Nagyot drágulhat az idei nyaralás a Balatonon
Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke szerint idén nyáron a Balatonnál 15-20 százalékos, de akár ezt meghaladó drágulásra is lehet majd számítani.
Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke szerint idén nyáron a Balatonnál 15-20 százalékos, de akár ezt meghaladó drágulásra is lehet majd számítani.
Alighogy megindult a turizmus covidból történő kilábalása, rögtön egy újabb csapás, az orosz-ukrán háború sújtja a szektort. Nem meglepő, hogy az ukrán és orosz vendégfoglalásokat lemondták, azonban számos más országból is érkeztek visszamondások. Hogy milyen hatása lehet a háborúnak a hazai turizmus alakulására, arról az ágazat több szakértőjét is megkérdeztük. Bár átfogó elemzést még korai készíteni, az eddigi történések alapján már most arra következtethetünk, hogy az előttünk álló időszak sem a hazai turizmus fénykoraként fog bevonulni a történelembe.
A 2020-ban elszenvedett 70 százalékos visszaesés után, 2021-ben 40-50 százalékos árbevétel-növekedést sikerült elérni az első pandémiás évhez képest, de még így is messze vagyunk a 2019-es eredményektől – mondta el a Turizmus.com-nak Kovács Balázs, a Danubius Hotels vezérigazgatója, az MSZÉSZ alelnöke.
Görögországban terjeszkedik tovább az Indotek Group, amely egy háromcsillagos, 124 szobás szálloda felvásárlásával lép be az athéni ingatlanpiacra. Az Oscar Hotel Athén a cégcsoport első görögországi ingatlanakvizíciója, amellyel több mint hatezer négyzetméternyi területtel bővítette nemzetközi ingatlanportfólióját. A társaság célja, hogy a teljes körű felújítást követően a jelenleg zárva tartó szálloda mielőbb újranyithasson, ezáltal pedig hasznosulhasson. Az Indotek Group az akvizícióval tovább erősíti nemzetközi ingatlanpiaci pozícióját Görögországban és Délkelet-Európában.
Mostanra minden tekintetben meghaladtuk a 2020-as értékeket a vendégéjszakák és a vendégek számában, a 2019-es értékekhez képest azonban még mindig jelentős az elmaradás – írja a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) trendriportja alapján a Világgazdaság. A legnagyobb fejlődés a Balatonnál ment végbe, ahol az egy szobára jutó árbevétel már a 2019-esnél is magasabb.
Új, 4 csillagos szálloda épül Szegeden, a sportkomplexum mellett. Az 50 szobás Hotel Szent Gellért Fórum sporthotel kivitelezését a Market Építő Zrt. végzi, a Szeged-Csanádi Egyházmegye megbízásából, több mint nettó 3,264 milliárd forint értékben - írja a Magyar Építők.
Bár az új vírusvariáns megjelenése által okozott bizonytalanság miatt számos éttermi és szállodai évzáró rendezvény maradt el, a budapesti szállodai szobafoglalások nyár vége óta folyamatosan javuló számait csak korlátozottan befolyásolta az omikron variáns felbukkanása – osztotta meg piaci tapasztalatait a Moore Hungary.
Elkerülhetetlen a 10 százalék feletti áremelés a szállodaiparban a jelentősen megemelkedett rezsiköltségek és az év végével kifutó állami támogatások miatt - mondta el a Világgazdaságnak Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke. A szállodákban egyelőre félházas karácsonyra készülnek, a szilveszteri időszakra viszont már ígéretesebb a kép az előfoglalások alapján.
Komoly bajban vannak a kereskedelmi pálinkafőzdék, mert kétszeresére drágult a gyümölcs. Árat kellene emelniük, de azt nem biztos, hogy elbírja a piac, írja az Infostart.
A szállodaipar és vendéglátás hazai helyzetének példáján körvonalazódik, milyen stratégiai kérdéseket vetett fel a pandémia hatása vállalati szinten, és milyen irányú fejlődés lehetőségét nyitották meg a változások. A zajló – részben kényszerű – reformok egyúttal jó alkalmat adnak nagyobb ívű, érték alapú átrendeződés megvalósításához is.
Az energiaárak emelkedése számos iparágban okoz problémát. Az áram- és gázszolgáltatás sok cég számára kritikus a működése szempontjából. Ilyen – többek között – a mosodai szolgáltatás, amelynek tevékenységére erőteljesen kihat a vegyszerárak emelkedése, a szállítási költségek és a munkabérek növekedése is. Erről kérdeztük a Referencia Mosodák Zrt. cégvezetőjét, Muravölgyi Dánielt.
Bejelentette az IHG Hotels & Resorts szállodalánc, hogy megnyitja első magyarországi Kimpton szállodáját Budapesten a Bem téren fejlesztett épületben, miután aláírták a szerződést a MAM Buda Project Kft.-vel, az épület tulajdonosával. A hotel várhatóan 2024-től fogad vendégeket.
Hosszú távú megállapodást kötött a WING és az Accor a 42 ezer négyzetméteres Liberty komplexum több mint 12 ezer négyzetméternyi területére. Ennek köszönhetően az épület déli szárnyában dual-branded szállodát alakít ki a fejlesztő az ibis és a Tribe márka színeiben, melynek átadására 2023-ban kerül sor.
Tokajban nyit szállodát az Accor, a világ egyik legnagyobb szálloda- és vendéglátóipari csoportja. A cég üzemeltetési szerződést írt alá a Hotel Tokaj Kft.-vel, így az új Mercure Tokaj hotel jövő tavasszal fogadja első vendégeit - közölte a szállodacsoport az MTI-vel csütörtökön.
Megvásárolt egy - a Szabadság tér sarkán található - 50 szobás szállodát októberben a BDPST Group. A társaság célja, hogy megújult belsővel és teljesen újragondolt koncepcióval nyissa újra 2022-ben az épületet.
Az egy évvel ezelőtti helyzethez képest növekedni tudott a vendéjszakák száma júliusban Magyarországon, ám még mindig óriási az elmaradás a 2019-es szinthez képest. Vagyis a koronavírus-válságból nagyon lassan tud kikecmeregni az ágazat, a külföldi vendégéjszakák száma a turizmus csúcsidőszakában is alig volt magasabban a tavalyinál, ez pedig a fővárosi konjunktúrát agyonvágta.
A hazai turizmus helyzetéről kérdezte Hegedűs Attilát, a BDO Magyarország ügyvezetőjét az Index. Az idegenforgalmi szakértő többek között arról is beszámolt, hogy a járvány a nagy szállodákat és a kis családi panziókat egyaránt rosszul érintette, és szeptembertől, a moratórium lejártával jöhet az újabb feketeleves.
A járványhelyzet és az ebből adódó járványügyi korlátozások a szállodákat nem csupán a hirtelen bezuhanó kereslet és az ebből következő bevételkiesés miatt érintették negatívan. Meghatározó problémának bizonyul a szektort érintő bizonytalanság kapcsán kialakult munkaerőhiány, mely a fővárosban érzékelteti leginkább a hatását. A szállodák üzemeltetői béremelésekkel és átcsoportosításokkal törekednek a helyzet megoldására - mondta el Verb Vivien, a BDO szakértője.
Közel másfél éves üzemszünet után kollégiumként és nagyvállalati dolgozói szálláshelykén fog újranyitni a II. kerületi Danubius Hotel Budapest - írja a turizmus.com.
Amellett, hogy hiányoznak a vendégek, nincs elég szakács és takarító személyzet – hívta föl a figyelmet az InfoRádióban a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, aki szerint egyelőre nagy a bizalmatlanság a szakmával szemben.
Az agrárszektorban terjeszkednek.
Denisz Maljuska igazságügyi miniszter nyilatkozott a kérdésben.
35 éves a Magyar Bankszövetség.
Fokozódik a feszültség a két ország között.
Többen érzéketlennek nevezték az új reklámot.
Az Európai Unióban a kínai érdekeket leginkább támogató országokba látogat csak el az ázsiai világhatalom vezetője.
A CodeCool programozóiskola két vezetőjével beszélgettünk.
Van egyáltalán ideális mutatószám?