Egyre drágább az olaj

Egyre drágább az olaj

A tegnapi emelkedést követően ma is feljebb került az olaj világpiaci ára, a nyugati benchmark olajterméknek számító Brent jegyzése már jócskán a hordónkénti 80 dolláros szint felett jár.

Nagy a bizonytalanság az olajpiacon - Erre számíthatunk a kutakon szerdától

Nagy a bizonytalanság az olajpiacon - Erre számíthatunk a kutakon szerdától

A múlt heti jelentős drágulást követően most szerdán csak a benzin esetében kell drágulásra számítani a hazai kutakon. Az elmúlt hetekben látott meredek emelkedés hátterében elsősorban az áll, hogy megugrott az olajár a közel-keleti helyzet fokozódása miatt, de a dollár erősödése is a hazai olajtermékek drágulásának irányába hatott. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mostanában látott áremelkedés kapcsán jelezte: túl drága a magyar benzin, de lát lehetőséget az árak kiigazítására.

Két éven belül nagy bajok jöhetnek az olaj piacán

Két éven belül nagy bajok jöhetnek az olaj piacán

Jelentős ellátási hiány alakulhat ki 2025 végére az olajpiacon az amerikai energiacég Occidental Petroleum vezérigazgatója szerint, mivel az olajtermelők nem tudják majd elég gyorsan pótolni a nyersolajkészleteket - írja a CNBC.

Újra itt a 600 forintos benzinár a kutakon - Ennél már csak rosszabb lesz?

Újra itt a 600 forintos benzinár a kutakon - Ennél már csak rosszabb lesz?

Pénteken ismét bosszankodhatnak a benzinkutak totemoszlopain jelzett árakat látva a magyar autósok, ugyanis ismét a lélektanilag fontos 600 forintos literenkénti ár fölé kúszik a benzin jegyzése. De csak Magyarországon ilyen rossz a helyzet, vagy a környező országokban is jelentősen megdrágultak az üzemanyagok? Mi történik a benzinárat elsősorban meghatározó olajpiacon, és az itt látott folyamatokból és várakozásokból mire lehet következtetni, visszatérhetnek az 500 forintos benzinárak, vagy ne mostanában számítsunk erre? Többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ legfrissebb elemzésünkben.

Esik az olaj ára

Esik az olaj ára

Egyre nagyobb esés van kibontakozóban az olaj piacán, ami mögött két fontosabb ok is meghúzódik: egyrészt az OPEC-olakkartell csökkenő ütemű globális olajkeresleti előrejelzést adott ki 2025-re vonatkozóan, ezen felül a kínai gazdaságból olyan adatok érkeztek, amik rontják legnagyobb olajimportőr ország gazdasági kilátásait.

Nagyot fordulhat a világ: legalább 7 dologtól függ, hogy elképedve állunk-e majd a benzinkutakon

Nagyot fordulhat a világ: legalább 7 dologtól függ, hogy elképedve állunk-e majd a benzinkutakon

Kevés olyan termék van a világon, aminek drágulása hatással van gyakorlatilag minden embernek a hétköznapjára, az olaj azonban pontosan egy ilyen termék: nem elég, hogy a benzinkutak totemoszlopain megjelenő új árakon hüledezhetnek az autósok, de a drágább szállítmányozás beépülhet a termékek árába, jelentős drágulást eredményezve a boltokban. Éppen ezért nagyon nem mindegy, hogy hogyan alakulhat az előttünk álló hónapokban az olaj ára, márpedig most nagyon nagy a bizonytalanság, számos okot fel lehet sorakoztatni az áremelkedés és az áresés mögött is. Elemzésünkben megnézzük, hogy milyen körülmények formálják most a piacot.

Esik az olajár - Mi történik az olajcégek részvényeivel?

Esik az olajár - Mi történik az olajcégek részvényeivel?

Több mint 1 százalékos esést láthatunk ma az olaj piacán, miután a vezető kitermelő Szaúd-Arábia jelentősen csökkentette az exportárakat, de az OPEC-kibocsátás emelkedése is az olajár-esés irányába hat - írja a Reuters. A Brent esésére reagálva jelentős mínuszban vannak a vezető európai olajpiaci cégek részvényárfolyamai.

Milyen benzinár vár az autósokra?

Milyen benzinár vár az autósokra?

Szerdától tovább csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, a benzin jegyzésében azonban nem lehet változásra számítani, írja a holtankoljak.

Kilép az egyik ország az OPEC-ből, csökken az olaj ára

Kilép az egyik ország az OPEC-ből, csökken az olaj ára

Az olajárak csökkentek, miután Angola bejelentette, hogy ki akar lépni az OPEC-ből – írja a Reuters. A lépés aggodalmat keltett a csoport azon erőfeszítéseivel kapcsolatban, hogy a kínálat korlátozásával támogassa az árakat.

Fájó bejelentést tett Oroszország

Fájó bejelentést tett Oroszország

Már decemberben a korábban bejelentett mennyiségnél nagyobb mértékben fogja fokozni az olajexport csökkentését Oroszország, ezzel a globális olajpiac "stabilizálása" a céljuk. Mostanában az a narratíva uralkodik az olajpiacon, hogy a jelentős amerikai kitermelés és az akadozó kínai kereslet együttesének köszönhetően túlkínálat alakulhat ki, ennek köszönhetően meredek esést láthattunk az olajáraknál.

Fontos előrejelzés jött, emelkedik az olaj

Fontos előrejelzés jött, emelkedik az olaj

Az olajárak több mint 3%-kal emelkednek a gyengébb dollárnak és a Nemzetközi Energiaügynökség jövő évi olajkereslet-előrejelzésének köszönhetően.

Megszületett a megállapodás a klímacsúcson!

Megszületett a megállapodás a klímacsúcson!

Tegnap, azaz december 12-én kellett volna befejeződnie a COP28 klímacsúcsnak, de a várakozásoknak megfelelően a fosszilis tüzelőanyagok csökkentésére vagy kivezetésére vonatkozó vállalásokat nem sikerült időben elfogadnia az országoknak, így nemcsak éjszakába nyúlóan folytatódtak a viták, de még december 13-án reggel is tartott a klímacsúcs. Mostanra a Reuters legfrissebb információi szerint azonban a COP elnöksége által javasolt megállapodás szövegét elfogadták az országok, ezzel megszületett a megállapodás.

Öt hónapja nem láthattunk ilyet az olajáraknál

Öt hónapja nem láthattunk ilyet az olajáraknál

A nyugati olajtermékek hordónkénti árai július eleje óta nem látott szintre estek ma, miután a legfrissebb adatok alapján kifejezetten magasan alakulnak az amerikai készletszintek, de azzal kapcsolatos kétségek is felmerültek, hogy az OPEC+ olajkartell képes lesz-e teljesíteni a tervezett termeléscsökkentést.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.