A gazdasági és a biztonsági kapcsolatok mélyítéséről állapodott meg hétfőn Iszlámábádban Sehbaz Sarif pakisztáni miniszterelnök és Ebrahim Raiszi iráni elnök. A felek egyúttal a két ország közös határának megerősítésére is ígéretet tettek.
Fegyveresek elrabolták és megölték egy busz nyolc utasát Pakisztán délnyugati részén egy autópályán, korábban pedig ugyanezek az elkövetők két embert öltek meg egy autó utasai közül, amelyet megállásra kényszerítettek - közölte szombaton egy rendőrségi tisztviselő.
Csütörtökön terrorszervezetté nyilvánította Pakisztán az egyik síita iszlamista szervezetet a Zainebiyoun Brigádot. A lépés alapos felhördülést okozott Iránban, mivel eddig Teherán támogatta a militáns csoportot – számolt be az Iran International.
India arra készül, hogy az elmúlt időszakban tapasztalt növekvő fenyegetés miatt egyesével vizsgálja át az összes nukleáris robbanótöltetét. A lépés azt jelzi, hogy a világ legnépesebb országa nem hagyja figyelmen kívül Kína átfogó fegyverkezési programját, miközben a vigyázó szemeiket még mindig a nyugati szomszédra szegezik. Közben a rakétatechnológia területén sem akarnak lemaradni a riválisoktól.
Pakisztán újabb takarékoskodási intézkedéseket vezetett be az országot sújtó gazdasági válság miatt, ezek a kormány tagjait is érintik - jelentette vasárnap az APP helyi hírügynökség a kormány tájékoztatására hivatkozva.
Tegnap terrortámadást követett el egy pakisztáni haditengerészeti bázis ellen egy beludzsisztáni szeparatista csoport, helyszíni felvételek alapján úgy tűnik, Afganisztánban hagyott amerikai fegyvereket használtak.
Hétfőn váratlanul pakisztáni légicsapásokról számoltak be Afganisztán területén, amelyre szinte azonnal meg is érkezett a válasz a táliboktól. A hirtelen csapásváltás meglepte a világot, pedig valójában egy nagyon régóta forrongó konfliktusról van szó. A két ország közötti rivalizálás már évtizedek óta tart, és nem is valószínű, hogy a közeljövőben véget ér. Az elemzésben azt vesszük górcső alá, hogy mi áll a mostani események hátterében, és hogy lehet-e számítani egy elsöprő háborúra a térségben.
A pakisztáni biztonsági erők szerdán sikeresen visszaverték a Gvadár stratégiai fontosságú kikötője közelében lévő komplexumot ért fegyverestámadást. A hivatalos jelentések szerint mind a nyolc támadó meghalt. A fontos kínai–pakisztáni gazdasági központban egyre több a fegyveres összecsapás az elmúlt hónapokban.
Nem maradt sokáig adós a válasszal Afganisztán, miután ma hajnalban Pakisztán légicsapásokat indított a terület ellen – írja a Reuters.
Pakisztán két légicsapást mért a pakisztáni tálibok kelet-afganisztáni rejtekhelyeire hétfőre virradóra, legkevesebb nyolcan meghaltak. Kabul a támadást elítélte.
India kormánya bejelentette, hogy életbe lépteti azt a sokat bírált állampolgársági törvényt, amely lehetővé teszi a szomszédos országokból érkező nem muzulmán vallási kisebbségek indiai állampolgárságának megszerzését - jelentette a BBC.
Pakisztánban ismét Aszif Ali Zardarit választották meg államfőnek a parlamenti szavazáson szombaton, akit a kormánykoalíció pártjai támogattak. Zardari lesz a főparancsnoka az ország fegyveres erőinek is, amelyek jelentős szerepet játszanak az ország kormányainak megalakításában vagy megbuktatásában.
Katar kikötőjében fényképezték le az orosz hadiflotta járművét, a Marshal Shaposhnikov fregattot.
Letette hétfőn hivatali esküjét Sehbaz Saríf pakisztáni kormányfő a négy hete tartott kaotikus választásokat követően, ezzel megkezdve második miniszterelnöki megbízatását.
Pakisztánban Sebaz Sarífot választotta meg miniszterelnöknek vasárnap a nemzetgyűlés a legutóbbi parlamenti választások után, amelynek eredményét hevesen vitatták Imran Hán, a Pakisztáni Mozgalom az Igazságosságért (PTI) nevű párt képviselői.
ENSZ égisze alatt megrendezett kétnapos Afganisztán-konferencia kezdődött vasárnap Dohában a nemzetközi közösség magas rangú képviselőivel - közölte a világszervezet egyik szóvivője. A rendezvényen António Guterres ENSZ-főtitkár is részt vesz.
Mintegy másfél tucat megállapodást írhatnak alá a felek.
Nagyköveti szinten elvben megállapodtak a tagállamok erről.
Három év alatt 7,7 milliárd forint veszteséget halmozott fel a cég.
Mire megy vele?
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Az MHC Mobility hazai vezetőjével beszélgettünk.