A legnevesebb munkaerőpiaci kutatók szerint a szakközépiskola és a gimnázium nagyobb mértékben fejleszti a munkában és a hétköznapi életben nélkülözhetetlen alapkészségeket, mint a szakiskola. A munkapiacon is sikeresebbek az előbbi intézményekből kikerülő diákok, ezért a szakiskolai képzés erőltetése nem helyes irány a kormány részéről.
A magyar gazdaság európai konvergenciájának elmúlt két évtizede sommásan azzal jellemezhető, hogy az ország kezdeti lehetőségeihez és a mérvadó összehasonlítást jelentő visegrádi országokhoz képest egyaránt messze alulteljesített - állapítja meg Oblath Gábor. A közgazdász a Tárki Társadalmi Riport kiadványában minden korábbi kutatásnál alaposabban járja körül, hogy a magyar gazdaság a régiós társaihoz képest miként teljesített a rendszerváltás óta.
A GVI legújabb tanulmányában a Beszerzési Menedzser Index előrejelző képességét vizsgálta. A BMI előrejelzése az ipari termelési volumen változásának irányára nézve növekedés esetén pontosabban, míg csökkenés esetén kevésbé pontosan jelez előre. A változások mértékét is vizsgálva azonban látható, hogy az ipari termelés három hónappal későbbi értékeinek változásával szignifikáns kapcsolatban van a BMI változása - állapítja meg a tanulmány.
A Magyar Nemzeti Bank négy hónappal ezelőtt, áprilisban jelentette be önfinanszírozási programját, melynek keretében júniusban kamatcsere ügyletet vezetett be, augusztus elején pedig betétté alakította át irányadó eszközét, amihez ezután csak a hazai bankok férhetnek hozzá. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az intézkedések elérték céljukat:
A magyar bankrendszer jelentős mértékben növelte állampapír-állományát,
különös tekintettel a kisebb megújítási kockázatot jelentő hosszabb lejáratokra, amivel
érdemben csökkent Magyarország külpiaci kitettsége és külső sérülékenysége.
A kamatcsere ügyletben résztvevő bankok azonban nemcsak növelték állampapír-állományukat, hanem vállalták, hogy ezt a magasabb kitettséget hosszú ideig fenn is tartják.
A fokozódó banki állampapír-kereslet révén olcsóbbá, stabilabbá és így kiszámíthatóbbá vált az államháztartás hosszú lejáratú finanszírozása.
A program áttételesen az alacsonyabb kamatkiadásokon keresztül az államadósság csökkenéséhez is hozzájárul.
A jegybanki betétből kiszoruló külföldi befektetők többsége nem hagyta el az országot,
így az eszköztár átalakításának nem volt érdemi hatása a forint árfolyamára.
A jegybanki betétből ugyancsak kiszoruló hazai intézményi befektetők ugyanakkor a viszonylag hosszú átmeneti időszak ellenére kissé késve kezdtek meg az új helyzethez alkalmazkodni, így itt az átállás befejeződése még várat magára.
A kivándorlás az elmúlt években elérte azt a mértéket, ami már érdemben befolyásolja az itthoni gazdasági folyamatokat, így a valós kép érdekében érdemes szűrt mutatókat figyelembe venni - áll a jegybank friss tanulmányában. Az írás tanulságai szerint bár a kivándorlás jelentős mértékben javítja a foglalkoztatási és aktivitási rátákat, a javuló munkapiaci folyamatok ezek figyelmen kívül hagyásával is megfigyelhetőek.
Kevés emberhez juthatnak el a Világbank szakértőinek tanulmányai, amelyek pedig akár hasznosak is lehetnek a döntéshozók számára. A nemzetközi szervezet friss adatai szerint ugyanis kiábrándítóan kevesen töltik le pdf-anyagaikat.
Az elmúlt évek egyik legfontosabb sikere, hogy Magyarország külső egyensúlyi mutatói a válság óta eltelt években jelentősen javultak, ami a folyó fizetési mérleg masszív többletében és a külső adósságráták jelentős csökkenésében is tükröződött. A bruttó, rövid lejáratú külső adósság mintegy 30 százalékkal mérséklődött a 2011 és 2013 közötti időszakban, tehát e mutató alapján is számottevően csökkent az ország sérülékenysége. Előrejelzéseink alapján a folyó fizetési mérleg többletéből eredően a következő években is a külföldi hitelek visszafizetése várható, ami a külső adósság további csökkenését vetíti előre és vélhetően magával hozza a rövid külső adósság további mérséklődését is.
A kormányzati beruházások csökkentésén és a vállalati adók emelésén keresztüli kiigazítások vágják vissza leginkább a gazdasági növekedést, illetve a reálbéreket is - derül ki egy nemrég megjelent tanulmányból, ami a magyar gazdaságra kalibrált modell eredményeit ismerteti.
Többet kellene tudnunk arról, hogy a rendszerváltás után lezajlott társadalmi és gazdasági folyamatok hogyan érintették Magyarország különböző régióit. Arról, hogy egy tájegység, régió, vagy kistérség helyzete hogyan változott az eltelt 20-23 évben. Hogyan változtak az itt élők munkalehetőségei, jövedelme, hogyan alakult át az ipar szerkezete, a mezőgazdaság és mennyire egy adott térséget a felzárkózás vagy a leszakadás jellemzi-e inkább. Az MKIK GVI legújabb tanulmánya (Magyarország régióinak társadalmi-gazdasági profilja) néhány társadalmi és gazdasági indikátor segítségével próbálja felrajzolni a magyarországi régiók, megyék társadalmi és gazdasági fejlettségét és felvillantani az általuk megtett utat a rendszerváltástól napjainkig. A kutatás egyrészt az egyes régiók helyzetének értékelését és összehasonlítását, másrészt belső tagoltságuk feltárását tűzi ki célul. Az alábbi írás a Viharsarok - nem éppen szívderítő - fejlődési mintáit vizsgálja.
Az eladósodás előrehaladása visszaveti a gazdasági fejlődés ütemét, és ez az Unión belül különösen igaz a 2004 után csatlakozott országokra - állapítja meg elemzésében Szabó Zsolt, az MFB főmunkatársa. A szakértő számításai visszaigazolják azt a nézetet, mely szerint a 90% körüli adósságküszöböt átlépve különösen káros az eladósodás.
Az eurózóna adósságválsága egyre mélyül, a krízis elkerülhetetlen - állítja két neves közgazdász. Pierre Pâris, a Banque Pâris Bertrand Sturdza vezérigazgatója és Charles Wyplosz, a The Graduate Institute Geneva professzora öt lehetőséget vázolnak fel az adósságválság megfékezésére. Szerintük a leginkább reális és hatékony megoldás egyfajta sajátos csődesemény, ahol az EKB monetizálja az adósságot.
Jó bor vagy nem jó bor? Vajon a megfelelő módszereket használják a szakértők a jó borok kiválasztására? Egy friss tanulmány úgy véli, hogy a hagyományos módszerek nem elég megbízhatóak és egy új, hatékonyabb értékelési metódust mutat be.
Nagyjából egyetértés van abban a közgazdaságtanban, hogy a humán tőke és az intézményi környezet fejlődése a legfontosabb tényező a felzárkózás sikerében, amit az intenzív strukturális átalakulások gyorsíthatnak. Alábbi írásunkban azt próbáljuk röviden áttekinteni, hogy miben reménykedhetünk mindezek alapján.
Egy új kutatás szerint a fiatalkorúak börtönbe zárása nagyobb károkat okoz, mint amekkora haszon származik belőle. A hatalmas költségek mellett sok esetben a fiataloknak nem sikerül integrálódni és a későbbiekben visszatérnek a bűnözés útjára.
A bevándorlás mind a befogadó mind a kibocsátó ország számára előnyös - állítják kutatásukban amerikai közgazdászok. Amennyiben minden külföldi munkavállalót visszaküldenének az anyaországukba, az rövid- és hosszútávon is csökkentené az érintett országok lakosainak átlagos jólétét.
Matolcsy György jegybankelnök-jelölt szerint a jegybanknak számos eszköze lehet a növekedés támogatása érdekében. Az ilyen eszközökről a jegybank szakértői már készítettek elemzéseket, amelyeket az MNB új vezetése Matolcsy elmondása szerint meg fog vizsgálni. A legutóbbi ilyen jegybanki tanulmány arra figyelmeztetett: a más országokban alkalmazott eszközök zöme nálunk pénzügyi stabilitási kockázatokkal járna.