A lakáspiaci fordulat éve volt a tavalyi, és idén a kedvező tendenciák tovább erősödnek - mondta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Simicskó István hadügyminiszter javaslatára szeptember 15-i hatállyal menesztik Dankó Istvánt, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkárát - jelent meg a szerdai Magyar Közlönyben. Ugyanebből az értesítőből az is kiderül, hogy Fricz László lesz a következő államtitkár, a kinevezését már alá is írta Áder János és Orbán Viktor - számol be az Index.
A Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK) feltételeit két új jogszabályban rögzítik, "amelyek várhatóan egy hónapon belül megszületnek a kormány döntésétől függően" - ezt mondta egy ma délelőtti televíziós nyilatkozatában Hornung Ágnes. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkárának jelzése szerint tehát a február 3-ra ígérthez képest csúszás várható. A témáról a tárca a Napi.hu-nak írt is a válaszában.
A miniszterelnök javaslatára Völner Pált nevezte ki a köztársasági elnök az Igazságügyi Minisztérium államtitkárává - olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb csütörtökön megjelent számában.
A 2014 és 2020 közötti európai uniós források a magyar gazdaság utolsó felkészülési lehetőségét jelentik a 2020 utáni időszakra, amikor már várhatóan nem lesznek ilyen típusú beruházási támogatások - hangsúlyozta újra a kilátást egy miskolci nagyprojekt záró rendezvényén Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, illetve miniszter-helyettese emiatt azt szorgalmazta: a jelenlegi lehetőségekkel úgy kell élni, hogy az Európai Unió felzárkóztatási támogatása nélkül is legyen legalább akkora gazdasági növekedés az országban, mint most.
Az a cél, hogy az egészségügyi ellátórendszerben a lakosság érdekei legyenek az elsődlegesek, arra fogok törekedni, hogy egy ilyen rendszer álljon fel - mondta el Ónodi-Szűcs Zoltán, akit pénteken kért fel az augusztus vége óta betöltetlen egészségügyi államtitkári pozíció átvételére Orbán Viktor miniszterelnök. Ónodi szerint nem az a megoldás, hogy csak pénzt öntsenek az ágazatba, hanem olyan programokat kell indítani, amik a "változás irányába mutatnak". Az új tárcavezető szerint a népegészségügyi programok előtérbe helyezése mellett a krónikus ellátás újragondolásával nagyon hamar fel kell készíteni az ellátórendszert a lakosság gyorsuló elöregedésére, mert ez az égető probléma is megoldatlan jelenleg - írja a Magyar Idők.
Egy sor személyi változást jelentett be hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium, emellett a struktúra is változik, mivel létrejön az önálló adóügyi államtitkárság.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Dr. Szabó Tündét kérte fel sportért felelős államtitkárnak, aki a felkérést elfogadta - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleményében.
Rendkívüli egész napos kormányzati konferenciát tartanak kedden, ahol a miniszterelnök zárt ajtók mögött értékeli kormányzása elmúlt öt évét és a kormánytagok teljesítményét. Orbán Viktor elemzi a tárcáktól kapott akcióterveket is, amelyek alapján kijelölik a következő évek stratégiáját. A stratégiai konferenciázás tapasztalatai alapján államtitkári sorsok dőlhetnek el - számol be az Index. Közben Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Hírlapnak adott interjút a témában.
A Nemzetgazdasági Minisztérium struktúrájában nem várható nagy horderejű átalakítás az adóügyeken kívül, a posztokon lehet még változás - írja a Figyelő friss számában. A hetilap úgy tudja: Orbán Gábor államtitkár hónapokkal ezelőtt jelezte, hogy visszamenne a piaci szektorba.
Államtitkárokat cserél le Orbán Viktor miniszterelnök - olvasható a Napi Gazdaság keddi cikkében. A kormányfő interjút adott a napilapnak, mely már kedden részleteket közölt.
Távozik a Külgazdasági és Külügyminisztériumból (KKM) Kohut Balázs közigazgatási államtitkár. Az utódját a jövő héten nevezik meg - mondta a tárca sajtófőnöke pénteken az MTI érdeklődésére.
Benyújtotta lemondását Patyi Gergely, az Igazságügyi Minisztérium (IM) igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán. Ezt az államtitkár tudatta az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A harmadik Orbán-kormány miniszterei sorra nevezik meg, hogy kik és milyen feladatért lesznek felelősek államtitkári pozícióban. A Portfolio gyűjtéséből kiderül, hogy a Lázár János vezette Miniszterelnökség rendkívül fontos feladatokat kap, ezen belül pedig Németh Lászlónéra fajsúlyos területeket bíznak. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is változtatott csapatán.
Negyvenegy államtitkár kinevezését javasolta Orbán Viktor miniszterelnök Áder János államfőnek - derül ki abból a dokumentumból, amelyet Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője juttatott el az MTI-hez kedden.
Egy csütörtökön benyújtott törvénymódosító javaslattal több ponton átírná a trafiktörvényt Lázár János. A parlament honlapjára feltöltött 11 oldalas egyéni képviselői indítvány (pdf) tucatnyi ponton írná át a jelenlegi dohányforgalmazási szabályokat (emellett módosítaná a koncessziós szabályozást is) - írja az Index.