nfm

E-útdíj: ennyit fizethetnek a fuvarozók

Az NFM rendelettervezetében megjelölte, hogy mennyit kell majd fizetniük a 3,5 tonna feletti tehergépjárműveknek a megtett úttal arányosan az egyes utakon - írja a Népszabadság. A rendelettervezetet hivatalosan még nem tette közzé a minisztérium. A díjköteles úthálózat 6513 kilométer lesz, vagyis körülbelül 200 kilométerrel hosszabb, mint azt korábban tervezték. Az alapdíjakat környezetvédelmi alapon is növelve a pótkocsival közlekedő teherautók akár 130 forintot is fizethetnek kilométerenként a sztrádákon.

Titok, hogy mit adna el a magyar állam

Mintegy hatvan milliárd forintnyi bevételt vár a kormány egyes vagyonelemek értékesítéséből, ami új fedezetet nyújtana az állami beruházásokra (így például a stadionépítésekre), mivel azokat a kormány a jövőben nem finanszírozza a folyó költségvetési kiadások terhére. Egyelőre azonban nem ismert, hogy a kormány milyen elemeket értékesítene, az előkészítő munkálatok folyamatban vannak a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban.

Benyújtották az útdíjtörvényt! (2.)

Az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, a megtett úttal arányos díjról szóló törvényt pénteken terjesztette az Országgyűlés elé a nemzeti fejlesztési miniszter, a javaslat a parlament honlapján jelent meg. A tervezet egyes pontjaiból arra lehet következtetni, hogy nem fapados megoldásra készül a kormány.

Még olcsóbb forráshoz juthatnak a KKV-k

Idén május 1-jétől a Kormány 5 százalékra emelte a Széchenyi Beruházási Hitel, az uniós pályázatokhoz igényelhető Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel és Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel konstrukciókhoz biztosított kamattámogatást - számolt be az NFM és a Kavosz Zrt. a fejleményekről.

A Fidesznek nem tetszik a dráguló vonatozás

A Fidesz szerint a diákoknak és a nyugdíjasoknak mentességet kéne kapniuk a gyorsvonati felár fizetése alól. A kormánypárti frakció a héten már tárgyalna is a kormánnyal a kérdésről - tudta meg az Index. Május közepétől csaknem mindegyik gyorsvonatra kiegészítő jegyet kell venni, amiért pluszszolgáltatás nem jár.

Felállt az állami timföldgyár

Megalakították budapesti székhellyel, Nemzeti-MAL-A Alumíniumtermelő Zrt. néven az új állami tulajdonú timföldgyárat. Ezzel lényegében létrejött a felszámolás alatt álló MAL Zrt. utódja, és közben a kormány keddi határozataival milliárdokat pumpál a MAL-ba.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.