ngm

A kormány szórja a pénzt az uniós projektekre, a hiány meg csak hízik

Augusztus után szeptemberben is szokatlanul magas lett a költségvetés havi hiánya. Ezzel a halmozott hiány meghaladta az 1200 milliárd forintot, az éves terv 100%-át, amire idén először volt példa. A Nemzetgazdasági Minisztérium azonban nem aggódik.

Nem lesz magyar bankkártyás rendszer, helyette valami sokkal jobbat főztek ki

A magyar átutalási rendszert működtető GIRO még idén kiválasztja az új, azonnali fizetési rendszer motorját biztosító beszállítót, és megköti a szerződést. Az új rendszer kiválasztásánál szempont az is, hogy amikor egyszer Magyarországon is bevezetik az eurót, az átutalási rendszer képes legyen az euró alapú tranzakciók elszámolására is - mondta el lapunknak Selmeczi-Kovács Zsolt, a GIRO vezérigazgatója. A magyar kártyás rendszer kiépítése hasonlóan komplex és költséges feladat lett volna, mint az azonnali átutalási rendszer projektje, ezért most úgy áll, nem lesz saját kártyás rendszerünk. Az új átutalási rendszer több száz milliós beruházást jelent a GIRO oldalán, a bankoknak mégsem lesz feláras szolgáltatás az instant rendszerbe küldeni az átutalásokat. Sőt, ha a forgalom jelentősen bővül, elképzelhető, hogy további díjcsökkentésre is lehetőség lesz. A bankok mindeközben már javában fejlesztik az azonnali átutalásra épülő fizetési megoldásaikat.

Varga megállapodást írt alá a Világbankkal

A Világbank Európáért és Közép-Ázsiáért felelős alelnökével, Cyril Mullerrel írt alá technikai segítségnyújtási megállapodást varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter a magyar delegáció vezetőjeként képviseli hazánkat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank washingtoni éves közgyűlésén - olvasható az NGM közleményében.

Pert nyert az állam Budaörs ellen

Precedens értékű döntést hozott a Fővárosi Ítélőtábla azzal, hogy kimondta: teljes egészében jogszerűen járt el a költségvetés a szolidaritási hozzájárulás bevezetésével - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium.

NGM: teljesíthető az idei hiánycél

Továbbra is reális és teljesíthető a GDP arányos 2,4 százalékos hiánycél - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán a legfrissebb államháztartási adatokat kommentálva.

Kiakadt az NGM, hogy nekiment Brüsszel a magyar csodafegyvernek

Mivel a magyar elektronikus közúti árufuvarozási rendszer túlzott adminisztratív formaságokat vezetett be a határátlépések terén, ezért az Európai Bizottság ma az uniós áfa irányelv megsértésére hivatkozva kötelezettségszegési eljárást indított, amin nagyon felháborodott a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca a közleményében már-már azt sugallja, mintha a Bizottság a jelentős magyar áfa-bevételeket generáló rendszer eltörlését szeretné, ezért úgy fogadkozik, hogy "A kormány mindent elkövet, hogy megvédje az Európai Számvevőszék által is elismert hazai ekáer rendszert, amely a leghatékonyabb eszköz a fiktív és adózatlan áruk kereskedelmével szemben."

Több mint 1000 cég várta ezt a hírt - megszülettek az első nyertesek

Hetven mikro-, kis- és középvállalkozás nyert el versenyképességének és termelékenységének erősítésére 13,5 milliárd forint támogatást a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében - tájékoztatott Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. Emellett 1 milliárd forint támogatást ítéltek meg turizmusfejlesztésre, valamint több, mint 700 millió forintot speciális módszereken alapuló képzési (tranzifoglalkoztatási) programok támogatására.

Változás közeleg a sárga csekkeknél?

A Versenyképességi Tanács szerint csökkenteni kéne a sárga csekkek használatát. Ennek egyik legkézenfekvőbb módja lehetne, ha az átutalások vagy csoportos beszedések díját is el lehetne számolni a közműszolgáltatóknak a díjképletben - írja a VG.

Több tucat közép-magyarországi cégbe száll be tőkével a kormány

Budapesten és Pest megyében közel 50 ipari kis- és középvállalkozás versenyképességét kívánja erősíteni a szeptemberben elindított Irinyi II. Kockázati Tőkealap - tájékoztatott Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár. A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt alap a nemzeti iparfejlesztési stratégiában, az Irinyi Terv kiemelt ágazataiban működő, hosszú távú növekedésre képes ipari cégeket fogja támogatni tőkebefektetéssel. A tőkealap teljes futamideje 15 év, ez alatt a kihelyezhető 8 milliárd forint mellett a sikeres kilépésekből visszaforgó összegeket is újra befektetheti.

Varga Mihály benyújtotta a bankokat felforgató fontos törvényt

Egy 154 oldalas, a bankok és fintech cégek által is régóta várt törvényjavaslatot nyújtott be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, amely több kisebb módosítás mellett a második uniós pénzforgalmi irányelv (PSD2) hazai jogrendbe ültetését hajtja végre.

Tesztüzemmódban figyel a NAV-testvér

Az online számlázás tesztüzeme sikeresen zajlik, a számlázó programok adóhivatalhoz történő bekötésével évi 50 ezer milliárd forint összegű számlaforgalom válik láthatóvá és követhetővé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal számára - közölte Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-vel.

Először kapnak prémiumot a nyugdíjasok

Azt gondolom, hogy sok szempontból gazdasági érdekünk a hiánycél betartása, tehát e kérdést nem célszerű viták tárgyává tenni - vélekedett Banai Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára a Világgazdaságnak adott interjújában.

Történelmi mélypontra esett a magyar állam csődkockázata

Minden idők legalacsonyabb szintjére, 98 bázispontra süllyedt ma a magyar állam következő 5 évi csődje elleni biztosítás (CDS) éves díja, ami Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter értékelése szerint azt jelenti, hogy a magyar gazdaság jó pályán van, az államadósság egyre olcsóbban finanszírozható, ami egyre kisebb problémát jelent a gazdaság számára.

Az alaptanterv része lehet a pénzügyi oktatás

Hamarosan az alaptanterv részévé válhat a pénzügyi tudatosság fejlesztése, de az idősebb korosztály pénzügyi műveltségét is elkezdheti hamarosan fejleszteni a Nemzetgazdasági Minisztérium, aminek a magyar gazdaságra nézve is jótékony hatása lehet. Közben a Magyar Nemzeti Bank adataiból kiderül, hogy hiába szigorodott az önkéntes pénztárak adózása, a munkáltatói befizetések szerepét többnyire pótolták az egyéni befizetések. Bár az állampapír-túlsúlyos pénztári portfóliók jól teljesítettek az elmúlt években, hosszú távon az aktív vagyonkezelés erősödésére van szükség, hogy fenntartható legyen a portfóliók teljesítménye - hangzott e mindez az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének konferenciáján.

Ötmilliárdos EU-pénzt nyert 45 Pest megyei cég

Versenyképességének javítására és kutatás-fejlesztésre 4,5 milliárd forint támogatást nyert el 15 pest megyei kis- és középvállalkozás, további fél milliárd forintot nyert 30 vállalkozás, versenyképességének javítására, illetve egy pest megyei intézmény bölcsődei fejlesztésre a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program négy pályázata keretében - tájékoztatott Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.

Végre megtudtuk, mire mennyit szednek be tőlünk a bankok

Miközben a magyar gazdaságot a készpénz fojtogatja, legalább a legnagyobb készpénzhelyettesítő eszköz, a bankkártya is gyorsan terjed a magyarok körében. A plasztikokkal az idei második negyedévben negyedével többet fizettünk, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban. Sajnos az örömünk nem lehet felhőtlen, mivel kicsit még csökkent is a kártyás vásárlások és a kártyás készpénzfelvételek aránya a kártyás vásárlások kárára. Az MNB új statisztikájából az is kiderül, mely pénzforgalmi területeken mennyi bevétele van a bankoknak. Durva becslésünk szerint ha nem lenne tranzakciós illeték, akkor a bankolás akár harmadával is olcsóbb lehetne.

Fuldoklik az ország a készpénzben, elsül a kormány gyilkos fegyvere?

A magyar gazdaság úszik a készpénzben, a GDP-arányos készpénzállomány szinte megtorpanás nélkül emelkedett tovább az elmúlt egy évben is. A készpénztartás nagyon olcsó, a készpénzfelvétel 150 ezerig havonta kétszer ingyenes, az átutalásokat tranzakciós díj terheli. Mindezt láthatólag egyelőre nem képes ellensúlyozni az immár kétszeres fokozatba kapcsolt kártyás POS-terminál telepítési program, és a kártyás fizetések folyamatos terjedése. Varga Mihály minisztériuma jól érzi, hogy újabb eszközökre van szüksége a készpénz elleni harcban, az egyik új fegyvere lesz ebben a vállalatok közötti és akár a lakossági készpénzmozgások korlátozása, a másik pedig az állami ki- és befizetések elektronizálása.

Hatalmas pénzt költhet még el idén a kormány

Közel 1000 milliárd forintra hízott a költségvetés első nyolchavi pénzforgalmi hiánya, ami csak első ránézésre magas. Banai Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára az M1 csütörtöki műsorában ezzel kapcsolatban arra mutatott rá, hogy ha az uniós források idei egyenlegével korrigáljuk a számokat, akkor jóval kisebb egyenleg adódik. Mindez azt is jelenti, hogy ha Brüsszel elkezdi folyósítani a pénzt az év hátralévő részében, akkor a kormány óriási költekezést hajthat végre.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.