Zöld utat kaptak Mészárosék
A gazdasági versenyhivatal jóváhagyta, hogy Mészáros Lőrinc a cégein, és személyes tulajdoni hányada révén vezető többséget szerezzen az Opimusban - derült ki a társaság szerdán közzétett közleményéből.
A gazdasági versenyhivatal jóváhagyta, hogy Mészáros Lőrinc a cégein, és személyes tulajdoni hányada révén vezető többséget szerezzen az Opimusban - derült ki a társaság szerdán közzétett közleményéből.
A BÉT kiszélesítette a napi limitet néhány tőzsdei részvény esetében. Kezdetben, a reggeli órákban jókorát esett a Mészáros Lőrinc érdekeltségének mondható társaságok kurzusa, majd később megindult a felkapaszkodás.
Az elmúlt napokban az egyik legnagyobb sztori az Opimus és a Konzum volt a magyar tőzsdén, Mészáros Lőrinc beszállása után nem ritkán napi limittel emelkedett a Konzum és az Opimus részvényeinek árfolyama. Ennek kapcsán néztük meg, hogy milyen szabályok alapján mozog a részvények árfolyama a BÉT-en.
A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész) bíróságon megtámadta az Opimus Group Nyrt. május 2-i közgyűlésén hozott határozatokat, kérve azok hatályon kívül helyezését - közölte az Opimus a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden. A tájékoztatás szerint a peres eljárást a Fővárosi Törvényszék folytatja le.
Április 24-én megjelent a Konzum PE Magántőkealap nyilvános vételi ajánlata az Opimus Group Nyrt. törzsrészvényeire. Az ajánlat ma járt le, a részvényesek közül senki sem fogadta el a vételi ajánlatot.
Az Opimus közvetett módon 6 százalékos részesedést szerez a KALL Ingredients Kereskedelmi Kft-ben, amely az idén nyártól gabonafeldolgozással fog foglalkozni.
Nagyot ment az elmúlt két évben a magyar tőzsde, többek között a Mol és az OTP is meredeken emelkedett, idén azonban már alulteljesítő a BUX index, ami főként az OTP gyenge teljesítményének tudható be. Nagy sztorikból azonban továbbra sincs hiány, a Richter és az Opimus is megtáltosodott 2017-ben.
Nyilvános vételi ajánlatot tett a Konzum PE magántőke alap az Opimus részvényeire, ami - hasonlóan a Konzumra egy héttel ezelőtt tett ajánathoz - egy technikai jellegű esemény. Az ajánlati ár jóval az Opimus reggeli, a részvények kereskedésének felfüggesztését megelőző árfolyam alatt van.
Fontos változásokat jelentett be ma tulajdonosi szerkezetében az Opimus Nyrt.
Sokszor a BUX tagjaként szereplő kispapírok nagymértékű árfolyam-elmozdulásának idején derül ki igazán, mennyire követi valójában a kijelölt referenciahozamot egy indexkövetőnek nevezett alap. Az elmúlt napokban például a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus ralijából kimaradó indexkövető alapok is alulteljesítőek voltak a BUX-szal szemben.
Jövő hét hétfő piaczárásig felfüggesztették a kereskedést az Opimus papírjaiban, a vállalat tulajdonosai nagy horderejű bejelentésre készülnek, ami az árfolyamot is alaposan megmozgathatja. Végiggondoltuk, hogy mit jelenthet be az Opimus a következő napokban.
Ki ne szeretne naponta 20 százalék hozamot elérni, néhány nap alatt megduplázni a pénzét? A hazai kispapírokkal ez az elmúlt napokban lehetséges volt, mióta kiderült, hogy Mészáros Lőrinc részesedést szerzett a Konzumban és az Opimusban, felbolydult a magyar tőzsde, szárnyalnak a kispapírok. A tőzsde azonban nem egyirányú utca, általánosságban igencsak kockázatos dolog kisrészvényekbe fektetni, mutatjuk miért.
Az utóbbi napok nagy sztorija volt, hogy Mészáros Lőrinc a Konzum után jelentős részesedést vásárolt egy másik hazai tőzsdei cégben, az Opimusban is. Most a HVG számolt be arról, hogy a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész) számos kifogásolni valót talált a tranzakció körül, így a Magyar Nemzeti Bankhoz fordulnak, hogy vizsgálják ki az ügyet.
Egészen elképesztő, ami az utóbbi napokban zajlik a hazai kispapírok között, úgy tűnik lavinát indított el az, hogy egy nagybefektető, Mészáros Lőrinc jelentős részesedést vásárolt a Konzumban és az Opimusban, amire mindkét vállalat árfolyama meredeken emelkedni kezdett. A hatás sem maradt el, a kisbefektetők fellelkesülve ezen ráugrottak mindenre, amiben fantáziát látnak, több kispapír árfolyama is hatalmasat emelkedett az elmúlt napokban, az átlagost többszörösen meghaladó részvénypiaci forgalom mellett.
Mulino pár éve még börtönben ült.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Érkezik az inflációs adat is.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Miközben a régióban és Európában újult erővel telepítenek napelemes rendszereket, a magyar bővülés 2026-tal egyelőre véget érhet.
Az Apple-nek számos kihívással kell szembenéznie a különböző üzletágaiban.
De nincsenek, véli az ING Bank vezető elemzője.