábbi iránykeresés után délutánra emelkedés kezdett kialakulni, miközben a tegnap még új csúcsokat döntő amerikai tőzsdék ma látszólag szünetet tartanak, hiszen csak iránykeresés és minimális elmozdulás látszik a vezető tengerentúli indexeken. Utóbbihoz hasonló a helyzet a magyar piacon is, a BUX csak kis mozgásokat mutat. Az amerikai S&P 500 index történelmi csúcson fejezte be a kereskedést.

Új csúcsot döntött az S&P 500

Új csúcsot döntött az S&P 500

Amíg az európai tőzsdéken jellemzően kisebb mínuszokat láttunk, addig a magyar tőzsde jócskán alulteljesített ma. A hazai blue chipek közül különösen az OTP-t adták ma a befektetők, emellett pedig a forintot is megütötték. A hirtelen hangulatromlás hátterében az áll, hogy az Európai Bizottság ma kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a szuverenitásvédelmi törvény miatt.

Ezzel szemben az amerikai tőzsdéken pozitív hangulat látszott, az S&P 500 és a Nasdaq is új csúcsot döntött a szerdai kereskedésben.

Fordult a piac, pluszban zárt Amerika

Fordult a piac, pluszban zárt Amerika

Tegnap az amerikai tőzsdéken negatív hangulat uralkodott, részben a kötvényhozamok emelkedése miatt, miután a Jerome Powell hétvégén szigorú üzeneteket küldött a kamatvágások indulásáról. Ezt követően Ázsiában vegyes mozgásokat láttunk, Kínában raliztak a tőzsdék, miután az értékpapír felügyelet közleményt adott ki arról, hogy ösztönözni kívánja az intézményi befektetőket az erőteljesebb piaci részvételre - ezzel megállítva a kínai tőzsdéken hosszú ideje tartó lejtmenetet. Ami az európai tőzsdéket illeti, itt a nyitás utáni lendület kora délutánra elkezdett elfogyni és az amerikai piacokon is csak minimális elmozdulásokat láttunk, azonban a napot sikerült pluszban zárni.

Fordulni látszik a kép az amerikai tőzsdéken

Fordulni látszik a kép az amerikai tőzsdéken

A nap végén elfogyott a lendület a vezető európai tőzsdéken, miközben a tengerentúlon szintén rossz a hangulat, miután pénteken a legnagyobb indexeknél történelmi csúcsdöntést láthattunk. Elsősorban annak köszönhetjük a lefordulást, hogy egy vasárnapi interjúban Jerome Powell amerikai jegybankelnök megismételte a múlt heti kamatdöntő ülés után tett megjegyzéseit, miszerint márciusban sem valószínű még a kamatcsökkentés, ráadásul a pénteken érkezett, rendkívül erős munkaerőpiaci adatok is ebbe az irányba mutattak. Ezeken felül a gyorsjelentési szezon sem a legfényesebben alakul, a McDonald's és a Boeing részvénye is nagyot esett a friss számok közlését követően.

Lakásba vagy részvénybe fektessük a pénzünket? - Kiszámoltuk, melyik a jobb döntés

Lakásba vagy részvénybe fektessük a pénzünket? - Kiszámoltuk, melyik a jobb döntés

Örök kérdés, hogy az ingatlanpiac vagy a részvénypiac eszközei között érdemes-e nézelődni a magasabb hozam reményében. Ha visszatekintünk az ezredfordulóig, akkor vajon melyikkel jártunk jobban? Hogyan teljesített a magyar lakáspiac a magyar és az amerikai részvénypiacokhoz képest? Mi történt, ha valaki a 2008-as válság előtt vagy közvetlenül utána egy budapesti lakást, magyar részvényeket vagy különböző amerikai részvényeket vásárolt? Mostani elemzésünkben ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

Mindhárom amerikai tőzsdén itt a történelmi csúcs!

Mindhárom amerikai tőzsdén itt a történelmi csúcs!

Bár szerdán a Fed ráijesztett a piacra a márciusi kamatvágásról szóló kijelentésével, az aznapi esést gyakorlatilag már tegnapra ledolgozták a vezető indexek, miután a technológiai részvények ismét erőt mutattak. A zárás után több nagy tech cég is jelentett: a Meta részvényeit megtépték, miután a cég triplázódó profitról számolt be és története során először tett osztalékjavaslatot; ezzel szemben az Apple árfolyama esik az iPhone eladások gyengeségére utaló előrejelzése miatt.

Bár a big tech jelentések leginkább vegyesre sikerültek, az általános hangulat sokáig pozitív volt, egészen addig, amíg meg nem érkeztek a brutális munkaerőpiaci adatok Amerikából: a várakozásokat sokkal nagyobb mértékben meghaladó számot közöltek, ami elbizonytalaníthatja a Fedet a leendő kamatvágásokkal kapcsolatban, erre reagálva elolvadt a nagy plusz a határidős részvényindexeknél, és felemás nyitást láthattunk az amerikai tőzsdéken. Ezzel párhuzamosan Európában is elkezdték visszaadni a korábbi emelkedést a vezető indexek, végül felemás zárást láthattunk. Az esti órákban egyre jobb a hangulat az amerikai tőzsdéken, a kamatpálya szempontjából fontos munkaerőpiaci adatok ellenére mindhárom vezető börze pluszban van, az S&P 500, a Dow és a Nasdaq is soha nem látott szintnél jár.

Egy nap alatt sikerült ledolgozniuk a tegnapi esést az amerikai tőzsdéknek

Egy nap alatt sikerült ledolgozniuk a tegnapi esést az amerikai tőzsdéknek

Tegnap az amerikai kamatdöntést követően jelentős lefordulást láthattunk a vezető tengerentúli tőzsdéken, miután a jegybank bár nem változtatott a kamatszinten, de közölték, hogy még márciusban sem lehet számítani kamatvágásra. A tegnapi amerikai esés átterjedt ma Európára is, itt is estek a vezető részvényindexek. Az USA-ban ehhez képest ma már jelentősebb hangulatjavulást láttunk, így gyakorlatilag egy nap alatt ledolgozták a tőzsdék a tegnapi jelentős esést.

Idehaza felpattant a BUX, miután Charles Michel, az Európai Tanács elnöke úgy fogalmazott nemrég, hogy megvan a megegyezés az uniós csúcson Ukrajna támogatásáról, melyet a hírek szerint Magyarország is megszavazott. Ez különösen azért lényeges, mivel a hétfői kereskedés során döntően meghatározta a magyar piaci hangulatot az, hogy az EU megfenyegette Magyarországot, hogy amennyiben nem szavaznak a többségnek megfelelően az ukránok ügyében, úgy szabotálhatják a gazdaságot.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.