Heteken belül bemutathatja a Samsung legújabb innovatív termékét, az okosóráját - tudta meg a SamMobile.com. A hírek szerint a dél-koreai óriás szeptember 4-re tervez egy eseményt, amelyen fellebbentheti a fátylat a legújabb fejlesztéséről.
A Samsung Electronics és egy leányvállalata teljes egészében felvásárolja az OLED-technológia (Organic Light Emitting Diodes - szerves fénykibocsátó diódák) fejlesztésével foglalkozó német Novaled vállalatot - számol be az MTI.
Barack Obama felülbírálta az amerikai Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (International Trade Commission -ITC) egyes Apple készülékeinek importjára vonatkozó tiltást, amely a héten lépett volna életbe a Samsung szabadalmi jogainak megsértése miatt - írja a Financial Times. Ronald Reagan idején, 1987-ben fordult elő utoljára, hogy az ITC döntését megsemmisítette az amerikai elnök.
Újabb csalódást okozott a Samsung, amikor ma reggel közzétette részletes második negyedéves gyorsjelentését. A dél-koreai óriás nettó profitja 50%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva, viszont az elemzők ennél erősebb negyedévre számítottak a Bloomberg konszenzusa alapján. A cég már július elején tett közzé előzetes számokat, de még így is negatív meglepetést okozott most.
A pénteki, komolyabb lejtmenet után a ma reggeli kereskedésben újabb nagy esést szenvedtek el a Samsung részvényei, több mint 3%-kal értékelődtek le a dél-koreai tőzsdén, amivel új 10 hónapos mélypontra került az árfolyam. Ázsia-szerte negatív volt a hangulat ma reggel, ami rátett egy lapáttal a Samsung pénteki gyenge negyedéves eredményei miatt egyébként is aggódó befektetők félelmeire.
Komoly profitnövekedésről számolt be a Samsung a második negyedévre az előző év azonos időszakához viszonyítva, a működési eredmény szintjén közel 50%-os bővülést könyvelt el. A felfokozott elemzői várakozásokat azonban így sem tudta elérni a társaság, ami mögött elsősorban az áll, hogy a legújabb csúcstelefon, a Galaxy S4 értékesítései csalódást okoztak. A Samsung részvényei 4%-ot estek ma reggel a hírekre.
A legújabb adatok szerint Európában egyre nagyobb részesedést ér el a Samsung, a május végéig eltelt három hónap során az eladott okostelefonok fele Samsung volt. Európában az android oparációs rendszer ennek is köszönhetően már 70,4%-os piaci részesedést tudhat magáénak, míg az iOS 17,8%-kal állt a második helyen. Az európai piac viszont nem egységes, például a briteknél egyre jobban jön fel a Sony, amely korábbi Samsung ügyfeleket tud magához átcsábítani. Amerikában sokkal kiélezettebb a verseny az android és az iOS között, utóbbi a T-Mobile-lal kötött egyezség alapján tud lépést tartania a riválissal.
Kilenc hónapos mélypontra esett ma reggel a Samsung árfolyama azt követően, hogy egy újabb elemző adott hangot a dél-koreai technológiai óriás romló kilátásainak. A Samsung részvényei 3%-kal értékelődtek le a ma reggeli kereskedésben, a befektetetők ugyanis attól tartanak, hogy hiába dobta piacra a Galaxy S4 csúcsmobilt a cég, gyengén sikerülhetett a második negyedév.
Túlságosan optimisták voltak az elemzők a Samsung okostelefon-értékesítéseivel kapcsolatban, ezért most sorra csökkentik a várakozásaikat. Az iparági tendenciák a gyors telítődés irányába mutatnak, ami a nagy rivális, az Apple profitszámain már nyomot hagynak. A Samsung pedig tekintve nagy részesedését az okostelefonok piacán, gyorsan megérezheti a hatásait - írja a Reuters.
A finn mobiltelefongyártó óriás, a Nokia néhány hónapja bejelentette, hogy agresszív termékoffenzívát indít és minden fontosabb kategóriában, így a felső kategóriás okostelefonok és a tabletek piacán is jelen kíván lenni. A legfrissebb hírek szerint a finnek elkészültek az újabb csúcsmobiljukkal, amelybe elképesztően jó minőségű kamerát szereltek. A készülék tesztelése állítólag már zajlik, nemsokára piacra kerülhet az új csodamobil.
Komoly zuhanást szenvedtek el pénteken a Samsung részvényei, miután aggodalmat keltő elemzői vélemények láttak napvilágot. Az elemzők csökkentették a Samsung profitjára vonatkozó várakozásaikat, így már "csak" néhány milliárd dolláros nyereséget jósolnak az idei évre. Még így is az Apple-ön kívül csak a Samsung tud érdemi profitot elérni a mobilgyártáson. Most azonban ami a Galaxy S4 értékesítéseinek lassulásánál is jobban aggaszthatja a befektetőket, az az, hogy milyen hatással lesz a profitabilitásra, ha a fejlődő piacok egyre nagyobb részt hasítanak ki az értékesítésekből - írja a Businessweek.
Kilenc hónapja nem látott zuhanást szenvedtek el a Samsung részvényei ma reggel azt követően, JP Morgan csökkentette a társaság profitjára vonatkozó várakozásait. Az elemző azzal indokolta a lépést, hogy a cég csúcstelefonja, a Galaxy S4 iránti kereslet lassul. A Samsung árfolyama több mint 6%-kal került lejjebb.
Most a Samsung aratott győzelmet az Apple-lel szemben a szabadalmi harcokban, aminek az lehet az eredménye, hogy az Apple nem értékesítheti majd az Egyesült Államokban egyes okostelefonjait és táblagépeit - írja a The Wall Street Journal. Az Apple bevételeire mérsékelt hatással lehet csak a tilalom, hiszen a régebbi készülékeket érinti és azoknak is csak az amerikai forgalmazását. Viszont tény, hogy nem jött jókor a cégnek a döntés, hiszen egyébként is a növekedés lassulásával, az erős iparági versennyel küzd.
A Samsung mobilpiaci sikereiből most az amerikai chipgyártó, az Intel is profitálhat, a dél-koreai technológiai óriás ugyanis az Intel processzorát választotta következő felső kategóriás táblagépéhez. Ez nagy lépés lehet az Intelnek, aki eddig nem tudta megvetni magát az okostelefonok és a táblagépek piacán - írja a Reuters.
A társaság bejelentette, hogy a nemrég piacra dobott Galaxy S4 a cég történetének leggyorsabban fogyó okostelefonja. Az S4-ből az elmúlt két hétben több mint 6 millió darab fogyott, és a menedzsment várakozásai szerint a 10 milliós határt akár már ezen a héten elérheti az értékesítés - írja a BGR.
A Google mobil eszközökre fejlesztett operációs rendszere, az Android gyakorlatilag letarolta az okostelefonok piacát, a sikereket pénzügyi oldalon mégis inkább a Samsung aratja le - írja a BuinessWeek. Az értékesített Androidos telefonok között "csak" alig több, mint 40% volt a Samsung súlya az első negyedévben, viszont szinte a teljes profit a dél-koreai technológiai óriáshoz folyt be.
Az okostelefonok piacán egyre erősödő verseny megviseli a gyártók, mint az Apple és a Samsung részvényeit, viszont vannak cégek, amelyek pont ebből profitálhatnak. A beszállítók részvényei jobb teljesítményt mutatnak mostanság, különösen a chipgyártók, mint a Qualcomm és a Broadcom lehetnek a nagy nyertesek - írja a CNBC.
Hatalmas a kereslet a Samsung legújabb csúcsmobilja, a Galaxy S4 iránt, olyannyira, hogy a két legnagyobb amerikai mobilszolgáltató kénytelen elhalasztani a készülék debütálását, miután késlekedik a készülékek szállítása - írja a Bloomberg.