tesla

Jeff Bezos is beleszólt a Twitter-sztoriba, de aztán gyorsan meggondolta magát

Jeff Bezos is beleszólt a Twitter-sztoriba, de aztán gyorsan meggondolta magát

Mint ismeretes, a tőzsdei vállalatok történetének eddigi legnagyobb hitellel történő kivásárlásán keresztül megvásárolja a Twittert Elon Musk mintegy 44 milliárd dollárért, a bejelentés nagy port kavart befektetői körökben, sok mindenkinek megvan a véleménye a történetről - igaz ez a világ második leggazdagabb emberére, Jeff Bezosra is.

Megint olyat villantott a Tesla, amire kevesen számítottak

Megint olyat villantott a Tesla, amire kevesen számítottak

Újabb negyedév, újabb rekordok a Teslánál, pedig az elmúlt hónapkban bőven jelentkeztek olyan tényezők - ukrán háború, kínai koronavírus-hullám, magas infláció, elszállt nyersanyagárak - amelyek indokoltak volna egy gyengébb jelentést. Az elektromosautó-gyártó azonban kifejezetten jól navigál az egyébként kedvezőtlen piaci környezetben, és ez az első negyedéves számokban is megmutatkozott, amelyekkel még a Wall Street-i elemzőket is sikerült alaposan meglepni, hiszen árbevétel és profitsoron is jelentősen felülteljesített a várakozásokat a cég. A tőzsdei reakció természetesen nem maradt el, a jelentést követően több mint 5 százalékos pluszba lendült a Tesla árfolyama.

Visszatérhet a megújuló energia szárnyalása a részvénypiacokra

Visszatérhet a megújuló energia szárnyalása a részvénypiacokra

A bő fél éve tomboló energiaválság, amelyet még a szomszédunkban dúló háború még inkább felgyorsított a hagyományos energia szektorbeli vállalatok árfolyamára elképesztő mértékű pozitív hatást gyakorolt, miközben ez a vásárlók számára komoly problémákat okozott. A megújuló energia ágazatban lévő papírok viszont jó ideig egyáltalán nem emelkedtek, és csak az utóbbi hetekben kezdett visszatérni az élet erre a piacra. Nemcsak a klímaváltozás elleni küzdelem, hanem a magas költségek kiváltásának, illetve az energiafüggetlenségnek az igénye is felfelé hajtatja a tisztább részvények árfolyamát, akár nagyon hosszú távon is. Ennek az első jelei már látszanak. Erről beszélgetett a Portfolio heti podcastjéban Orosz Márton, a műsor házigazdája Faluvégi Balázzsal Részvény rovatának elemzőjével

Disznóság: miközben tarolnak az elektromos autók, a részvényeseknek felkopik az álluk

Disznóság: miközben tarolnak az elektromos autók, a részvényeseknek felkopik az álluk

Hiába volt a tavalyi év nagy slágere az elektromos autók suhanása, az utóbbi hónapokban csak a keserű valóság jutott a befektetőknek: a hatalmas árazásokat fokozatosan adják vissza ezek a papírok a múltnak. Ráadásul a technikai elemzés oldaláról egyelőre csak azt látni, hogy a trend lefelé stabil. Egyedül a Tesla jelent kivételt, de még itt is komoly kihívás előtt áll a papír, ha a 2021-es év nagy csúcsait ismét szeretné meghódítani a részvény.

Árat emelt és felfüggesztette a gyártást a Nio

Árat emelt és felfüggesztette a gyártást a Nio

A Nio kínai elektromosautó-gyártó vállalat a hétvégén közölte, hogy emeli az árakat és felfüggeszti a gyártást, miután a koronavírus újabb kínai hulláma tovább növelte az ellátási lánc problémáit.

Nem ül be a Twitter igazgatóságába Elon Musk

Nem ül be a Twitter igazgatóságába Elon Musk

Mégsem ül be a Twitter igazgatótanácsába Elon Musk, az elektromos gépkocsik gyártásáról híres Tesla cég vezérigazgatója - derül ki a Twitter technológiai igazgatójának hétfői mikroblog-üzenetéből.

Itt van Elon Musk újabb meredek ígérete

Itt van Elon Musk újabb meredek ígérete

Az elektromos autógyártó Tesla egy dedikált önvezető taxit fog készíteni, amely futurisztikusan fog kinézni - mondta Elon Musk vezérigazgató csütörtökön, anélkül, hogy időkeretet adott volna meg. Az 50 éves milliárdos fekete cowboykalapot és napszemüveget viselve tette a bejelentéseket a Tesla 1,1 milliárd dolláros texasi gyárának megnyitóján, ahol a vállalat új központja is található.

Húszszorozta a pénzét a Teslán, de még legalább 8 évig tartani akarja a részvényt a cég egyik legnagyobb befektetője

Húszszorozta a pénzét a Teslán, de még legalább 8 évig tartani akarja a részvényt a cég egyik legnagyobb befektetője

A befektető Ron Baron évek óta a Tesla egyik legnagyobb részvényese, és nem tervezi, hogy ezen változtasson. Baron csütörtökön a CNBC-nek elmondta, hogy szerinte az elektromosautó-gyártó magasan szárnyaló részvényei előtt még sok tér lehet az emelkedésre - és azt tervezi, hogy még legalább nyolc évig tartja a vállalat részvényeit.

Kellemetlen meglepetést okozott a Tesla

Kellemetlen meglepetést okozott a Tesla

A Tesla most számolt be az első negyedéves járműgyártási és szállítási adatokról 2022-re első három hónapjára vonatkozóan, és ugyan a tavalyi évhez képest markáns volt a növekedés, az előző negyedévihez képest alig nőttek az eladások, és az elemzők is valamivel erősebb számokat vártak.

Amikor a Tesla nyerő újra elindítja a mémrészvényvonatot

Amikor a Tesla nyerő újra elindítja a mémrészvényvonatot

A márciusi részvénypiaci száguldás az egyedi részvények világában is megtette a hatását. A Tesla opciók újra virágoznak, ami nagyon sok lakossági szereplőnek biztosított kiváló profitokat az elmúlt napokban. Ez pedig egyfajta finanszírozó effektusként újra beindította a héten a mémrészvényvonatot.

Szárnyaló árfolyamok, újraindul a mémrészvény-őrület?

Szárnyaló árfolyamok, újraindul a mémrészvény-őrület?

A bő egy éve berobbant, kisbefektetők által fűtött mémrészvény-őrület két legnagyobb sztárja, a videojáték-kiskereskedő GameStop és a mozilánc-üzemeltető AMC részvénye is valósággal felrobbant a tegnapi kereskedésben. A megugró kereskedési volumenből akár arra is lehet következtetni, hogy 2021 júniusa után újra felkeltek téli álmukból a rettegett "wallstreetbets-es" kisbefektetők?

Elon Musk táncolva nyitotta meg a Tesla első európai gyárát

Elon Musk táncolva nyitotta meg a Tesla első európai gyárát

A Tesla történetének egyik legfontosabb napja a mai, ugyanis átadták a vállalat első európai gyárát, a Berlin melletti Grünheidéban, két évvel az alapkőletétel után hivatalosan is megnyílt a vállalat berlini Gigafactory-ja. A Tesla első európai gyárának elindítására a közelmúlt legnagyobb autóipari beruházása, az amerikai vállalat közel 5 milliárd eurót költött az új üzemre. A gyáravatón a Tesla vezérigazgatója, Elon Musk, és a német kancellár, Olaf Scholz is részt vett, Musk megint kitett magáért, táncolva adta át az első Model Y-okat az új tulajdonosoknak.

Itt van a Tesla nagy napja, jöhet Európa meghódítása

Itt van a Tesla nagy napja, jöhet Európa meghódítása

Elon Musk kedden hivatalosan is megnyitja a Tesla első európai gyártóüzemét - írja a CNBC. Így a vállalat egy újabb lépéssel közelebb kerül ahhoz, hogy enyhítse a nyomást az Egyesült Államokban és Kínában található többi gyárán.

Berobbant az omikron Kínában, megremeg a globális ellátási lánc?

Berobbant az omikron Kínában, megremeg a globális ellátási lánc?

Több mint két éve nem látott erősségű koronavírus-járvány van kibontakozóban Kínában elsősorban az omikron variáns terjedése miatt, a hatóságok máris vesztegzárat rendeltek el az ország legforgalmasabb kikötőjével rendelkező, "kínai Szilícium-völgyként" is emlegetett Sencsenben. Nem csak a lakosságot terhelik az új intézkedések, de a nagyvállalatoknak is reagálniuk kell a legfrissebb fejleményre: a pendrive-októl kezdve az iPhone képernyőjéhez használt üvegig mindenféle termékek gyártói a szállítás késedelmére figyelmeztetnek és ideiglenes gyárleállásokat jelentenek be, mindez még tovább terheli az ukrán háború nyomán amúgy is megviselt globális ellátási láncokat.

Elon Musk megküzdene Putyinnal Ukrajnáért, ám a csecsen vezető közbeszólt

Elon Musk megküzdene Putyinnal Ukrajnáért, ám a csecsen vezető közbeszólt

A Tesla-vezér Elon Musk tegnap rákontrázott korábbi kihívására, melyben egy az egy elleni párbajra invitálta Vlagyimir Putyint, a küzdelem tétjeként Ukrajna sorsát jelölte meg a tech-guru. Itt azonban nem ér véget a sztori, a Kreml szövetségesének számító és félelmetes harcos hírében álló csecsen vezető, Ramzan Kadirov  "nőiesnek" nevezte a világ leggazdagabb emberét és a harc előtt némi állóképességnövelő edzést javasolt "Elonának".

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.