telekom

Erste: ki kell szállni a Magyar Telekomból!

Az Erste a korábbinál magasabb frekvenciadíjjal számol, és továbbra sem számít arra, hogy a Magyar Telekom az idei és a jövő évi eredménye után osztalékot fizet. Az elemzőház szerint a mostani árfolyamba már be van árazva, hogy a Deutsche Telekom ajánlatot tenne a Magyar Telekom nem nála lévő részvényeire, ez a tranzakció azonban az Erste szerint nem jön létre, így a jelentős kockázatok miatt azt ajánlják a befektetőknek, hogy a mostani szinteken adják el részvényeiket.

Miért zuhan a Telekom? És meddig?

Nagyot esett a múlt hét végén a Magyar Telekom árfolyama, ez több tényezővel is magyarázható, ezeket gyűjtöttük össze.

Citi: Venni kell a Magyar Telekomot

Pozitív folyamatok zajlanak a Magyar Telekomnál, és a társaság működési környezete is kedvezően alakul, emiatt a Citi megemelte a Magyar Telekomra vonatkozó célárát, ajánlásuk vétel.

Rekordszámú előrendelés érkezett az iPhone 6-ra

Elképesztő az érdeklődés az új iPhone okotelefonokra, az előrendelések alapján ezt mondta az Apple. Konkrét számokra egy hetet várni kell, de a rekordszámú érdeklődés jót jelent a társaság számára. Ráadásul az iPhone 6 Plus-ra akkora kereslet mutatkozott, hogy már most 3-4 hetet kell várniuk a vásárlóknak, hogy hozzájussanak - írja a MarketWatch.

Félreértés miatt esik a Magyar Telekom - Reagált a cég

Közel 3,5 százalékos mínuszban is állt már ma a Magyar Telekom árfolyama, az egyik lehetséges magyarázat az lehet, hogy egy tegnapi háttérbeszélgetésen félreérthették a pénzügyi vezető szavait.

Ijesztő folyamatok a távközlésben

A távközlés globalizálódásáról, Európa lemaradásáról és az új "versenytársakról", a Google-ről és a Facebookról beszélt mai előadásában a Telenor Csoport elnök-vezérigazgatója, Jon Fredrik Baksaas.

Így manipulálták a SIM kártyák árait

Három nagyvállalatot is megbüntetett az Európai Bizottság versenyjogi hatósága, amiért összejátszottak a SIM kártyákban használt chipek értékesítésében, írja a Reuters.

Spanyol győzelem Brazíliában

A spanyol Telefonica lett a befutó a Vivendi brazil cégének megvásárlásáért folytatott versenyfutásban, írja a Reuters.

A Deutsche Telekom még több pénzt akar

Lapértesülések szerint a Deutsche Telekom hajlandó eladni amerikai leánycégét, a T-Mobile US-t, de részvényenként 35 dollárnál többet szeretnének érte. Az amerikai cég papírjainak árfolyama 30 dolláron áll.

Szépen emelkedik a BTel árbevétele

Az első félévben a BTel bevételei továbbra is dinamikusan emelkedtek, elsősorban a nemzetközi terjeszkedés miatt.

Itt a meglepetés: feldarabolnák a cseh telekom céget

A cseh pénzügyi befektető, a PPF tavaly novemberben megvásárolta a spanyol távközlési cég, a Telefónica cseh leányvállalatát, most pedig nagy meglepetésre feldarabolja a cseh céget, tudta meg a Hospodarske Noviny.

Erste: nem vezetik ki a Magyar Telekomot!

Eladásra ajánlja a Magyar Telekom részvényeit az Erste. Az elemzőház szerint a Deutsche Telekom nem veszi meg a nem nála lévő részvényeket és nem vezetik ki a papírokat.

Nemet mondott a Deutsche Telekom

Nem volt elég jó a francia Iliad ajánlata, ezért a Deutsche Telekom elutasította azt, írja a Reuters.

Ezért nem akar túl optimista lenni a Magyar Telekom menedzsmentje

A Magyar Telekom ma hajnalban tette közzé második negyedéves gyorsjelentését, az azt követő sajtótájékoztatón a vállalat gazdasági vezérigazgató-helyettese, Szabó János elmondta, több negatív tényező várható a második fél évben, emiatt számít arra a menedzsment, hogy az EBITDA az év egészében visszaeshet.

A Deutsche Telekom is jobban teljesít

A vártnál jobb negyedévet zárt a Magyar Telekom anyavállalata, a Deutsche Telekom elsősorban az Egyesült Államokban és Németországban teljesített jobban.

Jó hírek a Magyar Telekomtól

A nemzetközi befektetői hangulat változásán vagy a magyarországi kamatkörnyezet alakulásán túl két fontos sztori irányította az elmúlt hónapokban a Magyar Telekom árfolyamát: az egyik, hogy nő vagy csökken annak a valószínűsége, hogy a Deutsche Telekom (DT) megvásárolja a még nem nála lévő MTel részvényeket és megtörténik-e a papírok kivezetése, a másik, hogy látszanak-e már a fordulat jelei a vállalat operációjában. Az elsővel kapcsolatban rossz hírek érkeztek a héten, a DT amerikai leányvállalatának az eladása mégsem lesz olyan egyszerű, mint amire sokan számítottak, ez pedig csökkentette annak a valószínűségét, hogy a Magyar Telekom részvényeit kivezessék. A második témával kapcsolatban a befektetők a második negyedéves gyorsjelentést várták, a kérdés az volt, hogy az első negyedévben már látható pozitív folyamatok folytatódtak-e. Jó hír, hogy a bruttó fedezet emelkedett, a működési hatékonyság javult (az év második felében elinduló létszámleépítés további javulást hoz) és valamelyest az eladósodottság is csökkent.

11 milliárd forintos profit a Magyar Telekomnál

Csütörtökön hajnalban teszi közzé második negyedéves számait a Magyar Telekom. A társaság árbevétele és operatív eredménye várhatóan mérsékelt ütemben csökkent, a negyedévben közel 11 milliárd forintos profitot érhetett el a Magyar Telekom.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.