unicredit

Jó hír a bankoknak: csökkenti a végtörlesztési bírságot a GVH

A megismételt eljárásban a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az eredeti 9,5 milliárd forint helyett "csak" közel 5 milliárd forint bírságot szabott ki a vezető kereskedelmi bankokra a devizahitelek fix árfolyamú végtörlesztésének 2011. év végi-2012. év eleji korlátozásáért.

Haldoklik a bitcoin, de a lelkét adó csúcstechnológiáért megőrülnek

Úgy tűnik, a bitcoinőrület kezd elhalni, a kriptopénzek mögött álló technológia, a blockchain viszont továbbra is komoly érdeklődésnek örvend a pénzügyi intézmények körében, melyek közül egyre több áll elő saját megosztott főkönyvi technológián alapuló megoldásával. Többnyire ráadásul nem is virtuális devizákról van szó, hanem olyan blockchainrendszerekről, melyekkel a kereskedelmet, biztosításokat, befektetési termékeket és elszámolási rendszerek működését teszik egyszerűbbé. Megnéztük az élenjáró pénzintézetek már működő blockchain-technológián alapuló rendszerét és azt, milyen újítások várhatók a jövőben ezen a téren.

Nagyot bukhatnak a nyugati bankok Törökországban, aggódni kezdett az EKB

Aggódni kezdett az Európai Központi Bank bankfelügyeleti szárnya az olasz UniCredit, a francia BNP Paribas és a spanyol BBVA törökországi kitettsége miatt. Egyelőre nem tartják kritikusnak, de monitorozzák a helyzetet - írja a Financial Times. A spanyol bankok 83,3 milliárd dollárros, a francia bankok 38,4 milliárd dolláros, az olasz bankok pedig 17 milliárd dolláros kitettséggel rendelkeznek Törökországban, ezek nagy része török állampapír.

Keményen beszólt a Goldman volt elnöke a Facebooknak

A legnagyobb olasz bank, az UniCredit március óta nem hirdet a Facebookon, ugyanis kiverte náluk a biztosítékot Cambridge Analytica botrány - írja a Wall Street Journal. Gary Cohn, a Goldman Sachs elnöke szerint a bankok 2008-ban felelősségteljesebben működtek, mint ma a közösségi média cégek.

Az UniCreditnek adtak igazat Londonban

Visszautasította az Európai Bankhatóság (EBA) a Caius Capital kérését, hogy indítson vizsgálatot az UniCredit Group 2,98 milliárd eurónyi forráselemének tőkébe való beszámíthatóságával kapcsolatban - közölte az olasz bankcsoport.

Létszámbővítésre készül a magyar cégek fele, de honnan lesz ember?

A kis- és középvállalkozások 15%-a küzd jelentős munkaerőhiánnyal, 37% kis mértékűvel, 48% számára ez nem probléma - mutatja az UniCredit és az Inspira friss kutatása, amelynek bemutatóján elhangzott: nagyobbnak érzékeljük a munkaerőhiányt, mint amekkora valójában. A vállalkozások csaknem fele tervez létszámbővítést, ennek forrása azonban bizonytalannak tűnik. A fintech jelenséget mindössze 45% ismeri, és még a magas árbevételű cégek körében is magas a vele szembeni bizalmatlanság.

Már vizsgálják Londonban az UniCredit mérlegében tátongó lyukat

Szabályozást tervez kibocsátani a londoni székhelyű Európai Bankhatóság (EBA) az UniCredit Group 3,5 milliárd dollárnyi komplex pénzügyi instrumentumaira, amelyek a bank egyik hedge fund befektetője szerint nem felelnek meg a legjobb minőségű tőke kritériumainak.

Óriási hitelt adott a Samsungnak az UniCredit

Az UniCredit bejelentette: 300 millió eurós finanszírozási megállapodást kötött az elektromosjármű-akkumulátorok gyártása területén vezető Samsung SDI-vel magyarországi üzemének bővítésére.

Így osztotta fel egymás között 7 nagybank Magyarországot és a szomszédait

Így osztotta fel egymás között 7 nagybank Magyarországot és a szomszédait

Kivonulások, csalási botrányok, összeolvadások és példátlan sikerek követték egymást az elmúlt évtizedben a közép- és kelet-európai régió bankpiacán. Megnéztük, a régiónk 7 legnagyobb nemzetközi szereplője közül ki, hol került ki győztesen a válság és a kilábalás bonyolult folyamatából 2008 óta. Két érdekesség: a régióban Magyarország lett mára a legkevésbé koncentrált bankpiac, és Románia mellett nálunk lett a legalacsonyabb a hitelpenetráció is.

Magyarország és Románia lehet a következő évek legnagyobb durranása

Magyarország és Románia lehet a következő évek legnagyobb durranása

Nagy átrendeződésen ment keresztül a régiónk bankpiaca: 18 éve nem látott alacsony szintre csökkent a külföldi tulajdonú bankok piaci részesedése és a devizahitelek részaránya is, egyes országokban pedig igencsak megnőtt az állam befolyása. Továbbra sem problémamentes tehát a nyugat-európai bankok itteni működése, de 2017 a legjobb évük lehetett a válság kezdete óta a régióban. A Raiffeisen friss régiós bankpiaci elemzése alapján Romániában és Magyarországon számíthatnak a bankok a következő 5-6 évben a legnagyobb hitelpiaci növekedésre.

Enyhülnek az olasz félelmek, szárnyal a milánói tőzsde

Mérsékelt emelkedéssel kezdték a hét első napját az európai részvényindexek, az olasz tőzsde azonban valósággal szárnyalt, miután az olasz pénzügyminiszter hétvégi nyilatkozatában igyekezett megnyugtatni a korábban meglebegtetett, radikális gazdasági intézkedések miatt aggódó befektetőket. Giovanni Tria szavai tovább enyhítették az olasz helyzettel kapcsolatos aggodalmakat, az FTSE MIB 2,2 százalékkal került ma feljebb.

Az Intesa leányába vásárolná be magát a BlackRock

Olaszország második legnagyobb alapkezelőjével, a 314 milliárd eurót kezelő Eurizonnal tárgyal a BlackRock egy kisebbségi részesedés megvásárlásáról - számol be a hírről a Financial Times.

Ők azok a hazai ingatlanosok, akik "mertek fityiszt mutatni"

Városfejlesztésről, új budapesti városrészekről, építészeti trendekről és antitrendekről, a digitalizáció diktálta új igényekről és a siker kulcsáról beszélgettek az ingatlanszakma képviselői az UniCredit Bank által megrendezett ingatlanpiaci szakmai összejövetelen.

Felvásárlások, banki partnerség: begyújtja a rakétákat a Generali

Felvásárlások, banki partnerség: begyújtja a rakétákat a Generali

Bankbiztosítási együttműködési megállapodást kötött az UniCredit az Allianzcal és a Generalival a közép- és kelet-európai régióban. A Generali régiós vezérigazgatója, Luciano Cirina a társaság mai ljubljanai sajtótájékoztatóján beszélt az UniCredittel kötött megállapodás mellett a társaság két új (szlovén és lengyel) érdekeltségéről, valamint a társaság régiós elképzeléseiről.

Sziporkázik az UniCredit, nagy meglepetés az elemzőknek

Tizenegy éve, vagyis 2007 eleje óta nem látott magas eredményt sikerült elérnie az első negyedévben az UniCredit Groupnak. Az 1,1 milliárd eurós nettó eredmény elsősorban a hitelezési veszteségek csökkenésének köszönhető. A magyar leánybank a visszaeső bevételek miatt az egy évvel korábbi 30 millió eurónál alacsonyabb, 21 millió eurós nettó profittal zárta a negyedévet.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.