Hétfőtől egészen május végéig megváltozik két vonal közlekedése – számolt be a Mávinform.
Körülbelül hárommillió percet, vagyis öt év nyolc hónapot késtek a MÁV vonatai 2023-ban, ami a jelenlegi módszertan szerinti számítás 2017-es bevezetése óta a legrosszabb eredmény - írja a Telex a MÁV-tól kapott adatok alapján.
Karbantartás miatt hétköznapokon este fél tizenkettő és hajnali négy óra között nem jár a 6-os villamos a fővárosban, helyette a teljes vonalon pótlóbusz közlekedik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ a BKK Info oldalon.
Újév napján késő délutánra sikerült beemelni és elszállítani az utolsó Nagymarosnál kisiklott tartálykocsit is. A daruzást és az utómunkálatokat követően a MÁV szakemberei az egyik sínpáron megkezdték a vágányszabályozást, és visszaépítik a kocsik emelése, elszállítása miatt elbontott, félrehúzott felsővezetékeket is.
Folyik a műszaki mentés a Nagymaros és Verőce közötti vasúti szakaszon, a MÁV szakemberei az éjszaka is dolgoztak. A vasúttársaság szerint vasárnap még biztosan nem, de lehet, hogy még hétfőn sem indulhatnak el a vonatok a szakaszon - közölte a MÁV.
Kisiklott és felborult egy tehervonat négy kocsija a nagymarosi állomáson, a helyszíni vizsgálat és a műszaki mentés ideje alatt - bizonytalan ideig - szünetel a forgalom Nagymaros és Verőce között, emiatt pótlóbuszok szállítják az utasokat Vác és Szob között - közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel.
Karbantartás miatt pótlóbusz jár a 6-os villamos helyett több éjszakán át januárban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Szünetel a vonatforgalom a Déli pályaudvaron a hétvégén, mert komplex karbantartást végeznek. A Mávinform korábbi tájékoztatása szerint a vonatok többsége a Déli pályaudvar helyett Budapest-Kelenföldre érkezik és onnan indul a vidéki, elővárosi célállomások felé.
Karbantartás miatt rövidített útvonalon jár a 2-es metró az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között a hétvégén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
A Budapest–Győr–Hegyeshalom-vonal, vagyis az 1-es vasúti fővonal egy szakaszán október 27-től november 17-ig teljes vágányzár lesz, egyáltalán nem közlekednek vonatok – írja a MÁV-VOLÁN-csoport közleménye.
Az osztrák vasúttársaság vasárnap esti tájékoztatása szerint október 2. helyett csak 4-én, szerdától fognak rövidebb útvonalon közlekedni a felsorolt Railjet xpress járatok (rjx 60, rjx 62, rjx 64, rjx 66, rjx 68). Addig továbbra is teljes útvonalon járnak a Keleti pályaudvarról 7:40 és 15:40 között kétóránként Bécsen át Münchenbe induló Railjetek is, Bécsben nem kell átszállni – írja vasárnap esti frissítésében a MÁV.
Karbantartás miatt rövidített útvonalon járnak a 4-es és a 6-os villamosok a mostani hétvégén, a kimaradó szakaszon pótlóbuszokat állítanak forgalomba. A H5-ös, azaz a szentendrei HÉV budapesti szakaszán pedig a mostani és a következő hétvégén is pótlóbuszok közlekednek majd – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
Jelentősen módosul a menetrend hétfőtől a Budapest-Tatabánya-Győr-Hegyeshalom fővonalon, miután szeptember 18-án megkezdődik a Biatorbágy és Szárliget közötti szakasz felújítása - közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága pénteken az MTI-vel.
A H8-as HÉV szombattól rövidített útvonalon, csak az Örs vezér tere és Gödöllő, Erzsébet park között közlekedik augusztus 18-ig - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t.
Egy tehervonat több kocsija is kisiklott vasárnap Tiszatenyő és Mezőtúr között, emiatt jelentősen nő a menetidő a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba-Lőkösháza vonalon - közölte a Mávinform a korábbi információt pontosítva az MTI-vel.
A vasúti közlekedésben szombaton reggel és délelőtt még késésekre, kimaradó járatokra, illetve egyes vonalakon pótlóbuszos közlekedésre is számítani kell az országon átvonuló viharok okozta károk miatt - közölte a MÁV szombaton hajnalban.
Elfogyott Párizs türelme a konfliktusban.
Sok korábban halottnak hitt hitelt kezdtek el végrehajtani.
Az orosz-ukrán háború fontosabb eseményeiről ebben a cikkünkben számolunk be.
Eddig is pesszimisták voltak a becslések, de a valóság még súlyosabb.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.